Kínai rendőrök Magyarországon


A magyar belügyminisztérium tájékoztatása szerint hamarosan kínai rendőrök is szolgálatot teljesítenek Magyarországon. Ez egy korábbi magyar-kínai megállapodás eredményeképpen valósul meg, a közelmúltban látogatott Budapestre Vang Hsziahon, a Kínai Népköztársaság államtanácsosa, közbiztonsági miniszter.

Európában nem ez lesz az első ilyen együttműködés, Szerbiában már dolgozik a kínai rendőrség. A valódi okát az átlagember nemigen tudhatja, mindenesetre furcsa, hogy és kérdőjeleket vet fel, hogy mit keresnek egy feltörekvő gazdasági és katonai nagyhatalom karhatalmi egységei egy szabad, szuverén országban. Olyanra volt már példa, hogy a turistákra való tekintettel a nyári szezon alatt magyar rendőrök segítették horvát kollégáik munkáját a tengerparton. Ez viszont nem jelentett állandó jelenlétet, 2-3 hónapig tartott.

Az első világháború egyik okaként azt tanítják a történelemkönyvek, hogy a trónörökös meggyilkolása után az Osztrák-Magyar Monarchia olyan feltételeket szabott Szerbiának, amelyeket az nem fogadhatott el. Ezek között szerepelt, hogy a Monarchia rendőrsége nyomozhasson Szerbia területén, felgöngyölítve a merénylet szálait. A szerb válasz az volt, hogy egy szuverén ország ebbe nem mehet bele, van saját rendőrsége, amely megteszi a szükséges lépéseket. Ezt az érvet több, mint 100 éve mindenki elfogadja. Nem ugyanaz a helyzet természetesen, de az elv megállja a helyét.

Fotó: Pixabay