Nem szívesen váltanak munkahelyet a szlovákiaiak


Országunkban az alkalmazottak többsége már több mint öt éve dolgozik a jelenlegi munkahelyén. Az uniós tagállamok közül országunkban a harmadik legmagasabb ez a ráta.

2023-ban az Európai Unióban a dolgozók 60,1 százaléka már legalább 60 hónapja töltötte be a jelenlegi pozícióját. 16 százalékuk több mint két, de kevesebb mint öt éve, 9,5 százalékuk pedig több mint egy, de kevesebb mint két éve dolgozott az aktuális munkahelyén. Mindössze a 20 és 64 év közöttiek 13,2 százaléka váltott állást a felmérést megelőző egy éven belül, derült ki az uniós statisztikai hivatal adataiból.

Az EU-n belül Romániában (73,6%), Bulgáriában (71,7%), Szlovákiában (69,9%), Görögországban (67%) és Szlovéniában (66,4%) volt a legmagasabb azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik legalább 60 hónapja dolgoztak ugyanabban a pozícióban. Ezzel szemben Dániában (45,6%), Máltán (49,8%) és Svédországban (50%) jegyezték fel a legalacsonyabb rátát.

Magyarországon (58,6%) kívül mindegyik visegrádi országban meghaladta az uniós átlagot a mutató értéke. Régiónkon belül Szlovákiában volt a legmagasabb a legalább öt éve ugyanazt a munkát végző dolgozók aránya. Csehországban 66 százalékos, Lengyelországban pedig 62,2 százalékos rátát mértek.

fotó: pexels