Mitől félnek a csillagjegyek?


A gyengeségeinkről nem beszélünk gyakran, de önismereti szempontból nagyon fontos, hiszen fejlődni csak úgy tudunk, ha a félelmeinken erőt veszünk. Nézzük meg az asztrológia szimbólumrendszerén keresztül, hogy mitől tartanak az adott jegyek. Talán így értelmet nyer egyes mondatuk, motivációjuk, cselekedetük.

Kos: Félek, hogy nem hallgatnak meg, ezért kiabálok.

Bika: Félek, hogy az embereknek többre van szükségük, mint amit adok, ezért mindent odaadok.

Ikrek: Félek, hogy nem szeretnek, fogadnak el úgy ahogy vagyok, így másnak mutatom magam.

Rák: Félek, hogy elhagynak, ezért senkit nem engedek el, aki fontos.

Oroszlán: Félek, hogy elfelejtenek, így folyton emlékeztetem őket, hogy itt vagyok.

Szűz: Félek, hogy valaki jobbat találnak nálam, ezért megpróbálok megfelelni és a tökéletességre törekedni.

Mérleg: Félek a véleményektől, így inkább elhallgatom az enyémet.

Skorpió: Félek, hogy fájdalmat okoznak, így inkább nem adom ki magamat teljesen.

Nyilas: Félek, hogy leláncolnak, „bezárnak”, így elmenekülök.

Bak: Félek, hogy nem elégedettek velem, így sosem pihenek.

Vízöntő: Félek, hogy csak egy leszek az emberek közül, így inkább kívülálló maradok.

Halak: Félek, hogy mások felemésztenek, így inkább én teszem meg magammal.

Fotó: Freepik