Archívum: Színes

  • Nemváltó királyi hatalom

    Nemváltó királyi hatalom

    Egy kicsit szenzációhajhász is a cím, mert egyáltalán nem a mai kor mindennapjainak témájáról van szó, amikor az emberi szabadságjogok közé sorolják, hogy ki milyen neműnek tartja magát. Lelke rajta, aki szembe száll a természettel, sok sikert neki! Amiről beszélünk, egy középkori királyi gyakorlat, amellyel az uralkodó jogilag kizárólag egy fiúörökös nélkül maradt család nőtagját […]

  • Az Egyház legnagyobb gondolkodói – Szent Jusztinusz

    Az Egyház legnagyobb gondolkodói – Szent Jusztinusz

    Szíriában született, pogányként. Harminc esztendős korában vette fel a hitet, attól fogva kiváló hitvédőként működött Ázsiában és Rómában. Életéről saját írásaiban, a Hitvédelemben és a Dialógusban is közöl adatokat. Ezek azonban sokszor romantizáltak, kissé költőiesek. Családja a Flavia Neapolis nevű városban élt, melynek lakói jelentős része körülmetéletlen, azaz nem zsidó – ebben az időben még […]

  • Tavasz, Isten hozott!

    Tavasz, Isten hozott!

    A hideg téli szél kezd lassan enyhülni, és megérkezik hozzánk a tavasz. Ez az évszak a megújulás és az új kezdet ideje, amikor a természet lassan éled újjá az elmúlt hónapok merevségéből. A tavasz varázsa mindenütt jelen van: miközben a fák zöld leveleket bontanak, a virágok előbújnak a földből, és a madarak vidáman csicseregnek a […]

  • A Disney karakterek pszichés problémái

    A Disney karakterek pszichés problémái

    Szinte nincs olyan gyerek vagy fiatal felnőtt, aki ne látott volna Disney mesét. A karakterek végig kísérték a gyermekkorunkat, a szolgáltatók pedig szép kis keresetet húztak fel rá. De régi hőseink ennél sokkal többek, mint ideálok és pénzes mézesmadzagok, saját személyiségük van. Ahol pedig személyiség van, ott bizony pszichés probléma is akadhat. Nézzünk meg párat. […]

  • 12+ érdekesség, ami március 12-én történt

    12+ érdekesség, ami március 12-én történt

    Március 12. az év 71. (szökőévben 72.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 294 nap van hátra. Névnapok: Gergely + Domán, Egbert, Engelhard, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Ince, Maximilián, Miksa, Misa, Szibill, Szibilla, Teofánia, Tifani 1999 – Magyarország csatlakozik a NATO-hoz. 2003 – Meggyilkolják Zoran Đinđić (Зоран Ђинђић) szerb miniszterelnököt. 1947– Megszületett […]

  • Külföldön is toboroz buszsofőröket a pozsonyi tömegközlekedési vállalat

    Külföldön is toboroz buszsofőröket a pozsonyi tömegközlekedési vállalat

    Valamelyest javult a helyzet a buszsofőrök számát illetően, de a Pozsonyi (Bratislava) Tömegközlekedési Vállalat (DPB) továbbra is kénytelen külföldön toborozni új alkalmazottakat. A probléma azután alakult ki a tavalyi év utolsó hónapjaira, hogy sokan kihasználták a lehetőséget, és korkedvezménnyel nyugdíjba mentek – tájékoztatta a TASR-t Jozef Vozár, a DPB szóvivője. „A fővárosi tömegközlekedési vállalatnak 1500 […]

  • Mitől félnek a csillagjegyek?

    Mitől félnek a csillagjegyek?

    A gyengeségeinkről nem beszélünk gyakran, de önismereti szempontból nagyon fontos, hiszen fejlődni csak úgy tudunk, ha a félelmeinken erőt veszünk. Nézzük meg az asztrológia szimbólumrendszerén keresztül, hogy mitől tartanak az adott jegyek. Talán így értelmet nyer egyes mondatuk, motivációjuk, cselekedetük. Kos: Félek, hogy nem hallgatnak meg, ezért kiabálok. Bika: Félek, hogy az embereknek többre van […]

  • Nagyanyáink konyhája: A kolozsvári töltött káposzta

    Nagyanyáink konyhája: A kolozsvári töltött káposzta

    Végy öt vagy hat fej savanyu káposztát, levelenkint szétfosztván, ormózd meg s a szépiből tégy félre vagy negyvenet, a többit göngyölgesd össze s vágd úgy mint a vékony laskát (metélt. Szerk.); meglevén, vegyítsd össze kevés tört s néhány egész jóféle borssal. Tölteléknek végy ½ font bornyu, 1½  font kövér sertéshúst, ha nem lenne eléggé kövér, […]

  • Időkapu – Meglőtt lelkész-Bodrogszerdahely (1903)

    Időkapu – Meglőtt lelkész-Bodrogszerdahely (1903)

    Felháboritó merénylet hire érkezett tegnap reggel városunkba. Szájról szájra járt a hir, hogy a városunkban jól ismert bodrogszerdahelyi gör. kath. plébánost, Damjanovics Ágostont egy ismeretlen egyén az est homályában meglőtte. Tegnapelőtt este 7 óra tájban ugyanis a szolgáló cseléd jelentette a plébánosnak, hogy valaki csavarog az udvarban. A plébános kijött és látta, hogy valaki csillogó […]

  • Kürtművészként vonult kolostorba

    Kürtművészként vonult kolostorba

    Napjainkban is vannak olyan fiatalok, talán nem is kevés, akikben komolyan felmerült a papi vagy a szerzetesi élet iránti vágy. Csakhogy sok esetben szüleik vagy barátaik lebeszélése, rosszallása miatt választanak más pályát. Természetesen vannak olyanok is, akik bár világi pályát választottak, de úgymond „menet közben” érlelődött meg bennük a papi vagy a szerzetesi hivatás, és […]