Sokat foglalkoztam az elmúlt időszakban azzal, hogy mi lehet a probléma a mai társadalomban, és azon belül az alapvető emberi értékeinkkel. Számtalan közéleti és társadalmi megfogalmazással találkoztam, amely így kezdődik: „a családnak a társadalom minden szegmensét, közösségeket és nemzetet formáló és fenntartó ereje van."

Zaklatott és számunkra elfogadhatatlanul gyors folyamatok játszódnak le a világban, és szűkebb közegében az emberi életben. Társadalom alapjait és törvényszerűségét generációk és korosztályok hagyományos módon egyiket a másik után vésték kőbe, hagyományozták egymásra mesék, megtörtént történetek felemlegetésével. Ez jellemezte a nyelvi, vallási, kulturális, nemzeti társadalmi közeg együtt gondolkodását, múlt, jelen és jövő viszonyában. A különböző generációk, s így a jelen korban élők is folyamatos késztetést érzünk arra, hogy saját életünket és jövőnket újragondoljuk, újraértelmezzük az értékek közti prioritások tükrében a jelen korunk kihívásai mentén.

Újrafogalmazni, újraértelmezni a jelen generáció számára alapvető értékeket és új tartalommal kell megtölteni, korszerű, élhető, értékelhető fogalmakkal. Haza, nemzet, család, vallás, felelősség, áldozatvállalás, szeretet, gondosodás, könyörület. Szent István király intelmei törvénykönyv, nem nevelési és magatartási kérdésekkel foglakozik. Bizonytalan származású erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglal magában, amelyeket állítólag a király, mint atya intézett fiához: Imre herceghez. Szent István király az utód számára próbálta megfogalmazni az ideális vezető szerepét és kötelességeit. Ez tulajdonképpen, majdnem egy végrendelet is egyben. Benne foglaltatik a fennmaradás lehetőségét adó nemzeti öntudat, közös vallás, szervezeti és szerkezeti átalakítás, ami az egész magyarságot nemzetté és Kárpát-medencét hazává kovácsolta.  

Az államalapítást mi egyetlen napon ünnepeljük ugyan, bár ez egy nagyon komoly évtizedeket átívelő folyamat eredménye volt. Nem ment az átalakulás zökkenőmentesen, a környezeti hatások, a személyek egyéni érdekütköztetése folyamatos harcot eredményezett ezáltal a társadalmi-, és közösségi öntudat, nemzettudat kialakulása igen viszontagságossá és körülményessé tette a magyarság önmagáról kialakított nemzetképét. Talán a múlt és a jelen folyamatosan változó eseményei késztetnek bennünket, magyarokat arra, hogy folytassuk eleink példáin tanulva a megmaradásért való küzdelmet.  

István király nevelési és kormányzati alapelvei tematikus jövőépítésre késztetnek minket. István időt szánt arra, hogy átgondolja, mi lehet a jövője e maroknyi népcsoportnak, akiket összefogott egy uralom alá. Időt szánt arra, hogy gondolatait leírja (az is lehet, hogy tollba mondta/lediktálta az írnoknak), majd átadta megőrzésre, tehát minimum háromszor foglalkozott a témával. Mit tanulhatunk ebből? Újra és újra átgondolni a jelen kor kihívásait, és azt az eszközszerűséget, amivel elérhetjük kitűzött céljainkat. Így egyben a folyamatos önfenntartás is, és társadalmakat fenntartó fejlődési folyamatokról is beszélhetünk. Látni, szemlélni, megtapasztalni a világ és a környezet történelmét alakító hatásait, ehhez idő kell.

Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, mi miért történik, családban, közösségben és nemzetben az érzelmi hullámveréstől el kell távolodni, mint Deák „a haza bölcse” leülni, lehiggadni, átgondolni: hogyan, ki indította el a cselekvést, kikért történik mindez és mit eredményez. De időt a mai kor embere nem szán az átgondolásra, ez probléma, mivel sokszor előbb szól a száj, vagy írjuk le üzenetben, minthogy végigfutna a gondolat. Pedig a kimondott szónak teremtő vagy pusztító ereje és hatalma van. Még inkább a leírt és a különböző médiafelületeken megjelent komoly befolyásolási tényezőként közreadott irtásoknak.

Ma megtapasztaljuk a különböző közösségi felületeken keresztül, hogy mindenki azt mond és úgy mondja, ahogy akarja. Ez feltételezi a kontrollálatlanság, és az igazság tartalom hiányát. Mindenhez hozzá akarunk szólni, bele akarunk avatkozni. Vagyis véleményt alakítunk és formálunk számunkra érdekes és fontos dolgokról legtöbbször valódi ismeret hiánya nélkül.

