Több éves kihagyás után újraindul a nyolcosztályos gimnázium Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Gimnáziumban. Szeptembertől 15 tanuló számára nyílik lehetőség arra, hogy nyolcosztályos gimnáziumban tanulhasson. A jelentkezési lapot március 20-ig kell beadni. A gimnáziumba jelentkező ötödikeseknek három tantárgyból kell felvételizniük májusban. Valkai Anett igazgatónő többek közt azt is elárulta, mit jelent a szerkezetváltó oktatás, ami segítségével a leendő hatodikosok tanulhatnak majd.
Utoljára 7 éve indult nyolcosztályos képzés a gimnáziumban. Mi az oka ennek a hosszú kihagyásnak?
Nagy örömünkre idén újraindul a nyolcéves gimnázium, és 15 helyet kaptunk, tehát ennyi diákot vehetünk fel maximum. Az évfolyam anyagi támogatását a megye biztosítja. A jelenlegi nyolcosztályosba járó diákjaink éppen végzősök, tehát március 12-én már írásbeli érettségit tesznek. Eddig az volt az akadály, hogy sem a megyétől, sem a minisztériumtól nem kaptunk kvótalehetőséget, hogy plusz osztályt nyithassunk a megyében. Jelen pillanatban csak a somorjai és a galántai gimnáziumban van magyar tanítási nyelvű nyolcéves képzés, és most, hogy a megye lehetővé teszi, Dunaszerdahelyen is újraindítható.
Hogyan lehet felvételt nyerni? Milyen felvételire számítsanak a jelentkezők?
A felvételi három tantárgyból lesz – magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, illetve matematika. Mindhárom tantárgyból a maximum elérhető pontszám 30 lesz. Március 20-ig kell leadni a szülőknek a jelentkezési lapot. Figyelembe vesszük még a negyedikes év végi bizonyítványt, illetve az ötödikes félévi bizonyítvány eredményeit, és plusz pontszámokat lehet kapni egyes versenyeredményekre is. A felvételi vizsga pedig május 2-án lesz.

Mit takar a szerkezetváltó program? Mit nyújt majd a gimnázium a leendő diákoknak?
A szerkezetváltó program azt jelenti, hogy mivel ötödik évfolyamból jönnek a diákok, a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamot már nem alapiskolásként végzik, hanem középiskolásként. A középiskolának ez a nyolc éve lefedi a teljes iskolaprogramot, ezért a tananyag nem ismétlődik, és nem bizonyos részekben van oktatva, hanem komplexen.
Új tanárokra is szükség lesz?
A tanáraink között vannak olyanok, akik alapiskolában is tanítottak, így könnyebben közelednek az ötödikes korosztályhoz. Szeretnék felvenni tanárokat, mivel jelenleg 10 osztályunk van, és jövőre a négyéves képzésünk bővül egy osztállyal, illetve a nyolcéves képzés is plusz egy osztály. A következő tanévtől így összesen 12 osztálya lesz a gimnáziumnak, ami óraszámilag két-két és fél tanártöltetet tölt ki pluszban.
Milyen a gimis élet, és milyenek a vámbérys diákok?
Jelenleg 219 diákunk van, akikrenagyon büszke vagyok. Úgy érzem, nagyon jól teljesítenek, és évről évre egyre jobb tanulmányi eredményeket érünk el. Öt évvel ezelőtt újraindítottuk a diáktanácsot, mely nagyon aktívan együttműködik az iskola vezetőségével. Az ő szervezésükben csapatépítőket, illetve sportprogramokat hozunk létre, amelyek arra szolgálnak, hogy akár az osztályon, akár az iskolán belül a diákok között minél jobb legyen a klíma és az egymás közti lojalitás. Ebben a tanévben járt nálunk a tanfelügyelőség. Az elmúlt három évben négyszer is voltak, de idén komplex kivizsgálást végeztek. Elmondhatom, hogy nagyon jól teljesítettünk. A diákok és a tanárok kérdőívei alapján az iskola légkörét 100 százalékosan pozitívra értékelték. A vezetőség diákokhoz és szülőkhöz való hozzáállása, illetve a külső partnerekhez való viszonyulása szintén jól végzett, és az iskolának a felszereltsége a kornak megfelelő minősítést kapta.
