Gondolkodtál-e már azon, hogy valójában mennyire használod ki azt az időt, ami megadatott neked? Érezted már úgy, hogy a dolgok csak történnek egymás után, nap-nap után, és csak a „nagy dolgok” tudnak néha kirántani? A kérdés nem az, hogy miért van ilyen sok a hétköznapi pillanatokból, hanem az, hogy miért tekintjük a pillanatok többségét hétköznapinak.
Minden nap, attól a pillanattól kezdve, hogy felkelünk, addig a pillanatig, hogy este ismét álomra hajtjuk a fejünket, rengeteg pillanatból áll, aminek többségét nem is vesszük észre, csak átrohanunk vele a következő pillanatba. Egy nap 86 400 másodpercből áll. Ebből átlagosan 57 600 másodpercet töltünk ébren. És mégis ehhez a nagy számhoz képest milyen kevés az, amikor azt érezzük, hogy valami hatalmas dolog történt velünk. Legyen az egy szemkontaktus megtartása egy fontos emberrel, vagy, amikor ki kell állnod emberek elé beszélni, de elakadsz és azt a csupán 1-2 másodpercnyi szünetet hosszú perceknek éled meg. De ugyanilyen lehet, amikor kapsz egy rossz hírt telefonon, vagy amikor valaki rádmosolyog az utcán. Ezek mind apró pillanatok az életünkben, mégis a különlegességük miatt, amikor újra és újra lejátszódnak bennünk, egyre hosszabbak és részletesebbek lesznek, és talán egyre távolabb is kerülnek a valóságtól. És mennyi az a fennmaradó pillanat, amin annyira természetesen végigsuhanunk…
Az igazság az, hogy hétköznapi pillanat is volt egyszer különleges. De mivel annyi inger ér minket minden nap, ezek sokkal hátrébb kerülnek a tudatunkban. Gondolj bele, milyen hatalmas csoda, amikor egy kisbaba először lábra áll és elkezd totyogni, vagy amikor kimondja élete első szavát. Mi, emberek különösen szeretünk csak a végletekre figyelni. Igazán akkor fordítunk figyelmet valamire, amikor elkezdődik, vagy amikor véget ér. Félünk tőlük, de közben minden kezdet és minden vég ad valamit, ami más, mint a megszokott, ezért valahol vonzódunk is ezekhez a pillanatokhoz.
De hányszor álltál meg eddig reggelente és csodálkoztál rá arra, hogy milyen jó érzés, hogy lábra tudsz állni, vagy hányszor csodálkoztál rá a szekrényben porosodó kávéscsészéd színére, mióta megvetted a boltban? Szerelmes voltál, de elmúlt a rózsaszín köd és most nem tudod, hogy ki ez az ember, akit egykor úgy csodáltál? A dolgok nem változtak. A csésze színe nem lett fakóbb. Az változott meg, amilyen érzéseket kiváltanak belőled. De ennek nem kell így lennie. Nem kell mindennek jelentéktelenné válnia. Ne engedd, hogy jelentéktelen legyen. Töltsd meg tartalommal őket.
Mindannyian ugyanabból a pillanatból születtünk meg, ugyanazokból az anyagokból állunk össze, mint a csillagok. Az, hogy az előttünk megjelenő pillanatot megélhessük, több milliárd év formáló erejére volt szükség. Ha csak ebbe belegondolunk rájövünk, hogy ez mennyire csodálatos. Michael A. Singer Felszabadultan élni című könyvében így fogalmazott: „Minden dolog valami másik olyan dolog következménye, ami megtörtént valamikor térben és időben. Te nem a cselekvő vagy, hanem a valóság megtapasztalója. Ha ez igaz, márpedig az, akkor elég nagy butaság lenne azt gondolni: ’13,8 milliárd évbe telt, hogy ez a pillanat itt legyen előttem, és minden egyes dolognak úgy kellett történnie, ahogy történt, de nekem ez akkor sem tetszik.’ Vicces.”
Minden pillanat hordoz magával valamit, rajtunk múlik, hogy mennyit veszünk észre belőle. Ha elkezdjük az apró dolgokban felfedezni a csodákat, akkor egyre több szépségben lesz részünk és nem fog kelleni, hogy valami radikális dolog történjen, hiszen már azt sem fogod természetesnek tekinteni, hogy itt vagy. Egy kék golyón keringsz a nagy semmi közepén egy fényes és forró csillag körül. És ehhez ami jön, minden csak egy kis plusz.
Gondolj bele, ha elmész és visszatekintesz majd mindenre, nem is igazán azok a dolgok fognak hiányozni, amiket „nagy dolgok”-nak hittél. Sokkal inkább azok, amik bár hétköznapiak, ha összerakjuk őket, akkor kiadnak egy életet. A Te életedet.
szerző: Gyenese Mónika
fotó: pixabay