2023-ban az Európai Unióban a munkanélküliek csaknem fele (47,3%) volt kitéve a szegénység kockázatának. Szlovákiában ennél is magasabb, 52,9 százalékos rátát mértek, derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) adataiból. Az unión belül országunkban jegyezték fel a nyolcadik legmagasabb rátát.
Az EU tagállamai közül Romániában (68,6%), Litvániában (59,5%), Bulgáriában (56,8%), Hollandiában (56,5%) és Svédországban (55,4%) volt a legmagasabb a veszélyeztetettek aránya a munkanélküliek körében. Ezzel szemben Cipruson (34,8%), Írországban (35,4%), Dániában (39,6%) és Luxemburgban (39,9%) érintette a legkevesebb állástalant ez a probléma, ugyanakkor ezekben az országokban is több mint harmadukat fenyegette az elszegényedés veszélye.

A visegrádi országok közül Csehországban (54,4%) volt kitéve a legtöbb munkanélküli a szegénység kockázatának, de Szlovákiában (52,9%) is meghaladta az uniós átlagot ez a ráta. Magyarországon 44,6 százalékos, Lengyelországban pedig 44,8 százalékos arányt jegyeztek fel.
Országunkban egyébként 2013 és 2023 között jelentősen romlott a helyzet ezen a téren, 9,1 százalékpontos növekedést mértek ebben az időszakban. Éves viszonylatban ugyanakkor 0,7 százalékpontos csökkenést mutattak ki.
fotó: pexels