Elmélkedés Szlovákia oktatási programjáról, az oktatás állapotáról és a tanárok helyzetéről
XY komáromi tanító néni, 10 éves munkatapasztalattal, osztályfőnökként, koordinátori tevékenységgel, online felület egyik rendszergazdájaként, havonta megközelítőleg 970 euró pénzösszeggel számolhat. Ebben a helyzetben, úgy vélem, találó a pénzösszeg kifejezés, ugyanis a fizetés, egy ember megélhetése, nem ennél a számnál kezdődik. Az interneten böngészve bárki számára hozzáférhető az a táblázat, amely alapján Szlovákia oktatásért felelős szakemberei értékelve vannak. A táblázat természetesen tartalmaz egyéb összegeket is, népies nevén szakmai gyakorlat, illetve atesztációs képzések formájában. Mondanom sem kell, hogy a különbség nem nagy, sőt.
Nem célom az egyéb szakmák degradációja, úgy gondolom, minden racionálisan gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy egyik munka sem tökéletes, egyszerű vagy épp felesleges, sőt, a legtöbb néha elviselhetetlen, fizikailag rendkívül megterhelő, egészségre káros, akár életveszélyes. De a lényeg, hogy mindenkire szükség van, egyik szakmát sem lehet a másik fölé emelni. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy a pedagógus munkája a társadalom részéről az egyik legmegosztóbbak közé tartozik.
Miközben mi köpködünk és irigykedünk a fent említett foglalkozás művelőire, próbáljuk meg elképzelni az ő helyzetüket. Öt év egyetemi végzettséggel a társadalom értelmisége – ugyanis valamikor ilyen megtisztelő kifejezésekkel illették őke – bekerül egy olykor omladozó épületbe, több száz kamasz közé. Ez a több száz fiatal egyenként más-más személyiségjeggyel rendelkezik, olykor érzékenyek, még gyakrabban dühösek, veszekednek, sírnak, de persze szeretni is nagyon tudnak. Itt még mindig csak arról beszélgetünk, hogy van a tanító meg a gyerekek. Még nem volt szó az oktatási-nevelési módszerekről, a fegyelem megtartásáról, az előkészületekről, a tesztekről és javításokról, papírmunkáról, különböző programok szervezéséről, kommunikációról a szülővel, feletesekkel, kollégákkal, nem volt szó az ügyeletekről, különböző problémák oldásáról, versenyekre való felkészülésekről, és a szó szoros értelemben a végletekig lehetne sorolni a szakma szépségeit. Való igaz, hogy vannak szünetek. Ezekre az úgynevezett szünetekre a tanárok azonban vagy megadott számú plusz órát vesznek ki, amit ledolgoztak a kötelező óraszám mellett, vagy szabadságot kell kitölteni. Azt már csak margóra, hogy közel 50%-os emelésre lenne szükség, ha egyenlővé szeretnénk tenni, nem mi, az állam, az egyetemet végzettek fizetéseivel.
Állam bácsi majd segítő kezet nyújt
Nem sokkal a választásokat követően megszületett az új kormányprogram is. Annak ellenére, hogy az ellenzék nemtetszését fejezte ki, valamint hiányosnak és gyengének titulálta, november 21-én a parlament megszavazta és elfogadta az ambíció gyökerének hiányával. A dokumentum, amely a rendkívül hangzatos „Kiválóbban, háborítatlanul és biztonságosabban“ nevet kapta, a 38-as oldaltól említi az oktatást, annak szükségszerű megszilárdítását, megváltoztatását és korszerűsítését.
Az irat egyébként számos aktuális problémára keresi a választ, azonban részletekben igencsak hézagos, és a jelenlegi financiális helyzet is jó pár okot ad az aggodalomra. Végső soron a Marvel-filmekből ismert csettintés a koalíció kezében van, ami majd eldönti, hogy megtizedeli vagy épp ellenkezőleg, helyrehozza az iskolaügy helyzetét. Bátran kijelenthetjük, hogy Tomáš Drucker iskolaügyi miniszter, nincs könnyű helyzetben.
A program egyik leginkább értékelhető passzusa a felismerés, hogy a tanári pálya elveszítette nívóját. Az egyik kitűzött cél tehát épp az oktatás művelésének rokonszenvessé tétele, művelői társadalmi pozíciójának új szintre emelése, de legalábbis elfogadóbbá alakítása. E mellett a különböző képzésekben való részvétel támogatása, tehát metodikai, illetve adminisztrációs patronálás. Képmutatás lenne tagadni, hogy a világ egyik alapköve az anyagi szempont, mely ennél a hivatásnál nem éppen kecsegtető (lásd a bevezetőben említett példát). Az idő múlásával derül majd fény arra, hogy az ígéret, miszerint évről évre emelni fogják a pedagógusok keresetét, csupán üres szavak, egy jó kis marketingfogás vagy valós, beteljesülni kész tett.
