Zuzana Čaputová érti a cseh kormányfő aggályait


A leköszönő szlovák köztársasági elnök 2024. március 18-án Prágába utazott a Václav Havel Könyvtár meghívására, hogy Petr Pavel államfővel részt vegyen a Tady Havel, slyšíte mě? (Itt Havel, hallanak engem?) című film premierjén.

A kulturális programokon túl találkozott Petr Fiala cseh miniszterelnökkel is, aki közösségi oldalán úgy nyilatkozott, hogy örömmel fogadta a szlovák államfőt, mert a cseh-szlovák kapcsolatokat ápolni és fejleszteni kell. Čaputová lerótta kegyeletét a Károly Egyetemen tavaly decemberben történt lövöldözés áldozatainak emléke előtt, majd ellátogatott Ján Palach emlékművéhez is.

Az utóbbi helyszínen újságírók kérdésére elmondta, hogy megérti a cseh miniszterelnök indoklását, amiért elhalasztják az április végére tervezett közös cseh-szlovák kormányülést.

A szlovák kormány részéről ezt itthon természetesen rossz néven veszik, és az állam szuverenitásának megsértését, feladását látják benne. Nem tisztem védeni Zuzana Čaputovát, és az általa képviselt és hirdetett értékrend sem áll hozzám közel. Azon azonban csodálkozom, hogy vannak felelős politikusok, akik úgy viselkednek, mintha nem tudnák, hogy háború van.

Maga Robert Fico mondta a minap, hogy Európa már soha nem lesz olyan, mint eddig. Ebben teljesen igaza van, de sajnos, a béke ma még nem látszik.

Addig pedig – főleg az egymásra utalt kisebb országoknak – csapatban kellene játszaniuk. Mert az is csapatban fog játszani, aki nem akar. Csak most még választhat, hogy melyikben…

Fotó: Petr Fiala facebook oldala