Nem véletlen, hogy regényesen hangzik a cím, mert az alapgondolatot egy közismert regény, a Láthatatlan ember adta. Gárdonyi Géza ebbe is, mint minden művébe, beleszőtte tapasztalatait és életfilozófiáját.

A középkor hajnalán játszódó történelmi műben tanítja Priszkosz rétor Zétának a megdöbbentő igazságot: a rabszolga legnagyobb ellensége a másik rabszolga! Elég csak a gladiátorok párviadalára gondolnunk, akik mindketten rabszolgák voltak, mégis egymás vérét ontották.

Kicsit játszunk el a gondolattal, és vetítsük ki a mai korra ezt a gondolatot. Hány olyan történetet hallottunk már, hogy a háborúk idején a fogolytáborokban az egyik rab elárulta a másikat, csak például, hogy egy adag étellel többet kapjon. A diktatórikus rendszerekben jutalom járt a feljelentőnek, aki feladta a szomszédját, ha a padlássöprők elől valahová elrejtett egy zsák búzát…

Itt vagyunk még a húsvéti ünnepkörben, idézzük fel a nagyheti eseményeket: Júdás nélkül nehezebb lett volna beazonosítani és elfogni Jézust. Az egyik szegény senki, a másik szegény senki kárára akart meggazdagodni. De hagyjuk a történelmet, és nézzünk bele a jelenben is könnyen tetten érhető eseményekbe. Hány munkahelyre azért nincs az embereknek kedve bejárni, mert valamelyik kolléga áskálódik, árulkodik, hátha egy kis előnyhöz jut a másik kárára. Mivel a tehetsége kevés az előmenetelhez, alantasabb eszközhöz nyúl, a másik kiszolgáltatott nyakára hágva szeretne feljebb lépni.

Vegyük szemügyre a közéletet is: a hatalom megszerzése érdekében belegázolnak a másik ember legszentebb érzéseibe, a családját, szeretteit sem kímélik, ha le akarják járatni. Hány újságírót ismerünk arról, hogy bárkit képes gyalázni a végtelenségig? Elég sokat. Pedig ők sem nem hatalmasok, sem nem dúsgazdagok. Szolgák, sőt valakinek a rabszolgái, persze önkéntes alapon. Úgy akarják megszolgálni a bért, hogy mint az idomított kutya, bárkinek nekiugranak, akire a gazdájuk rámutat. Persze, többnyire olyanokra, akiktől nem tartanak. A másik egyszerű emberre, akinek más a véleménye, célja, mint az őket fizetőké.

Utoljára hagytam a közösségi oldalakat: a sok útszéli, trágár és rosszindulatú kommentet látva, az embernek elmegy a kedve mindentől. Olyanok támadnak minősíthetetlen szavakkal másokat, akik soha nem csináltak még semmit a közösségért, maguk is kínlódnak a mindennapi megélhetés terhe alatt. De a szitokra van erejük. Pedig a rabszolgaságnak csak akkor lesz vége – természetesen erkölcsi értelemben gondolom –, ha az egysorsú emberek nem marják, hanem támogatják egymást. Akkor mindenkinek könnyebb lenne egy kicsit. Ehhez azonban emelkedett gondolkodásra és jó erkölcsre lenne szükség.

fotó: pixabay