Nem szabad félni a változásoktól
De nézzük a valóságot, mit gondolnak minderről a dráma főszereplői, a cselekvés résztvevői, az irodalmi műfajok tömkelegével jellemezhető oktatás művészei. Szerkesztőségünk a komáromi Eötvös Utcai Alapikolában tett látogatást. A dramaturgok, vagyis az intézmény vezetői, név szerint PaedDr. Kovács Klaudia iskolaigazgató, Mgr. Tóth Ivett helyettes és Mgr. Szabó Križan Andrea helyettes meséltek az edukációs folyamat rejtelmeiről.
„Szlovákia az oktatás terén nagy utat tett meg, és ez az út nem éppen volt akadálymentes. A miniszterek egymást váltották, a folytatás pedig nem volt következetes. Mintha egy időhurokba ragadtunk volna; számtalan esetben kezdtük ismét a nulláról. Az új reformot pozitívan értékelem, és úgy gondolom, tartós lesz. Akik esetleg nem jártasak a témában, 2026-ban lép érvénybe az új rendszer, addigra minden elemi iskolának át kell állnia az új rendszerre. Az alapkő le van téve, a többi lényegében az intézményeken múlik. Azt mondhatom, hogy teljes mértékben szabad kezet kaptunk, az iskolát a magunk belátása szerint formálhatjuk, olyan programot alakíthatunk ki, amely megfelel a közösségnek és a pedagógusoknak. A szabadság szépsége azért nehézségekkel is jár, hisz ily mértékű önállóságot még sosem kaptunk. A felelősség a mi kezünkben van, úgy kell kialakítanunk az új rendszert, hogy gyermekeink, az iskola mindenegyes tanulója felkészüljön a továbbtanulásra, és megállja a helyét a nagyvilágban. Az iskolák és maguk a pedagógusok nincsenek magukra hagyva, rengeteg intézmény nyújt segítséget, ilyenek a módszertani központok, regionális- és magánszervezetek. Ezek mind-mind kezet nyújtanak, különböző képzéseket szerveznek, előadásokat biztosítanak valamint az újkeletű mentorközpontok is segítik a munkát. Ugyancsak pozitívan értékelem, hogy a pedagógusok mellett már megjelennek az asszisztensek, iskolapszichológus és nem utolsó sorban a speciális pedagógus. A kormány részéről is nagy a támogatása az inkluzív ……….“
Az úgynevezett „kurrikurális“ reformnak az a lényege, hogy az iskolákban több ciklus létesül. Az első ciklus az általános iskola 1-3. évfolyamát, a második a 4-5., a 3. ciklus pedig a 6-9. évfolyamot foglalja magába. A köztes időszak a tanulók alkalmazkodását segíti, ugyanis az alsó tagozatról felsőre való átlépés óriási törést okoz a gyerekeknek. A családias, tyúkanyós rendszert felváltja egy önállóbb szisztéma, a fiókákat kilökik a fészekből, és innentől egyedül, de legalábbis kisebb segítséggel kell boldogulniuk. Ez nem azt jelenti, hogy a tanárok érdektelenek, sőt. A probléma inkább az, hogy minden egyes tantárgy más pedagógus szakterülete, más-más értékekkel, módszerekkel, elvárásokkal. A többletként kapott évnek köszönhetően a gyerekek érzelmileg stabilabbá válnak.
„Kisebb-nagyobb akadályokat az új reform kapcsán a pedagógusok alkalmazkodó képessége okozhat“ – hangzik a válasz Kovács Klaudiától arra a kérdésre, miben látja a problémát az új típusú oktatási rendszerrel kapcsolatban. „Eddig a tanítási folyamat a tankönyvre épült: ezt kell átadnom, ezt fogják kérni, erre van szükség a különböző állami tesztelésekhez. A kulcs tehát az innováció. Leegyserűsítve: a komfortzónából való kilépés. Az új reform, melyet még az előző kormány indított el, pontosan ezen alapszik. A változásokon és a változatatásokra való kaphatóságon. Ez bizony nem mindig könnyű. Ha az ember 20 éven keresztül megszokott módszereket alkalmaz, a tankönyvre Bibliaként tekint, akkor ez a lépés rendkívül körülményes tud lenni. Pedig a kötelet, melybe szinte foggal-körömmel kapaszkodunk, csupán el kell engedni, és új felé nyúlni. Az oktatás terén ilyen lehet például a kooperatív oktatás, projektoktatás, interaktív feladatok és didaktikai eszközök alkalmazása, játékos, innovációs technikák. Sokan az új reformtól új módszert várnak, pedig az nincs. A módszertan terén nincs változás, csupán annyi, hogy a tanárnak bátrabbnak kell lennie, figyelembe kell vennie az egyes csoportok jellemét. A diákokat a szó szoros értelmében meg kell mozgatni, és arra törekedni, hogy a frontális oktatás a lehető legnagyobb mértékben a háttérbe szoruljon. Helyette előnyben kell részesíteni a csoportmunkát, olyan feladatokat, ahol a diák kifejtheti a véleményét. A pedagógusok egy része már hosszabb ideje így építi fel a tanítási órákat. A kulcs most abban van, hogy a tanári kar egységes legyen, egyformán álljunk az iskola apró lakóihoz. A hangsúly ne az elméleti tudáson legyen, domináljon a gyakorlat, a kutatás, a felfedezés, a kritikus gondolkodás, véleménycsere, vita. Ebben a rendszerben a pedagógus inkább mentor lesz, segíti a diákot, tanácsot ad, olyan helyzeteket alakít ki, hogy az kedvező legyen minden tanuló számára.“
