Nem beszélni szlovák?


Miért nem tud a gyerek szlovákul?!

Jaj ne, szlovák! Zeng a folyosó az egyik komáromi általános iskolában, majd következik a szemforgatás, egy kis csapkodás, amolyan gyermeteg lázadás. Egy gyors mozdulattal kézbe a hetedikes tankönyv, munkafüzet, és irány a tanítási óra. A magyar gyerek bubusa, egy igazi rémálom, Malacka rettegett Vuclija. A nagybetűs SZLOVÁK ÓRA. De vajon mi az oka az ilyen mértékű, zsigeri gyűlöletnek? Miért van az, hogy az államnyelv a legutáltabb tantárgyak közé tartozik a kisebbégi tanítási nyelvű iskolákban?

„Olyan mint egy rossz házimunka, amit utálunk csinálni“– vallják be az iskola tanulói. „Az angol világnyelv, mindenhol találkozni vele, egy játéknál, videókban a szociális hálón. A szlovák nem ilyen. Rááadásul elég demotiváló az állítás, miszerint Szlovákiában vagyunk, tudni kell a hazai kommunikációs eszközt.“ Szó mi szó, a világ eszperantója az angol lett, valóban a csapból is ez folyik, a gyereket jobbról-balról is ezen a nyelven érik az ingerek. Ezzel ellentétben a kérdéses szláv nyelvvel egyre kevesebbet találkozni, akár helyi szinten is. Elvesztek a kontaktusok, már egy boltban is el tudjuk végezni a feladatunkat anélkül, hogy meg kelljen szólalni. A játszótereket felváltotta a kibertér, a multikulturális pajtási viszonyok megszűntek. Ha otthon a szülő csak magyar nyelven beszél, a gyerek az iskolán kívül máshol nem is találkozik a szlovákkal, így teljesen jogosan állítható, hogy a megfelelő támogatottság hiánya a probláma egyik forrása. De nem az egyetlen. Kivetnivaló ugyancsak fellelhető a pedagógus, az iskola de maga az állam részéről is. Még mindig a frontális oktatás az alapja a tanítási órának, a kommunikáció háttérbe szorul, sok a grammatika, kevés a rizsa. Az állam pedig csupán annyival segít hozzá a tanítási folyamathoz, hogy jóváhagyta az idegen nyelvek módszerének alkalmazhatóságát. És mit szólnak mindehhez a pedagógusok? „Nem egyszerű a dolgunk, ugyanis a magyar gyerekek többségében megtalálható egy velük született ellenszenv, melyet nagyon nehéz megváltoztatni. Ez is egy nyelv, tehát vagy van hozzá érzék vagy nincs. Gyakran hallani a szájukból, hogy neki minek, úgyis Magyarországon fog továbbtanulni. Dél-Szlovákiában pedig úgyis mindenki ért magyarul. Ennél a tantárgynál kulcsfontosságú a tanár személyisége, és az iránta érzett szimpátia. Ha ez megvan, azok a falak le tudnak dőlni. Ha pedig az iskola is támogatja a neo eszméket és módszereket, semmi sem lehetetlen. Mi például gyakran járunk ki a tanulóinkkal a helyi piacra, hogy éles helyzetben alkalmazhassuk a kommunikációt, vagy kihasználjuk az iskolai büfé adta lehetőségeket. Kreativitás és nyitottság. Ez a kulcsa mindennek“– meséli nagy rohanások közepette az egyik pedagógus, aztán már el is tűnik az iskola falai közt.

 A kérdés tárgya tehát rendkívül komplex, és úgy gondolom, épp itt az ideje közös nevezőre jutni. Alkalmazható, szerethető, hasznos eszközökre van szükség, kölcsönös támogatásra, segítségre és innovatív, gyakorlati alapú feladatokra. A küldetés nem egyszerű, a határidő viszont sürget. A szlovák nyelv oktatását alapul vevő felmérések ugyanis nem éppen rózsásak, fogynak a szakos pedagógusok.

Malacka szörnyei csak elméletben léteztek, az említett tantárgy körüli mizéria viszont valós. A magyar iskolák Vucliját látjuk és érzékeljük. Így itt az ideje csapdát állítani neki, a torkánál fogva megragadni, jól megráncigatni és leszámolni vele egy életre.

Fotó: pixabay