Tudom, könnyebb a szeretetről szépeket mondani és írni, mint azt megélni cselekvően a mindennapokban.

A szeretet számtalan helyen, módon és formában gyakorolható. Nem idő- és helyfüggő. A szeretet mindennapi megnyilvánulásai közé tartozik, ha például  számunkra nem szimptikus vagy zsémbes ügyfélhez is kedvesen szólunk. Vagy: az üzletben a pénztárnál előzékenyen magunk elé engedjük a mögöttünk várakozó idős nénit, és segítünk neki bepakolni vásárlótáskájába a sok holmit.

Még a boltnál maradva: ha észrevesszük, hogy a pénztárosnő akarva-akaratlanul többet számlázott, diszkréten, elnézően  figyelmeztetjük tévedésére. Ha egy forgalmas bevásárlóközpont bejáratánál némi aprópénzért kezét nyújtó gyereknek vagy hajléktalannak adunk néhány centet.

Tegyük ezt  együttérzően, közelebb hajolni hozzá, mintegy meghajolva szegénysége, kitaszítottsága előtt, és úgy  tegyük  markába, kalapjába a pénzt, ne pedig magasról vessük oda, lenézően.  Vagy: ha valahol  valaki véletlenül rálép a lábunkra, ne méltatlankodjunk, feléje fordulva mosolyogva vegyük tudomásul.

Ha autót vezetünk és a másik gépkocsi vezetője szabálytalanul sorolt be elénk, ne dudáljunk rá, mint az örült, és természetesen ne szentségeljünk, és az anyját se szidjuk, hanem adjunk hálát Istennek, hogy nem történt baleset.

Hosszan sorolhatnám, hogy még milyen módon gyakorolhatjuk a felebaráti szeretetet, de a lényeg az, hogy mindig jó szívvel, jó szóval, megértően, segítőkészen, és kellő tapintattal közeledjünk embertársainkhoz, és ezzel minden nap szerezhetünk nekik egy kis örömet. Ha így teszünk, ezáltal a mi napunk is szebb, örömtelibb lesz.

Fotó: pixabay