Soha nem vagy egyedül…


Napjainkban eluralkodott az az érzés az embereken, hogy olyan egyedül vannak, mint a kisujjuk. Gyakran rettegés fogja el az embert, amint kerülgetni kezdi valamilyen baj, betegség, kórság, mivel úgy érezzük kiszolgáltatottá válunk a környezetünknek, és sokszor még a saját gondolatainknak is. 

Ne számíts senkire és semmire, minden problémádat és dolgodat neked, csak is neked kell egyedül megoldani, harsogja a film és reklámpiac. Valóban, életünk során számtalan alkalommal tapasztaljuk meg az egyedüllét nehéz és nyomasztó pillanatait. Sokszor egyedül és néha magányosan lépkedünk azon az úton, amit magunk választottunk, bízva abban, hogy a messzi távolban azért feldereng egy-két számunkra fontos személy, aki majd segítő jobbot nyújt.

Néha nagyon nyomasztó tud lenni a gondolat és az érzés, nehéz elhinni, és elfogadni, hogy egyetlen helyzetben sem vagyunk teljesen egyedül. A sokmilliárd ember közül a nehéz óráinkban is van, aki gondol ránk, igyekszik támogatni, megkeresni, megoldani esetleg a kilátástalannak látszó helyzetünket. E világra születésünk pillanatában sem vagyunk egyedül. A baba világrajövetelének a pillanatát a szülőkön kívül hány családtag és rokon, jóbarát és ismerős, valamint szakember várja. Nem csak meghívott vendégek vagyunk itt a földön, hanem várnak bennünket.

Később a sors vagy az élet által választott családban megtaláljuk anyánkat, apánkat, testvéreinket, aki segítenek abban, hogy egyedüllétünk fájdalmát felváltsa a családi közösségi lét. Az érzett szenvedést, fájdalmat és személyes megaláztatás terhét segít hordozni a család. Ezer és ezer keserves órát élünk meg életünk során, néha egyedül, magunkba fordulva, de néha készek vagyunk megosztani másokkal is történéseinket. Ezekben az esetekben tapasztaljuk, hogy vannak életünk útján olyanok, akik meghallgatnak, támogatnak, segítenek bennünket.

A hozzánk közzel állók, akik meghallgatnak, odafigyelnek ránk, együttéreznek velünk, jelen vannak az életünkben, sokat tesznek értünk. Néha nem ismerjük fel őket, de érdemes megállni és rájuk gondolni, emlékezni, hogy hogyan is vannak jelen az életünkben, hiszen – ha csak ritkán, talán csupán kis időre, de kövekkel megrakott zsákjaink terhét hordozzák sokszor helyettünk is. Saját életünk jelentéktelen kavicsait (csúnyán nézett rám, nem köszönt a boltban, beszólt a munkahelyen), a sokszor eltúlzott kudarcaink homokszemeit, a rossz és jó szokásaink hordalékát csakis mi vihetjük egyenes vagy görnyedt háttal. Amikor egyszer már nem bírjuk tovább, vagy ha megértjük, hogy le kell tenni az életünk terheit, mi magunk szabadulhatunk meg tőlük, addig „mindig lesz egy barát”, aki segít. 

Ugyanígy van ez a személyes örömökkel és a boldogság érzéssel is. Nem várhatjuk el senkitől sem, hogy boldoggá tegyen bennünket, hogy velünk örüljön mindig, amikor csodás dolgok történnek az életünkben. Azok az emberek, akik legközelebb állnak hozzánk, ők sem tudnak néha mit kezdeni az örömünkkel, és a sikerünkkel, nem képes úgy örülni örömünknek, mint mi. Ha öröm ér bennünket, láthatjuk azt, hogy sokan részt vennének benne, de ez nem a rulett asztala, nem lehet mindenki zsebébe szerencsetallért dugni, azért, hogy elismerjenek, szeressenek és hordozzanak bennünket.

Az érzéseink a sajátjaink, és nem is lehet teljesen ugyanazt érezni, de mégis képesek vagyunk, és kell is azokat megosztani másokkal. Ha fáj valami, akkor is csak nekünk fáj úgy, ahogy, másnak hasonlóképpen sem. Ha személyes csalódásunk van, amikor betegek vagyunk és lázasan fekszünk otthon, baj baj után ér bennünket. Ezek a terhek nem feltétlen egyedül csak a mieink, mert képesek vagyunk megosztani őket a környezetünkkel. Magabiztosságunkat növeli, ha bizonyosak vagyunk afelől, hogy kaphatunk segítséget, ha kérünk, ha képesek vagyunk elfogadni azt. De akkor is csak a miénk marad minden teher és öröm, nem veszi el tőlünk senki, nem leszünk kevesebbek a segítség által. Erőnk, kitartásunk, önbizalmunk, hitünk nem csak egyedül a miénk, másokkal okkal együtt küzdünk életünk során. A legfontosabb, ha felismerjük, hogy nem hiába szerettünk másokat, hiszen ez segít megérteni az élet értelmét, személyesen, vagy akár nagy közösségében.

fotó: Freepik