Collegium Humanum III. rész
„Természetesen továbbra is írni fogunk még a Collegium Humanumról, mert az egyetem működésében még számtalan szabálytalanság történt, és ezek egyáltalán nem értek véget a volt rektor letartóztatásával…
Az egyik ok, amiért utánanéztünk a pszichológia szak működésének, az az volt, hogy szakemberek… arra hivatkoztak, hogy a Collegium Humanum egy hatalmas sereg leendő pszichológust képez, akik nem lesznek jól felkészülve a szakmára” – írja március 27.-i cikkében Renata KIM, a Newsweek.pl újságírója.
Portálunk ugyancsak foglalkozni fog még a lengyel sajtóban Collegium Tumanumnak nevezett ún. „egyetemmel”, ugyanis a mai napon szerkesztőségünk birtokába került egy levél, melyen Pawel Cz. előzetes letartóztatásban lévő volt rektor hamísított aláírása szerepel, melyben egyik munkatársát bizonyos jogkörökkel ruházza fel. A jogkörök megszerzése a mostani helyzetben semmit sem jelent, ugyanis az egyetemet a minisztériumból kirendelt miniszteri biztosok irányítják. A rektor szerepe is csupán formális. Az okmányok hamisításának természetesen jogi következményei vannak és a hatályos jog szerint sz elkövető letöltendő börtönbüntetésre is ítélhető. Miután megkaptuk a grafológiai vizsgálat eredményét, ehhez a témához külön visszatérünk.
Szinte az összes lengyel újság, rádió, televíziós csatorna állandó jelleggel foglalkozik azzal, hogy Pawel Cz. professzort, a lengyel Collegium Humanum „egyetem” immáron volt rektorát a bűnüldözési szervek letartóztatták. Ez a csoda nem három napig tart, ugyanis több tízezer embert érint, politikusok feje hullik, és a kormányfő, az oktatási miniszter, ill. a médiák, valamint az ügyészség azt állítják, hogy ez távolról sem a jéghegy csúcsa.
A volt rektor ellen, aki egyben a felsőoktatási intézmény 98 százalékos tulajdonosa is, harminc vádpontot fogalmaztak meg, ahogyan azt már a korábbiakban is megírtuk.
A főiskolának több államban vannak kihelyezett tagozatai. Többek között Csehországban, Szlovákiában, Üzbegisztánban is. Általában ezek a tagozatok fiktívek: nincsenek épületeik, helyiségeik (ahogy a hirdetésekben szerepel, kampuszaik), a legtöbb esetben még állandó működő irodájuk, szakkönyvtáruk, előadótermeik, számítógép állományuk sem, amit a törvény akkor is előír, ha bizonyos óraszámot online lehet hallgatni, ill. tanítani.
Válaszd azt, amit szeretnél – írja cikkében az egyik szlovákiai lap, majd folytatja: Menedzsment vagy pszichológus végzettségre van szükséged? A jog jobban megfelelne neked? Mindenünk van raktáron. A Varsói Menedzsment Egyetemet súlyos vádak érik, hogy nemcsak itthon, hanem külföldön is értékesített diplomákat. Az egyetemi diplomákkal azonban nem érdemes Lengyelországban kereskedni – olvasható az újságban.
Szlovákiában Pozsonyban van a székhelyük, de semmilyen címen nem lehet őket megtalálni. A honlapon ugyanis nem szerepel cím. Nem szerepel telefonszám sem, illetve semmilyen elérhetőség a hivatalos órákon kívül. És ez így van a minisztériumi bejegyzésben is. Pozsonyi kampusz tehát tudomásunk szerint nem létezik. Próbáltuk keresni az „egyetem” kampuszát, sajnos, minden eredmény nélkül.
Ugyancsak Rimaszombatban is kellene lennie oktatásnak, de itt sem található semmi a főiskola működésével kapcsolatban. Csupán a helyi médiában olvashatunk róla, hogy létezik, egyébként nem.
Gyakorlatilag – némi túlzással élve – bárhol vásárolható pl. posztgraduális diploma, mely olyan intézmények által akkreditált, melyek nem léteznek (pl. Apsley Business School (London), Limburg Graduate School of Business (Maastricht), Swiss School of Management (Róma). Pozsonyban, Rimaszombatban, Rózsahegyen, Nyitrán, Tőketerebesen, Kassán, Eperjesen, illetve további helyeken is található valami „nyom” az „egyetemmel” kapcsolatban, ám a legtöbb intézmény már eltávolította weboldaláról a Collegium Humanum „egyetemmel” való együttműködését.
„Mi nem keveredünk konfliktusokba, és nem engedjük, hogy bárki megpróbáljon belekeverni minket. Mi már megtettük a magunkét, például a “Newsweek” cikksorozata után a Collegium Humanum a nyomozók górcsöve alá került, akik megállapították, hogy az egyetem akár több száz hamis diplomát is kiadhatott alapképzésről, mesterképzésről, sőt doktori és akár habilitációs oklevelet.
A Collegium Humanum által kiállított dokumentumok hitelességét többek között külföldi egyetemekkel kellett volna biztosítani, de kiderült, hogy ezek nem voltak jogosultak pl. MBA-tanulmányok folytatására. Az ügyészség az ügyben hét személy ellen emelt vádat, köztük Paweł Cz. rektor ellen”.
fotó: Facebook/CH