-
Sarkvidéki szimfónia
Ahogy a jeges táj terjedelmes csendjében „sétálunk”, betekintést nyerünk az északi sarkvidék lakóinak, az inuitoknak rendkívüli életmódjába. Itt, ahol a hideg uralja a világot, és a hófödte táj végtelen magányában minden mozdulatot áthat a túlélés művészete. Az inuitok nem csupán túlélni, hanem élni is tudnak ebben a kegyetlen környezetben, ahol minden lépésük egy különleges történetet […]
-
Megkezdődött a húsvéti három nap
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési szentmisével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta homíliája teljes szövegét. Legutóbb, virágvasárnap nem mondott beszédet, amely helyett csendben imádkozott. A Ferenc […]
-
12+ érdekesség, ami március 28-án történt
Március 28. az év 87. (szökőévben 88.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 278 nap van hátra. Névnapok: Gedeon, Johanna + Gede, Gedő, Gida, Hannadóra, Hannaliza, Hannaróza, Ixion, Janina, János, Kapisztrán, Katapán, Maja, Szixtin, Szixtina, Szixtusz, Hanna 1598 – Pálffy Miklós gróf, országbíró és Adolf von Schwarzenberg herceg katonái éjszakai cselvetés után megrohanják a […]
-
Csütörtöktől élvezhetik a húsvéti szünetet a diákok
Csütörtökön megkezdődött a tavaszi szünet az alap- és középiskolákban, a tanítás április 3-án, szerdán folytatódik. A húsvéti szünet az utolsó a kéthónapos nyári vakáció előtt, amely július 1-jén kezdődik és augusztus 30-ig tart. A 2024/25-ös tanév szeptember 2-án, hétfőn kezdődik. Az iskolai szünetek időpontjait az oktatási minisztérium teszi közzé a honlapján. hlp TASR Fotó: Pixabay
-
A nyolcvan felett is aktív színész:Christopher Walken
Március 31-én ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját Christopher Walken Oscar- és BAFTA-díjas amerikai színész, színházi előadó, aki eddigi filmes karrierje során már több mint száz mozgóképben szerepelt, és még mindig aktív, mivel az idén bemutatott Dűne folytatásában is szerepet vállalt, hiszen ő alakítja az univerzum császárát, IV Shaddam-ot. Az alábbiakban a német és skót gyökerekkel rendelkező színész […]
-
A drogfüggőség lelki okai
A kábítószer használat talán az egyik legrosszabb menekülési mód a problémák megélése elől. Gyakran nyúlnak különféle drogokhoz a reményvesztettség érzők, a szégyent érzők és azok, akik szeretnének elmenekülni a felelősség alól. Mit is jelent ez szimbolikusan? Ha a drog a menedékem, akkor saját magamtól védem meg magamat. A személy fél szembenézni a valósággal és a […]
-
Mitől válnak szomorúvá a csillagjegyek?
A negatív érzelmekről nem beszélünk gyakran, de önismereti szempontból nagyon fontos, hiszen magunkat kezelni csak úgy tudjuk, ha kiismerjük gyenge pontjainkat. Nézzük meg az asztrológia szimbólumrendszerén keresztül, hogy mi okoz szomorúságot az adott jegyeknek. Kos: borzasztóan elkeseríti őket az akadály, hátráltatás. Megszokták, hogy mindent rögtön, azonnal elintéznek. Bika: A kényelmes, biztonságra törekvő Bikát a változás […]
-
Húsvéti fonott kalács
Hozzávalók: 60 dkg liszt 7 dkg vaj 3 dkg élesztő 1 kk só 1 tk cukor 4 dl tej 2 db tojássárgája Tetejére: 1 db tojássárgája 1ek tej Elkészítés: Egy keverőtálba teszünk 3 ek lisztet, elmorzsoljuk a vajat, beletesszük a sót, cukrot, az élesztőt, a langyos tejbe elkeverjük a tojássárgáját és ráöntjük az élesztős masszára. […]
-
Zenész akarok lenni!
Kiabálva mondta már ezt a kisember, mert nagy volt körülötte a zaj. Egyrészt, miközben igyekezett édesapja lelkére hatni jövőbeni álmaival, nem hagyta abba a zongora próbálgatását. Másrészt a szomszéd termekből sem síri csend szűrődött át. Az egyikben parádés dobszóló zengett – kissé megszeppent kisfiú dobverőkkel, háta mögött a lelkes tanárral. A másikban pedig a komáromiak […]
-
Igazságos volt-e Mátyás király?
Erre a történészek legtöbbször nem szívesen válaszolnak, mert nem szeretnének népszerűtlenek lenni, vagy hogy a magyarság ellenségének tartsák őket. Mert tényszerűen vizsgálva a nagy király életét, látjuk, hogy ugyanúgy viszonyult a hatalomhoz, mint elődei, vagy utódai. Elsősorban a trónját szerette volna mindenáron megerősíteni, de ez sem volt merő önzés, ugyanis egy stabil államrend az ország […]