Apró kislány ugrándozik fel nagyszülei padlására, melyet már rég belepett a por. Évek óta nem jár erre senki - csak ő szokott elbújni ide a világ zajától, ha vendégségbe jönnek. Alig 10 éves múlt, de imádja a titokzatosságot, ami körbelengi az egész helyet. Szereti a levegő könnyed dohosságát, és a sok zugot, melyek egytől-egyig kincseket rejtenek. Talált ő már itt sok mindent: képeslapokat, kifakult fényképeket, elfelejtett leveleket. Néha megkérdezte nagymamáját a tárgyak jelentőségéről, legtöbbször azonban inkább ő maga kerekített köréjük történetet, hiszen így saját fantáziáját használhatta.
Eltelik egy óra is, mire olyan dobozhoz ér, melyet korábban még nem látott. „El nem küldött papírrepülők” – olvassa a tetejére írva, melynek értelmezéséhez szüksége van néhány percre. Majd hirtelen beugrik neki egy sor nagymamája által sokat hallgatott zenéből: „A szépre hajtott levélkék helyett dobj egy papírrepülőt”. Gondolata be is igazolódik, amint felnyitja a doboz tetejét, gondosan össze hajtott levelek tárulnak szeme elé. Nincsenek borítékban, és megcímezve sincsenek, így feltételezhetően nem volt az írónak szándékában elküldeni ezeket. Értette a kislány, miről lehet szó – amióta csak megtanult írni, nagymamája arra bíztatta, hogy írja ki magából az érzéseit, ha valaki megbántotta őt. Azt vallotta, hogy ezeket sokszor nem is kell elküldeni, elég, ha az ember papírra veti gondolatait, majd elrakja azt a fiók mélyére.
Óvatosan hajtja szét a legfelső papírlapot, fiatalos, lendületes, indulatos kézírás néz vissza rá. Sejti, hogy érzelmektől fűtött sorokat talált, izgatottan kezdi olvasni a levelet…
Elgondolkodva hajtja össze az elvékonyodott papírlapot. Nem tudja, hogy kihez szól a levél, de érzi, hogy tele van fájdalommal. Eljátszadozik a gondolattal, hogy mindez csak egy gyorsan fellángoló, majd gyorsan elalvó szerelem volt, melyre nagymamája talán már nem is emlékszik. Vagy épp ellenkezőleg, mély nyomot hagyott benne és tetőtől talpig átformálta őt. Biztos benne, hogy mosolyogva emlékezne vissza bolondos énjére, ki fülig belezúgott valakibe egy éjszaka alatt. Sosem tagadta családja előtt, hogy fiatalon száz fokon égett, megélve ezzel az élet minden örömét és bánatát. Tudja a kislány, hogy ez a történet is egy lépés volt ahhoz, hogy nagymamája azzá váljon, aki most is lent várja őt a konyhában. Egy csupaszív, erős nővé, ki megtanulta, hogy az életet igazán megélni csak hangosan nevetve és hangosan sírva érdemes.
fotó: Pixabay