Érdeklődve olvasom a híreket, amelyben közlik, hogy Szlovákiában a köztársasági elnöki posztért indulók fél millió eurót költhetnek a kampányra. Bár ez az átlagos halandónak csillagászati összeg, a politikában aprópénznek számít. Azért is van az, hogy a valóságban mindig sokkal többet fordítanak az emberek meggyőzésére a jelöltek. Annak ellenére, hogy minden centnek szerepelnie kell a transzparens számlán, ügyesen ki lehet ezt játszani, hiszen az is kampány, ami nem az. Lehet jótékonysági összejöveteleket, ingyenes koncerteket, fesztiválokat szervezni, amit egy-egy magánszemély finanszíroz, de amin természetesen megjelenik, sőt díszvendég és felszólaló a jelölt is. Régi praktika ez, nem is csodálkozik senki. A történelemben kutakodók előtt ismeretes a történet, hogy amikor Kossuth Lajos először indult a követválasztáson 1847-ben, legfőbb támogatója a később mártírhalált halt első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos volt. A dúsgazdag gróf kijelentette, hogy ha minden vagyonát pálinkára, meg kortesekre költi, Kossuthot akkor is bejuttatja az országgyűlésbe. A Batthyány-vagyon nem úszott el, Kossuth Lajos meg lett választva, és a helyzet ma is nagyjából így néz ki. Talán még annyit érdemes megjegyezni, hogy a gáláns magyar főurak a korteskedésre fordított pénzt nem akarták állami megrendelésekből később megtízszerezni…
Fotó: pixabay