A szlovák nyelvű regionális hetilapunk címoldalán meglepődve láttam az egyik fénykép alatt, hogy bizonyos járási iskolai verseny győztese /valódi neve helyett most egy kitalált név következik, amely nagyon hasonlít jó hangzású magyar családnevére, nehogy megsértsem az érintett személyi jogait/Eva Ďonďošiová, a …….. Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola hatodik osztályos tanulója. Egyrészt örültem a kislány sikerének, hogy a szlovák és magyar iskolák tanulói részére meghirdetett versenyben elvitte a pálmát, másrészt bosszantott, hogy a nevét a szlovák helyesírás szerint írták a lapban. Valószínűleg a cikkíró tudatosan „szlovákosított“, gondoltam magamban. Gyanúm igazolása végett felhívtam és megkérdeztem a leányzó iskolájának igazgatóját, hogyan vezetik a szóban forgó tanítványuk nevét az iskolai osztálykönyvben, merthogy az újságban így és így írták a nevét.

Szó sincs tudatos elírásról – mondta az iskolavezető – Sajnos, sok diákunk magyar hangzású vezetéknevében találkozni lágyítójeles, vagy a szlovák helyírás szerinti írásmóddal. Hogy csak néhányat említsek: Baláž, Bášti, Boroš, Kišš, Kočiš, Pustai, Sekereš, Siládi, Takáč, Žolnai, stb. Mi semmit sem tehetünk ellene, mivel nekünk úgy kell vezetni az iskolai dokumentumokban a tanulók nevét, ahogy az az anyakönyvi kivonatukban szerepel- magyarázta az iskolaigazgató.

Magukat jó magyarnak valló ismerőseim között is jócskán akadnak olyanok, akik a szlovák helyesírás szerint használják a nevüket, de még inkább jellemző azokra, akik annak idején szlovák tannyelvű iskolába jártak. Foglalkozásra utaló gyakori vezetéknév a Kovács. Számos ilyen nevű ismerősöm van, akik közül most egynek említeném a névváltozatait. A nagyapa még Kováts-nak írta a nevét, a fia Kovács-nak, az unokából pedig már Kováč lett. Nézzünk ennél bonyolultabb írásmódot. Vegyük egy másik ismerősöm nevét. Például hogyan is változott a Csécsei családnév/ez esetben is, a fentihez hasonlóan fiktív névről van szó/ használata. Az apa, váltig állítja, hogy anyakönyvi kivonata szerint Csécsei. Két fiúgyermeke egy többségében szlovákok lakta város kórházának szülészetén látott napvilágot, tehát az ottani városi hivatalban anyakönyvezték őket ilyen módon: Čéčei. Adódik a kérdés, miért lágyítójeles formában történt vezetéknevük beírása az anyakönyvbe? Két dologra gondolok. Egy: a szülők személyi igazolványában is Čéčei-ként szerepel a nevük. Kettő: az anyakönyvvezető önkényesen szlovákosította a nevet, bár ez tűnik legkevésbé valószínűnek, hiszen a szülő személyi igazolványa szerint volt köteles anyakönyvezni az újszülött előnevét. Ha netán mégis tudatos elírás történt, akkor a szülőknek kellett volna figyelmeztetnie a hivatalnokot, hogy hiba történt a vezetéknév írásában. Feltéve, hogy figyelmesen megnézte a kezébe adott keresztlevél adatait.

Felnővén egyik fiuk szlovák lányt vett feleségül, aki, miután világra hozta elsőszülőtt leánygyermekét, gondolom az apa megkérdezése nélkül Čečeiová-nak anyakönyveztette, holott a férje neve után Čéčeiovának illett volna bejegyeztetni a csecsemő vezetéknevét. Csak találgatni tudok, mi volt a névelírás oka. Magyar nővel házasodott a másik fiú, és ott is elsőként leánygyermek született a családba. Maradt ugyan a baba előneve Čéčei alakban írva, de immár ovátlanítva. Csak örülhetnénk, hogy a szülők éltek az ovátlanításra vonatkozó hatályos rendelkezéssel, de ugyanakkor korrigáltathatták volna vezetéknevükben a lágyítójeles írásmódot. A példaként említett esetek mindegyikében a szülők közömbössége okozta gyermekeik családnevének szlovák helyesírás szerinti anyakönyvezését.

Végére hagytam két „névválozatot“. Alig öten-hatan ültünk az orvosi váróteremben, amikor kedves hangon kiszól a nővér a rendelő ajtajából: Pán Pastor! /Pasztor úr!/. Erre fel, meglepődve látom, hogy ötven körüli Pásztor nevű ismerősöm tápászkodik fel a kopott bőrülésből! Kissé megmosolyogató a következő eset. Mégpedig hogyan lett a Bugyiból Budi? Egy általam is aláírt petíciós íven, ahol az elő-és utónevet úgy kellett feltüntetni, ahogy az a személyi igazolványban szerepel, meglepődve láttam az íven, hogy Bugyi nevű ismerősöm Budi alakban írta alá a nevét. Mert így található a személyi igazolványában. Mi tudjuk, a szlovákban az „e“, „i“ lágyítja az előtte álló mássalhangzót, de egy magyarországi biztos, hogy „Budinak“ olvassa, és eszébe sem jut, hogy ez a vezetéknév nem azonos annak főnévi változatával, vagyis ahová a király is gyalog jár.

Következzen egy ellenpélda. Egy szót nem tud magyarul Sziklai /itt is kitalált névről van szó/ nevű ismerősöm. Aránylag jól menő vállalkozó, termékeinek csomagolásán a gyártó neve: „Sziklai s.r.o“. Egy alkalommal megkérdeztem tőle, szlovák vevők körében nincs hátránya magyar hangzású és magyar helyesírás szerint használt nevéből? Azt válaszolta, a vásárlók nem a gyártó nevét, hanem a termék minőségét nézik. Megkérdeztem azt is, soha nem jutott eszébe, hogy „szlovákosítsa“ a vezetéknevét? Azt válaszolta, a nevét apjától örökölte, aki valamennyire beszélt még magyarul, hiszen az apja magyar, az anyja viszont szlovák volt, mivel azonban a nagyszülei és a szülei is tiszta szlovák környezetben éltek, a gyerekek és az unokák már nem beszélték az apai nagyapa nyelvét, jegyezte meg sajnálkozva. Hozzáfűzte még, egy alkalommal felnőtt fia javaslota neki, írassák át a nevüket Siklaira. „Tudja, mit válaszoltam erre? Fiam, a nevünk családi örökség, apáról fiúra száll!“

Sok, szép magyar nevét szlovákosan használó szlovákiai magyar megszívlelhetné az imént idézett megjegyzést. Hozzáteszem, hogyan lehet az, hogy tiszta szlovák környezetben nemzedékről nemzedékre nem okozott gondot, például szóban forgó ismerősömék nevének a magyar helyesírás szerinti anyakönyvezése, míg a vegyeslakta közegben élő magyarok közül meglehetősen sokan hanyagul és közömbösen viszonyulnak családnevük írásához?!

Ne csodálkozzunk azon, ha a többségi nemzet fiainak és leányainak egyike-másika meggyőződéssel vallja, hogy mi,szlovákiai magyarok lényegében elmagyarosodott szlovákok vagyunk! Mert például a címbeli „Ďonďoši“ nevet látva eszükbe nem jutna, hogy az valójában Gyöngyösi akar lenni.

Bodzsár Gyula

Fotó: wikipédia