A téma komplex, ráadásul nehezítő körülmény, hogy rendkívül vékony jégen táncol minden pedagógus. Magasak az elvárások, a modern világ elvontsága nem igazán hízelgő képet fest a szakmabeliekről. A tanító néni vagy tanító bácsi nemcsak oktatja a diáksereget, de átveszi a szülő szerepét vagy a rendőrét, pszichológusét vagy épp az orvosét. De milyen a jó pedagógus? „A helyzetük nem könnyű, nap mint nap kihívások elé vannak állítva. Egy iskolai közösségnek összetartónak kell lennie. Ez az alfa és omega. Rugalmas. Kreatív. Megértő. Empatikus. Elhivatottnak kell lenni. Ez a munkahely nem arról szól, hogy bejövök, és ezzel le is telt a részemről, hanem felelősségtudatosan kell hozzáállni. Ez nem egy hivatás, hanem küldetés. Ezt az embernek mélyen, legbelül kell éreznie, hogy igenis én tudom, miért csinálom. Ha pedig ez megvan valakiben, bármilyen akadályt is görgetnek elé, könnyűszerrel áthidalja. Ilyen pedagógusokra van szükség.“
Most akkor bűzlik az a hal vagy sem?
2022-ben az Euronews górcső alá vette a tanárok helyzetét, illetve anyagi juttatását. A cikk alapján bátran ki merem jelenteni, hogy nem volt túlzás a drámához hasonlítani a pedagógusok szituációját. Ha a tanárok éves bruttó fizetését nézzük, hát, őszintén szólva bajban is vagyok, hogy a dráma műnemén belül, melyik stílusba helyezzem a státuszt? Vajon melyik a legtragikusabb? Az Uniós országok közül Bulgáriában volt a legalacsonyabb az éves kezdő tanári fizetés, 7 731 euró, de még mielőtt megkönnyebbülne a kedves olvasó, Szlovákiában az összeg 10 ezer euró alatt van. Merőben más képet fest le az első három pozíció: a dobogó harmadik helyén Németország áll, második Svájc, az aranyérem Luxemburgot, illeti nem kevesebb, mint 69 076 euróval. A számok nem hazudnak, van hová fejlődnünk!
De akkor ki is valójában az a hal, amelynek a feje irgalmatlanul áporodik jobbra-balra?
Nehéz megmondani. A világ telis-tele van szakértőkkel, egyszer infektológusok vagyunk, másszor biztonságpolitikai szakértők, értünk mindenhez is, csak ahhoz nem, hogy befogjuk a csuszalesőt, és esetleg mélyebben utánanézzünk a dolgoknak, válogassunk az információhalmazból, releváns, alátámasztott tényekkel érveljünk.
Való igaz, hogy az orrfacsaró buké egyik alapanyaga az állam, a korrupciós ügyek, nárcisztikus tettek, mosom kezeim, látványos, de üres lépések, sebtapasz a nyílt törésre „oszt kész“, és egyéb ügyes-bajos dolgok mellett nem talál időt egy ütőképes rendszer felépítésére. Posztszovjet országként valahogy nehezebben tesszük meg az első lépéseket az innovatív, újkeletű ötletekhez. Négy évente változnak a miniszterek, akik utoljára akkor jártak az iskolákban, mikor a becsengetés épp rájuk vonatkozott.
Szerencsére a helyzet nem annyira tragikus, melynek bizonyítéka épp a fent említett iskola és annak vezetősége. Gondolkodásmódjuk a nehézségek ellenére pozitív, vagy legalábbis az előnyös részekre koncentrálnak, az új elképzelésre, a kurrikurális reformra nyitottak.
Végső soron ki lehet jelenteni, hogy ami bűzlik az nem egy hal, sokkal inkább egy szardíniás konzerv. A legfelső darabok az állam képviselői, akiknek igenis helyre kell pofozni a rendszert, ellátogatni iskolákba, kikérni a véleményüket, de legfőképp magát a tanári pályát kell ínycsiklandóbbá tenni. A konzerv következő darabjai azon iskolák vezetői, akik inkább csak kényelmes fotelnek tartják a poziciót, mintsem kihívásnak, tennivalónak. A maradék darabka egy-egy pedagógus, aki bemegy az osztályba, rácsap az asztalra, lediktálja a tananyagot, a röpdogánál A-B csoportra osztja a diákokat, a csengetés neki szól, a szemtelenséget csírájában elfojtja, és kijelenti, hogy már pedig ő is nevetni akar azon a nagyon vicces dolgon.
Kiss Barbara