Gyakran olvasok verseket. Amikor valami elszomorít, méginkább. Bár az igazság az, hogy verseket most is gyakran olvasok, viszont egyre kevésbé szomorít el valami. Mert meg kell csak tanulni, hogy egyrészt a megmondó emberek, másrészt meg a szenzációhajhászok olyan gyorsan szaporodnak, mint a hidrák, bimbózással (is). Így hát bármire be kell rendelkezni az életben…

Az egyetemen az egyik tanárom egyszer azt mondta, hogy valaki ír úgynevezett három verset, s készíttet magának névjegykártyát. Pl. Z. P. L., költő. Vagy akármi/akárki…. És tényleg költő. Írt? Igen… S hogy mit? Kit érdekel?

Valaha voltak nagyformátumú költők, írók nálunk is. Az egyik ilyen költő volt Farkas Jenő, aki mivel katolikus pap volt, “költői mivoltában” liberálisnak számított. Amúgy meg konzervatívnak.

Most csak jó kapcsolatok kellenek valamelyik kiadóval, a pénzt megszerzik állami dotációból, s kiadnak akár olyan könyvet is, bizonyos „írótól-költőtől”, aminek mondjuk akár ez is lehet a címe: Dögöljön meg minden konzervatív! Vagy: Mindenkit, aki másképp gondolkodik, akasszatok fel! Vagy: Minden politikus ribanc – nincs kivétel…

És olykor csodálkozunk, ha ilyen vagy olyan tragédiáról hallunk: XY a veszekedés közben kést rántott és megölte barátját. Vagy: XZ pisztollyal fenyegette rokonát… Talán ez is a média „hatalma” .

Szenzációt szenzációra kell halmozni. A lényeg, hogy több legyen a lájk. Jobban bekerüljünk a köztudatba. Mondjuk, terjesszük csak a hazugságot. Ettől szép az élet!

Még jó, hogy ezek a lájkvadászok nem hisznek sem Istenben, sem a jóban… Semmiben. Mert akkor talán eszükbe jutna: nem kell mindenkit eltiporni. Sőt, még akkor sem, ha tényleg vétett. Hogy jó lenne az igazsághoz ragaszkodni. Bár az igazság az “i” kezdőbetű nélkül csak gazság.

Sokaknak ennyi is elég! Lelkük rajta!

fotó:pixabay