A tárgyakat és eszközöket azért használjuk, hogy eljussunk A-ból B-be, vagy létrehozzunk valamit (szöveget, ételt, házat stb.), vagy díszítsük környezetünket. Az ember nem csak élettelen tárgyakat hasznosít a maga számára, hanem az élőlényeket is. Napjainkban pedig összekeveredett minden és már nincs különbeség gép, állat és ember viszonylatában, hogy milyen hozzáállással közelít feléjük, milyen kapcsolatot épít ki velük. Sokaknak egy állat vagy gép fontosabb, mint egy ember és különbül bánik a vő az autójával, mint az anyósával.

Tapasztalhatjuk, hogy számos ÉN központú ember vesz bennünket körül, akikkel nehéz közösségi célokat elérni és egy adott problémát megoldani. Pedig az ember társas lény igénye van a másik személy jelenlétére és tudására, munkájára és szeretetére. Miért magányosodik el mégis a ma embere? Miért fél kapcsolatra lépni másokkal, szomszéddal, rokonnal?

Miért érzik azt sokan, hogy őket egyik vagy másik ismerősük, családjuk, közösségük, vagy munkaadójuk kihasználja? Érzés vagy valós tapasztalat az, mai távolságot eredményez ember és ember között? Az ember nem szeretne kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, ez azonban tanulható, nem pusztán az érzések szintjén lévő állapot.

Kapcsolati rendszerünk nem lehet egyoldalú és sajátságosan énközpontúan egyirányú! Én, hogyan érzem magam, én akarom-e, én kapok-e, én gyarapodok-e? A magamista pozíció kényelmesnek tűnhet egy ideig, ám nem ösztönöz bennünket. Létezhet-e emberi kapcsolat kihasználás nélkül? Ember embernek támasza, de farkasa is. Hogyan találjunk egyensúlyt? Mit jelent a kihasználás? Érzés, vagy állapot?

Amikor munkaadóként felhasználjuk a munkatársunk képességeit és tudását arra, hogy anyagi előnyt kovácsoljunk belőle, az még nem kihasználás. Amikor egy felkészültebb barátunk támogatását kérjük alkalmanként egy feladat elvégzésében, vagy anyagi segítségre szorulunk az emberi együttéléssel és egymásra utaltsággal együtt jár. Mikor csap hát át a másik személy megsegítése a normalitásból a kihasználásba? Mi vezet bennünket arra, hogy hagyjuk magunkat kihasználni? Nehéz ezt megítélni és felismerni, különösen, ha még nincs elég tapasztalatunk az emberi kapcsolatok terén.

Mindenkinek fontos a családi, közösségi elfogadottság (ha bevallja, ha nem), ezért szívesen és önzetlenül megtesz egy darabig sok mindent a másik személy számára. Ezt gyakran a cselekvő szeretetnek nevezzük, vagy a szívességek szeretetnyelvével keverjük össze és azt mondjuk, hogy Moncsi úgyis pikkpakk megcsinálja, minek vesződjünk magunk vele. De Moncsinak egyszer csak elege lesz. Már terhessé válik számára újra és újra mások számára teljesíteni, segíteni, küzdeni olyan célért, ami nem az enyém, vagy nem tudok vele azonosulni.  De nem mond nemet, mert fél, kínos, hogy azt hiszik beteg (őt aztán ne sajnálják), vagy önzőnek gondolják.

Mivel nem könnyű felismerni, hogy segítésről vagy kihasználásról van szó sok esetben a helyzet megtévesztő is lehet és a személyek hozzáállásán múlik, s csak a belül megjelenő érzés mutatja, hogy valami nincs rendben, azt, hogy kihasználnak! Ilyen, amikor a jó tanuló az iskolába pontosan tudja, hogy csak azért népszerű, mert sokak házi feladatát megoldotta. Ilyen, amikor addig keresik a társaságunkat, amíg éjt nappalát téve dolgozunk egy-egy rendezvény sikeréért, de ha már nem tudjuk, vagy akarjuk megtenni a kutya se keres bennünket.