Vannak olyan programok, melyek nem hiányozhatnak egy tanévből sem? Milyen gimis hagyományok vannak?
A Vámbéry Hét fontos esemény, ezért mindenképpen szeretnénk újraindítani. Az egyhetes rendezvény keretén belül az idegen nyelvek, a magyar nyelv, a sport, illetve az informatika területén is versenyt hirdetünk gimnáziumunk diákjai és az alapiskolák diákjai között. Nagyon fontosnak tartom még a mentorprogramot is. Minden évben iskolánk volt diákjait hívjuk meg, akik sikeresek, és ők elmesélik a pályatörténetüket. Diákjaink nagyon kedvelik az osztálykirándulásokat, a sítúrákat, és a tanulmányi kirándulásokat is. Ebben az évben először sikerült elindítanom az Erasmus programot, melynek keretén belül az angol szakos tanáraink egyhetes átképzésen voltak Máltán, a diákjaink pedig két hetet Olaszországban tanulhattak egy milánói gimnáziumban. A Határtalanul program keretén belül minden évben meglátogatjuk Magyarországot, vagy Vajdaságot, illetve Erdélyt, és az ottani magyar diákokkal ismerkedünk. A programnak köszönhetően testvériskolánk a győri Révai Miklós Gimnázium, oda is ellátogatunk, illetve ők is jönnek hozzánk.
Nyelviskola is működik az intézményben, melyet a gimnázium diákjai féláron vehetnek igénybe. Milyen nyelveket lehet tanulni?
Igen, a nyelviskolánk már három éve működik, és a gimnázium része. 148 tanulónk van, angol, német, és spanyol nyelvet is tanítunk. Van tanárunk olasz nyelvre is, de egyelőre még nem jött össze akkora csoport, hogy újraindítsuk az nyelvet. Az angol nyelv iránt hatalmas az igény, van több csoportunk is. Vannak kezdők, újrakezdők, középhaladók – itt négy csoport működik, és felsőfokú végzettségre pedig két csoportot készítünk fel jelenleg. Tavaly, a 2022/23-as tanévben 13-an végeztek, és Cambridge nyelvvizsgát tettek, abból tízen C1-es szinten teljesítettek, hárman pedig C2-n. Két német csoportunk van, egy spanyol, ahol felnőttképzés van, és az angolon belül is van egy felnőtt csoportunk.

Milyen jövőbeli céljai vannak a gimnáziumban igazgatónőként?
Mindenképpen szeretném tartani a színvonalat, és még tovább fejleszteni az iskolát, egyrészt a szlovákiai, másrészt az európai igényeknek megfelelően. Szeretném, ha diákjaink minél jobb eredményeket érnének el. Lehet, hogy a gimnáziumok között egyelőre nem a legjobb minősítést kaptuk, de a felvételi eredmények alapján mondhatom azt, hogy az egyik legjobb minősítésű gimnázium vagyunk, mert a tanulók 94 százaléka tanul tovább egyetemeken, főiskolákon, ebből 89% Szlovákiában. Nagyon sokat dolgozunk az iskola épületének fejlesztésén is, hiszen az épület 1951-ben épült, és ezért állandó felújítások történnek. Két gyönyörű új sportpályánk van, illetve két új informatika teremmel is rendelkezik az iskola. Állandó felújításokat végzünk például a fűtés terén, felújíttattuk az épület villanyhálózatát, az internetet. Ebben az évben a kémia laboratórium felújításán dolgozunk, illetve napkollektorokat szeretnénk felszereltetni, hogy gazdaságosabb legyen az iskola energiaellátása.
Virág Csenge
Fotó: a szerző felvételei