1855. február 15-én bemutatták Katona József leghíresebb drámáját, a Bánk bánt. Annak ellenére, hogy a premier nem aratott elsöprő sikert, a történelem, az idő múlása, talán a könyörtelen felismerés a létnívóval kapcsolatban, rácáfolt az elsődleges kudarcra, és a magyar színművészet egyik legjelentősebb alkotásává emelte. Akár a főnix, feltámadt hamvaiból, és rárúgott kettőt az érdeklődő közönségre. A valós történelmi alapokon nyugvó dráma egyik kulcsfigurája épp egy fiktív szereplő. Katona agyszüleménye. Mégis óriási szimbolikával felruházott emberke. Nem más ő, mint Tiborc, a védtelen, kiszolgáltatott nép alakja. A tömeget jelentő metonímia.

„Nem is figyelsz reám“, mondaná hősünk, ha épp a millennium 24. évében élne. A helyzet ugyanis több száz év elteltével sem változott sokat. A szegény nincstelen, a gazdag mindenekfeletti. Aztán külön réteg a politikus, aki egyes internetes szótárakban olyan lényként van számontartva, aki céljának elérése végett ügyesen alkalmazkodik az erőviszonyokhoz. Nagy igazság ám ez, ha eszünkbe jut, hogy hiába kerüt hatalomra a nép keze által, a végén, így vagy úgy, de megfeledkezik róla.

A szlovákiai Ctibor, mert hótziher, hogy így hívnák, vajon elégedett lenne az életszínvonallal? Az ország kínálta lehetőségekkel, a politikai apparátussal és egyéb finomságokkal? Mit szólna vajon ahhoz, hogy a sok meráni nem az élhetőség érdekében cselekszik, sokkal inkább mentőövet nyújt a korrupció viharfelhői alól menekülő elvtársak számára. Egy jó meráni fakó lován kidöntheti a város tulajdonát anélkül, hogy az következménnyel járna. Rá nem vonatkoznak a szabályok vagy kénye-kedve szerint hajlíthatja, hisz majdnem otthagyta a fogát. Itt a törvények nem az állampolgárokat segítik, hanem a gyülevész szolgákat mentik ki. A nemzetvezető zsebe arannyal teli, kastélyának finanszírozásáról nem köteles beszámolnia. Miért is lenne? Hisz meg van rá a kora, hogy kényelmes otthonba fektethesse vagyonát.

A jó alattvaló pedig hevesen bólogat, hisz éltető eleme az autokrata rendszer. Szlovákia népe szerintem már Stokholm-szindrómában szenved. Szüksége van arra, hogy fogvatartója minden vágya kielégüljön, szeretetteljesen öleli őt keblére. Ebben a kis országban minden ember egyenlő, de egyes emberek egyenlőbbek a többinél. Ne feledjük, ahol az értelem nem tesz, vagy félrenéz, ott a gonosz mindent felemészt, és a százezreket elrabló bírája lesz majd annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.