Képes vagy-e felülemelkedni a hibáidon? Nem született még olyan ember a világra, aki ne követne el hibákat. Nem vagyunk tökéletesek, és ezért folyton olyan hibákat követünk el életünk során, amiket nagy nehézségek árán próbálunk jóvátenni. Van, ami sikerül, és van, ami nem. 

Ha a saját cselekedeteinket nézzük, számtalan elkövetett hibát fedezhetünk fel bennük. Mégis tovább kell menni, nem lehet megállni, de azért érdemes néha levonni belőlük a tanulságot. Az életünkben találkozunk olyan emberekkel, akik hibáik ellenére nagyon jól boldogulnak. Akiknek nem jelent valódi gondot, ha nem minden úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezték. Sokszor előfordul, hogy hiba csúszik az emberi számításba. Személy szerint mért csinálunk belőle gondot, ha mi, vagy más, hibázunk?

Tevékenységünk és emberi cselekedeteink magukban hordozzák a hiba lehetőségét. De mindig annak tükrében cselekszünk, hogy magunknak és a másik embernek is esélyt adunk. Hibákat elkövetni lehet tudatosan és öntudatlanul: a cselekvés előtt felmerül a kérdés, mi lesz az eredménye magam és mások számra. Ha valakihez ragaszkodunk, kedveljük, netalántán még szeretjük is, akkor hibáival együtt úgy fogadjuk el, ahogy van. Előtérbe lép az elfogadáson belül a szeretet.

Ha a másik ember iránti türelem és elfogadás egyre inkább csökken, akkor felnagyobbodnak a hibái és egyre inkább kérdéssé válik, hogy megtudok-e, neki bocsátani. Az elfogadás, türelem és a szeretet képessé tesz bennünket arra, hogy a magunk és mások hibái láthatatlanná váljanak. Sokszor elhangzik ez a mondat „Tévedni emberi dolog”. De tudnunk kell, hogy a tévedés, hibázás magában hordja a javítás lehetőségét is, igaz, csak akkor, ha erre hajlandóságot mutatunk. A változás iránti szándék és törekvés megteremti azt a légkört, amiben egyre kevesebbet hibázunk. Elhibázott lépéseink arra taníthatnak, hogy óvatosabbnak, megfontoltabbnak kell lennünk, hogy átláthassuk tetteink következményeit. Élni a hétköznapokat annak tükrében, hogy bár hibázunk, néha elesünk, de felkelünk és megyünk tovább kitűzött céljaink felé.

Meg kell tanulni elfogadni önmagunkat, hibáinkkal együtt, és elfogadni a másik embert, az ő hibáival együtt. Ami pedig a legfontosabb: meg kell tanulnunk az életünkért, a tetteinkért, a döntéseinkért felelősséget vállalni. Akkor leszünk igazán partnerei egymásnak, ha ki merjük mondani, hogy nem más a hibás, nem a társadalom, a körülményeink, a szüleink, a barátaink, csak egyedül mi. A saját elesettségünkből, csalódásainkból, és kudarcainkból tanulhatjuk meg, hogyan álljunk talpra. Minden egyes bukás és akadály segít, hogy újra és újra kezdjük, és az újrakezdés megerősít bennünket. Minden egyes akadályt önmagunkban győzzünk le, önmagunk és hibáink felvállalásával, és nem úgy, hogy áthárítjuk a felelősséget másra.

fotó: Flickr