„Ekel a világon a legelső falu…!” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg „rendhagyó osztálytalálkozóját” Ódor Lajos közgazdász, Szlovákia volt miniszterelnöke az ekeli kultúrházban, ahol a késve érkezettek pótszékekkel sompolyogtak, keresve még olyan helyeket (nem volt már), ahonnan tökéletesen láthatják, hallhatják az alma materhez visszatért országfit.

„…ahol bemutatom a könyvemet” – folytatta Ódor, némi hatásszünet után, amit a helyi közönség nagyra értékelt, hiszen világelsőségre utaló szavak azért, valljuk meg őszintén, nem gyakran hangzanak el a csallóközi falvakban. Az meg egyenesen ritkaság-, sőt kuriózumszámba megy, hogy a szakértő kormány feje keresztnevükön szólítsa az első sorban ülőket, akik a legkönnyedebb hanglejtésben, nevetve csevegnek vele, továbbra is szigorúan betartva a tegeződő formát, Lajosnak szólítva az előadót. Ám mindez, természetesen, nem a véletlen játéka, nem is a tréfa kedvéért alakult így, hanem abban a bizonyos első sorban Ódor Lajos volt alapiskolás osztálytársai foglaltak helyet. A Nagykesziről származó Ódor ugyanis Ekelen végezte az első iskolás éveit, utána került Komáromba a gimnáziumba, az érettségit követően pedig szélesre tárult előtte a világ, s ő igyekezett azt alaposan átölelni.

Csernyánszky Mónika polgármester asszony köszöntője és Vass Laura, a Csemadok Ekeli Alapszervezet elnökének méltató szavai után az író kezébe vette a bemutatásra szánt könyvét: Mindentudók kézikönyve – Így lehetsz te is géniusz, majd kitűnő humorról tanúbizonyságot téve felvázolta, az olvasáson kívül mi mindenre lehet használni egy ilyen keménykötésű, negyvenkét fejezetből álló kötetet. A teljesség igénye nélkül elhangzottak olyan ötletek, mint a vágódeszka helyettesítése kolbászdarabolás esetén, valamint a billegő stelázsipolc biztonságos kitámasztása. Félretéve a viccet, a könyv megszületésének kulisszatitkaiba is beavatta közönségét. Elmesélte, hogy lánya iskolai feladatkönyvét lapozgatta, s megkérdezte csemetéjét, elmagyarázhatja-e számára a példát érthetően. A válasz gyors és gyilkos volt: nem! De ha esetleg leírnám, akkor elolvasnád? – próbálkozott tovább az apa, a bólintást pedig rakéta hajtóanyagnak minősítve megírta az azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő művet.

Az est folyamán három témát választott Ódor a könyvéből. Először egy róka létminimumhoz közeli életén keresztül mutatta be, hogyan jutott a világ oda, hogy mára már hatalmas szakadékok húzódnak a gazdag és a szegény országok között. Utána a pénz fogalmát boncolgatta, milliárdossá, sőt gyönyörűvé téve volt osztálytársát, Dezsőt, amikor kezébe nyomott egy Magyarországon nyomtatott régi papírpénzt, a százmillió milliárdos bankót. Dezső élete ezzel fordulóponthoz érkezett: elválik, mit tud majd kezdeni a nyakába szakadt szerencsével.

A harmadik téma a manapság folyamatosan nagy port kavaró, talán ugyanannyi pártolóval, mint ellenzővel rendelkező mesterséges intelligencia volt. Pró és kontra. Hogy van-e okunk tartani tőle? Hát hogyne! Hogy segítheti-e az életünket, a munkánkat, a jövőnket? Hát hogyne!

„Hogy milyen ez a könyv? Nos, a végén nem fog kiderülni, hogy ki a gyilkos! Inkább úgy jellemezném, olyan, mint egy doboz bonbon: az ember azt veszi ki belőle, amire gusztusa van. Nem kell minden fejezetet elolvasni, nem is kell mindent érteni, mert mindenhez egyikünk sem ért. Untig elég, ha van az emberben megfelelő kíváncsiság: ha nemcsak a felszínt akarja látni, hanem a hátteret, a kulisszák világát is” – méltatta saját művét Ódor Lajos, majd intenzív dedikálásba kezdett az ekeli volt osztálytársak megelégedésére.

fotó: a szerző