DE a sok lúd disznót győz mondás valóra válik, s ha már sokan hirdetnek egy-egy vélekedést, akkor az egy idő után átmegy a köztudatba és „tényként” kezdenek rá hivatkozni valóságalap nélkül. Mivel nincs valóságalapja, ezért pillanatok alatt cáfolhatóvá válik, ez a folyamatos bizonytalanság nincs pozitív hatással a felnövekvő generációra. Abban a tudatban növekszenek, hogy mindent mondhatsz, mindent megtehetsz, tegyél is meg, mert a helyzet egyik pillanatról a másikra megváltozhat.

A folyamatos változás hullámverésében nincs alkalom az állandóságra. Ez sajnos az elköteleződés hiányához vezetett a párkapcsolatokban, a házasságban, a családban, a gyermeknevelésben, a barátságokban, és legfőképpen a munka világában. A mai kor embere sokszor olyan, mint a bolha, ki-, beugrál életállapotokba (házasság, barátság, család, hivatás, ej, sose öregszünk meg, „sose halunk meg”) elköteleződés, felelősségvállalás és valódi értékek felismerése és megvalósítása nélkül. Az ilyen életvitel szerint az élet jobb esetben csupán egy verseny a személyiségben rejlő lehetőségekért és a sikeres kiaknázásáéért, vagy rosszabb esetben vesszőfutás, mert nem sikerül a képességeket és készségeket kibontakoztatni.

Sokszor halljuk azt a mondatot, hogy humán erőforrás gazdálkodás-, menedzsment szükséges. Na, igen, ám az a szomorú statisztikai valóság, hogy ha folyamatosan pörög az ember és csak pillanatnyi megélései mentén szervezi életét, elveszíti valódi erőforrását, kizsigerelődik, fáradságában depresszívvé, netán agresszívvé válik, már nem képes más személyekhez szeretetteljesen közeledni, mert se energiája, se lelkesedése nincs már hozzá. Olyan pillanatnyi kapcsolatokat keres, amely kis erőfeszítéssel, rosszabb esetben befektetéssel fenntarthatók ideig, óráig, amíg az megéri, célszerű, ezáltal tárgyiasított formában kezel emberi közösségeket és magát a személyt, ez nagyon nagy baj. Így alakulhat ki a személyi és a közösségi önzés, kirekesztés, elhatárolódás másoktól. Így a felnövő gyermek maga is a kapcsolatait materiális értékekben méri, a haszonelvűség elvét fogja majd követni.

Hányszor hallottuk: „valósítsd meg önmagad, vedd meg, ne hallgass senkire”. Menyivel gazdagabb lenne és szebb a világ, ha a gyermek azt hallaná szüleitől: az élet szép, magától érthetődően szerethető a világ, az ország, a nemzet a magyarság, a nyelv, minden, ami lehetsz, magyar emberként is lehetsz. Bölcsőtől a sírig. Fejleszteni a következő generációban a boldogságra való képességet, mert annyi szorongó gyermekből lesz szorongó és beteg felnőtt. Régebbi korok embere, a szimbólumok világában, nagyon mély és bensőséges értelmet tulajdonított a képeknek, a szavaknak és a kifejezéseknek.

Intelem, ma már azt se tudják a gyerekek, de még a felnőttek sem hogy valójában mit is jelent ez a kifejezés. Első hallásra lehet szorongást, feszültséget ez által távolságtartást eredményezhet, holott a régi kor embere ezzel a figyelmes gondoskodást jelölte. Ilyen intelem például, hogy „vigyázz, nehogy elüssön az autó”.  A mai kor nevelési módszereiből nem szabadna elhagyni ezeket az átgondolt intelmeket, amelyek hosszú évtizedek, sőt évszázadok tapasztalati tudását koncentrálják, mert ha nem adjuk át a felgyülemlett, átgondolt tudást, akkor akarva akaratlan kivonulunk, kivonjuk magunkat a gyermek életéből.

Míg mi vitatkozunk és logikázunk azon, hogy ki-, mikor-, hogyan – s, mit mondhat a gyereknek, racionalizálunk és intrikázunk, addig korosztályok nőnek fel valódi értékek nélkül. Erre mondja a közmondás, hogy elment mellette az élet! Ne szólj hozzá, ne bántsd, ne mondd neki, hagyd békén, majd megoldódik, minden rendben lesz…

De hogy lesz rendben? Utólag aztán hiába jajongunk: „jaj, én nem így-, és nem úgy neveltem, nem tudom miért lett ilyen ez a gyerek!” A gyerekek csak szülők által biztonságossá tett világban tudnak fejlődni, a felnőtt megfelelő elvárási és teljesítmény szintű közösségben tud képességei és tehetsége szerint kibontakozni és értéket átadni. Szent István király egy folyamatosan változó keleti és nyugati világban szeretett volna biztos alapokon nyugvó valódi erkölcs, szellemi és anyagi kapaszkodót hagyni nem csak az utódjára, hanem a ma emberére is. Ez akkor tud valósággá válni, ha mi magunk is megtesszük, amit az élet, a környezet elénk tár, akkor joggal tölthet el bennünket a magyarság tudat és a büszkeség, ebben a hazában.

fotó: Flickr