Kiszipolyozás egy fajtája, amikor alá és fölé rendelt viszonyban (munkahely, katonaság, rendőrség, egyház stb.) a hatalmat gyakorló személy érettségén múlik, hogy a beosztott úgy érzi-e, hogy erején felül kell teljesítenie megbecsülés és elismerés nélkül, miközben nincs abban a helyzetben, hogy másik hivatást vagy életpályát válasszon magának. Az alá fölé rendelt viszonyból adódik a legtöbb kényszerű és szintes senki számára sem kedvező megoldás. Aki kihasználja a másik embert, az maga is torzul személyiségében, önzővé és gyakran erőszakossá válik.

Vannak helyzetek, amikor társadalmilag megtűrt, elfogadott, vagy legfeljebb nem foglalkozik vele a bűnüldöző szerv, hogy az egyik ember fenyegetéssel, vagy zsarolással ráveszi környezetét arra, hogy neki gazdasági, vagy más előnyt hozzanak (családon belüli erőszak, uzsora, prostitúció stb.). Elfogadhatatlan és nagy felelőssége van a környezetnek abban, hogy félrenéz, vagy segíti az áldozattá vált személy abban, hogy ki tudjon lépni a számára kínos, és bántalmazó kapcsolatból.

Ha egy emberi kapcsolat legtöbbször rossz hangulatot, bűntudatot kelt bennünk, és kényszerítve érezzük, magunkat arra, hogy olyat tegyünk meg, amire normális esetben (fáradság, elfoglaltság, egészségünk, korunk, vagy anyagi helyzet okán) nemet mondanánk, akkor tudhatjuk, hogy kihasználás áldozataivá váltunk.

Amikor egészséges emberi közösségben vagyok, akkor nincs mentség arra, hogy ne tegyünk jót a másik emberrel. Ilyenkor joggal várjuk a másiktól, hogy erőfeszítéseket tegyen a kapcsolatba, mert így leszünk egyenlő partnerei egymásnak. Ha a kapcsolatban ingerültséget, kimerültséget érzek, az annak a jele, hogy a kapcsolat egyoldalúvá vált, valami megbillent.

A jó kapcsolatok bókokkal és dicsérettel járnak…  “Olyan okos és nagylelkű vagy. Fogadok, hogy könnyen ki fogod találni a következő feladatot. Olyan finomakat tudsz főzni! Te mindig olyan megbízható vagy, mindenki számíthat rád. Ugye rád bízhatom, mert te mindig megcsinálod. Te sokkal ügyesebb és okosabb vagy mint én. Te ezt jobban tudod, mint én.” Kihasználásra utaló jel lehet a túlzott vagy célorientált hízelgés, hiszen ez adott esetben egyfajta kísértés arra, hogy többet tegyünk meg, mint amit jó szívvel adnánk. Figyeljünk oda, ha valaki sokat dicsér minket, vagy leginkább azelőtt dicsér, hogy szüksége lenne valamire, mert lehet, hogy a dicséretet eszközként használja, hogy megkapja, amit akar.

Egy józanul gondolkodó ember hajlandó felismerni és tiszteletben tartani a határaidat, még akkor is, ha egy kicsit csalódott. Egy manipulatív ember nem fogadja el a nemleges választ, és megtorolja, ha szembe mer szállni vele valaki.  Taktikái: A csendes kezelés (tüntetően hallgat), hidegen viselkedni veled, szeretet megvonása, meghívás vagy a felvétel elutasítása. Viselkedése arra irányul, hogy kételkedjünk önmagunkba, a döntésünk helyességébe. Amikor áldozata összezavarodik, és már képtelen bízni magában vagy az emlékezetében, akkor még akkor is elhiszi, amit mondanak neki, ha az teljesen hamis vagy igazságtalan. A manipulatív emberek több módszert is alkalmaznak arra, hogy csapdába csaljanak másokat:

1. Nem hagynak időt a gondolkodásra. Megpróbálhatnak gyors választásra kényszeríteni, hogy ne legyen idő arra, hogy teljesen átgondoljuk a dolgokat, vagy összerendezni önmagunkat, és kellő időben azt tudjuk mondani, hogy: „ne haragudj, de nem!”

