Ki tagadhatná? Olykor bizony nagyon nehéz – szülőként, pedagógusként, papként, szerzetesként, közéleti előjáróként – Isten emberének lenni! Gyakran nem egyszerűen arról van szó, hogy félreállítják őket, átlépnek rajtuk, hanem azt várják el tőlük, hogy az Istentől kapott tekintélyükkel hagyják jóvá a rájuk bízottak sajátos terveit. Sőt, ők hajtsák végre azt, aminek veszélyét egyedül ők látták előre.

Ilyen és hasonló esetben, ha a politikus talán lemondhatna, ha a választott tisztségviselő visszaadhatná a mandátumát, de Isten embereként nincs más választása, mint imádságban az Úrhoz fordulni, s ha kell, vállalni a szenvedő szolga sorsát is.

Ne csodálkozzunk, ha olykor-olykor mindnyájunkra ez vár, hiszen a Teremtő mindnyájunknak prófétai küldetést szánt. Jó ezt tudatosítani, megszívlelni és el-elgondolkodni küldetésünkön. Különösen akkor, amikor a ránk bízottak egyéni és közösségi lelkes tömegei egy idő után elmaradnak, szavunkra már nem figyelnek, de azért akarva-akaratlanul Isten nevében adott jóváhagyásunkra igényt tartanak.

Ilyen és hasonló esetekben elvárják, hogy tévedésük, vétkük súlyát csöndben mi hordozzuk anélkül, hogy bármiféle elégtételt remélnénk. Értelemszerűen ez nem könnyű, hiszen a reánk bízottak bűneinek vetése csak nemzedékek múlva érik be és termi meg keserű gyümölcsét akkor, amikor már késő lesz, hogy ők maguk is belássák tévedésüket és igazat adjanak nekünk.

Ha ez így van, akkor miért nem áll mellénk az Úr, miért nem támogatja érveinket, miért nem ruház fel bennünket olyan hatalommal, amellyel jobb belátásra térítve a tévelygő szívűeket megelőzhetnénk egy-egy tragédiát? – tesszük fel mi magunk is a kérdést.

A válasz talán ez: azért, mert a Teremtő hatalmának nem ez a természete. Ő nem akarja, hogy erőnek erejével meggátoljuk a reánk bízottakat szabad akaratuk követésében, még akkor sem, ha a szabad akaratukat rosszra használják. Ő hagyja, hogy megengedő akaratát gyengeségnek, felfoghatatlan türelmét tehetetlenségnek gondolják, gondoljuk. Mi ugyanis esetleg legfeljebb egyik vagy másik bűnük elkövetését tudnánk megakadályozni, s közben talán még nagyobb bűn veszélyének tennénk ki önmagunkat és őket is. Istennek viszont hatalma van arra, amire senki másnak: a bűnök megbocsátására, ahogyan arról gyakran olvasunk és hallunk az evangéliumokban (Barsi Balázs).

Imádkozzunk – Urunk, Jézus Krisztus, tedd szívünket alázatossá és engedelmessé, hogy hűségesen és becsületesen töltsük be prófétai hivatásunkat, ne az emberek követelésének, de a Te szeretetednek engedelmeskedjünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy az evangéliumbeli emberekhez hasonlóan megtaláljuk a módját a ránk bízottak megsegítésére, eljuttassuk őket szentséges színed elé, ahol Veled találkozva megkapják azt, amire a legnagyobb szükségük van: a bűnük alóli feloldozást.

Fotó: pixabay