Akárhányszor felmerült a Beneš-dekrétumok ügye, a szlovák politika azzal vágott vissza, hogy azzal nincs mit foglalkozni, mert az már a múlt, és hagyjuk a történészekre. Ők azonban a bíróságokra hagyják, különösen, ha nagy értékű vagyonról van szó. A napokban egy elsőfokú (még nem jogerős) bírósági döntés alapján konfiskálnák azt a 400 ezer euró értékű földet a pozsonyi autópálya körgyűrűje alatt, ami egy pozsonyi német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező osztrák állampolgár tulajdona. Egyszerűen az állam kisajátítja, méghozzá a hírhedt dekrétumok alapján, amely a kollektív bűnösség kimondásával 1945-ben a Csehszlovákiában élő magyarokat és németeket megfosztotta állampolgárságuktól, és a jelentősebb vagyonokat konfiskálták. Tehát a dekrétumok élnek, és úgy látszik, hogy a szlovák politika számára a történelemkönyv az egyben a Corpus Iuris is. Nem beszélve arról, hogy a Fico-kormány 2007-ben a dekrétumokat érinthetetlennek nyilvánította. Várjuk az erős magyar párt, és még erősebb emberei tiltakozását, demonstráció szervezését, esetleg, hogy a magyar diplomácia is összevonja a szemöldökét. Csak most barátkozni kell a kormánnyal, ez az ukáz. Hát várunk türelemmel. Talán Jozafát völgyében meglátjuk, mit lépnek a magyarság egyedüli képviselői.
Fotó: wikipédia