2. Önmagunkról alkotott képünket támadják: Hidegnek és hálátlannak festenek le minket, majd azt sugallják, hogy az egyetlen módja annak, hogy megmutassuk, hogy nem vagyunk azok, ha azt tesszük, amit akarnak.

3. A megmentő szerepében tetszeleghetsz: Elkezdhetnek egy önsajnáló monológot elvárva, hogy vigasztaljuk meg őket azzal, hogy kívánságukat teljesítjük: „Felneveltelek, tartozol nekem!” „Haragszol rám, tudom. Soha nem csinálok semmit jól. Olyan ostoba és értéktelen vagyok. Nem tudom, miért foglalkozol velem egyáltalán.” „Soha senki nem vesz komolyan, és nem hallgatja meg az ötleteimet.” “Az emberek azt mondják nekem, hogy hálátlan vagy. Nem törődsz a beteg szüleiddel.” Sajnálatodban fogod megtenni azt, amire se kedved, sem időd, sem energiád nincs, abban a hamis illúziótól elámítva, hogy csak te mentheted meg őket.

4. Rád erőlteti saját valóság verzióját: „soha nem mondtam ilyet, Nem jól tudod, nem jól emlékszel, nem úgy volt stb. Két ember időnként másképp emlékszik a dolgokra, ez természetes, de ha mindig lehurrognak, akkor elbizonytalanodsz önmagadban és túlzottan ráhagyatkozol a manipulátorra, aki irányítani fogja emberi kapcsolataidat, és életed minden területét.

Egy manipulatív környezetben, nehéz lehet tisztázni saját álláspontunkat és kiállni önmagunkért, sérülhet önismeretünk és önértékelésünk. Mi óvhat meg bennünket a kizsákmányolástól és egyben az elmagányosodástól?

Egy észszerű, kedves ember törődni fog azzal, hogy viselkedése hogyan hat ránk.  Az egészséges és érett kapcsolatok legfontosabb része, hogy az ember önmagát is tiszteletben tartja, és nem viseli el belenyugvással és csendben egy adott rossz helyzetet. Miden megoldás, megoldás még akkor is, ha az adott pillanatban nem az látszik legkedvezőbbnek. Joga van az embernek elutasítani egy kérést, ha az túl sok, vagy nem ért vele egyet. Nem mások kényelme érdekében létezünk. Nem kell elviselni azokat az embereket, akik manipulálnak. Ki kell tudni, lépni egy beszélgetésből, ha felismerjük, hogy valaki rosszul bánik velünk

Az érzéseinkről való beszélgetés nagyon hatékony lehet, de csak akkor, ha a másik személy valóban törődik az érzéseinkkel. Újra kell értékelni azt a kapcsolatot egy olyan személlyel, aki figyelmen kívül hagyja lehetőségeinket és érzéseinket.  Ha valaki tudatosan figyelmen kívül hagyja az érzéseinket, különösen, ha ezt többször is megteszi, itt az ideje, hogy átgondoljuk, akarok-e időt tölteni vele.

A világos és egyértelmű kommunikáció is segíthet abban, hogy tudassuk a környezetünkkel, hogy mi az, ami nem teszik nekünk mások viselkedésében! Használni kell a megszerzett információt az elvárásainak módosításához, vagy a probléma kezelésének legjobb módjának kitalálásához.

Felnőtt ember mérlegeli, hogy mennyi energiát és erőfeszítést vagyok hajlandó beletenni a helyzet értelmezésbe és annak megoldásába, hajlandó-e felvállalni saját érdekeit, vagy alárendeli azokat másoknak. A döntés lehetősége nálunk van.

fotó: pixabay