„A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem szavakkal és gyűlölettel” – írja Lily Ebert magyar származású holocaust-túlélő.
És íme, itt vagyunk. Robert Fico miniszterelnököt sokezerszer “meggyilkolták” már. Szavakkal legalábbis. És ebben bőven kivette részét a hazai magyar média is, azok megmondó embereivel. De azért, hogy a teljesség igényének igyekezzünk megfelelni – mily csoda -, egyes sajtóorgánumok, amelyek Fico miniszterelnököt nemrég még bőségesen kritizálták, piedesztálra emelik hétről hétre. Mit lehet tenni? Ma ez az ukáz. Másoknál legalább ugyanaz a mantra mindig: Fico-maffia, csalás, lopás, korrupció…
Olvasom, néhányan már magyarázzák a bizonyítványukat. És közben eszembe jutnak Ivan Korčok szavai – nem mintha azt akarnám mondani, hogy ő lenne a felelős e merényletért -, amikor arról beszélt (igazi politikustól távolálló hangnemben), hogy nem felejti el, soha nem felejti el, hogy megbélyegezték, hogy ő háborúpárti.
A politikus-gyilkossági kísérlet Robert Fico esetében karaktergyilkossággal kezdődött. De sajnos nem maradt ennyiben… Hála Istennek, a legtöbb esetben nem fajul “valódi” gyilkossággá a karaktergyilkosság. “Csupán” az oknyomozó újságírónak, vagy csak egyszerűen újságírónak vagy inkább sztárújságírónak nevezett személyek elkezdenek “fokozatosan gyilkolni”.
Vagy egyes politikusoknak nevezett komédiások, akik eredetileg világmegváltónak születtek a földre, piros tangabugyisnak nevezik ellenfelüket. Egyenesen a parlamentben. Ők is gyilkolnak: szóval.
Egy évvel ezelőtt Fico még fekete bárány volt egyes szlovákiai “véleményformáló” lapokban. Manapság nem az, sőt, ahogy fentebb is írtam. Még emlékszem falragaszokra, ahol az egyik botcsinálta politikus (ünnepi pogácsaevő és borkóstoló), még azt hirdette, hogy Fico meg Bugár = Gorilla. Választhatatlan! Most pedig gyors gyógyulást kíván a miniszterelnök úrnak. De legyünk optimisták: a bajban az ellenség is barát!
Így vagy úgy: szörnyű dolog történt. Ki tudja, mi lesz ezután? Többször elhangzott tegnap és ma is: semmi sem lesz olyan, mint eddig volt. És ez biztos…
Majd ha lassan csökkennek az érzelmi megnyilvánulások, kezdődik egy újabb, gondolom sokkal keményebb harc.
Zárszóként azért elmondom: Bugár Bélát, Sólymos Lászlót (és még jópár embert) hányszor “meggyilkolták” már fizetett bértollnokok halálos szófröcsögéseikkel: árulózással, haszonleséssel és mi minden mással vádolva még őket. Nem tisztem védelmükre kelni, nincs is rá szükség. De ilyen alapon, hiszen ők is “loptak, csaltak, hazudtak, a maffia-kormányt támogatták”: őket is megpróbálhatnánk eltávolítani? Akár pisztollyal is? Vagy valamivel kisebb a bűnük, mint Fico bűne? És ki az, aki ezt eldönti? Kik a bűnkereső és bűnmegmondó bizottság tagjai? Én azért sejtem…
Visszatérve! Miniszterelnök úrnak – Isten segítségével – mielőbbi gyógyulást kívánok! A többi meg majd megadatik… Ismét!
fotó: flickr