„Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt?” – tette fel a kérdést 1848-ban az egyik legnagyobb magyar költőnk, Petőfi Sándor. A kérdés feltétele óta eltelt több mint százhetven év, mely mások mellett tartalmazott két fájdalmas és veszteséggel teli világháborút, több gazdasági világválságot, világjárványt, éhínséget, számos egyéb csapást, és még sorolhatnánk…

Igazságosabbak lettünk, mi emberek? Tanultunk az elkövetett hibáinkból? Nem hinném. Ha eltekintünk a világ zajától, a temérdek megoldatlan problémától, a szomszédunkban zajló háborútól, és csupán a saját környezetünkre, kis térségünkre tekintünk, észrevesszük, hogy itt sincs másképp. Nem vagyunk igazságosak. Az irigység, a kicsinyesség és a féltékenység ugyanúgy jelen van a mindennapi, saját életünkben, még ha nem is látjuk, vagy rosszabb esetben a szőnyeg alá seperjük. Viszont ott van, csak nem ismerjük el.

Irigyek vagyunk a másik ember sikerére és nem örülünk a boldogságának. Nem gondolunk bele abba, hogy ő esetleg tett is ezért a sikerért, becsületes munkával valósította meg az álmait, céljait. Vagy némi szerencsével egy nagyobb nyereményhez jutott, mi pedig irigyeljük tőle: „Miért pont ő nyert? Bezzeg én nem nyerek soha semmit.” Hamis mosollyal gratulálunk, eljátsszuk, hogy örülünk, pedig legbelül teljesen mást gondolunk és féltékenyek vagyunk.

Sok esetben nem is ismerjük túlságosan az illetőt, és annak életkörülményeit. Legyen szó távolabbi rokonról, a településünkön egy másik utcában élő személyről vagy akár egy új munkatársról. Mégis bánt bennünket még a kisebb mértékű „sikerélménye” is, amelyet örömében megoszt velünk, hátha együtt tudunk vele örülni, akár egy röpke pillanatig.

Nem látunk be a „kulisszák” mögé, hogy megnézhessük, mi vezetett a másik ember sikeréhez, nem látjuk az adott esetben azt az áldozatot, amit ő meghozott a kitűzött cél elérésének érdekében. Ha pedig tényleg egy kisebb vagy nagyobb nyeremény ütötte a markát, esetleg lekapart egy szerencsés sorsjegyet, honnan tudjuk, hogy mindaddig milyen körülmények között élt az otthonában. Lehet, hogy mindaddig nélkülöznie kellett… Egy gürcölő édesanyáról is lehet szó, aki meghagyja kisgyermekének az utolsó szelet süteményt, pedig egész nap arra vágyott. Vagy egy háromműszakban dolgozó édesapáról, aki munka után fáradtan hazajön, és szeretné megnézni kedvenc futballcsapatának a mérkőzését, ám inkább leül játszani a gyermekeivel, hogy azok boldogok legyenek.

Nem tudhatjuk, hogy mi áll a háttérben, s ahogy Matthieu Ricard francia író, buddhista szerzetes is vallja: „Az irigység és a féltékenység annak számára is abszurd, aki érzi, mivel – hacsak nem vetemedik erőszakhoz – ő maga az egyetlen áldozata. Az ingerültsége nem akadályozza meg azokat, akikre irigy, hogy további sikereket, vagyont, elismerést élvezzenek.”

Vagy ha jobban kedveljük az ókori görög filozófiát, ajánlatos elgondolkodni Epiktétosz rövid, de csattanós idézetén is: „Az irigység a szerencsések ellenfele.”

Fotó: pixabay