Szomorú adatok: Iszonyú kevés szlovákiai nő vesz részt mellrákszűrésen


Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) adatai szerint 2022-ben Szlovákiában az 50 és 69 év közötti nők mindössze 28,5 százaléka vett részt mammográfiai szűrővizsgálaton a felmérést megelőző két évben. Az EU-n belül országunkban mutatták ki a legalacsonyabb rátát.

Hatalmas a szakadék az uniós tagállamok között ezen a téren. Szlovákiában, Cipruson (29,3%), Magyarországon (29,8%) és Lettországban (30,2%) a vizsgált korosztály kevesebb mint harmada vett részt mellrákszűrésen, ezzel szemben Dániában (83%), Finnországban (81,6%) és Svédországban (81%) a nők több mint négyötöde jelent meg a szűrővizsgálaton. Összesen 22 uniós tagállamra vonatkozóan voltak elérhetőek az adatok (Magyarország és Dánia esetében 2021-es a legfrissebb ráta).

A visegrádi országok közül tehát Szlovákiában a legszomorúbb a helyzet ezen a téren, de Magyarországon és Lengyelországban (35,4%) is nagyon alacsony a mammográfiás szűrővizsgálaton részt vevő 50 és 69 év közötti nők aránya. Csehország (60%) már sokkal kedvezőbb helyen végzett az uniós rangsorban.

A helyzet egyébként nemhogy javult volna, de még romlott is országunkban: 2013 és 2019 között stabilan 30 százalék felett alakult a mutató értéke Szlovákiában, 2020-ban azonban 27,3 százalékra, majd 2021-ben 25,5 százalékra esett vissza ez a ráta. 2022-ben (28,5) enyhe emelkedést mértek, de továbbra sem érte el a 30 százalékot a szűrővizsgálaton részt vevő nők aránya. 

fotó: pexels