A motorkerékpárosok (és lovasok) biztonságának új dimenzióját nyitotta meg a kabátba integrált légzsákrendszer, amelyhez egy aktiváló zsinór és sűrített légnemű anyaggal töltött patron tartozik. Ha a vezető leesik a járműről, a ruházatban elhelyezett zsákot a patron hihetetlen gyorsan levegővel tölti fel, hogy a motoros puhára érkezzék.

Mindezt az immár ipolyszécsénykei lakosnak számító Straub Tamástól tudom, aki a légzsákos kabát feltalálója, tehát egy magyar találmányról van szó. Elmondta, hogy 1976-ban precízen leírta, mi az a légzsákos kabát, hogy és milyen elven működik, és benyújtotta  szabadalmát a védőfelszerelésre. A következő évben meg is jelent a szabadalmi közlönyben, 1981-ben azonban, amikor már lejárt az ideiglenes szabadalmi oltalom négyéves védelme, a találmány közkinccsé vált, és bárki elkezdhette a gyártást. A találmányról Straub Tamást kérdeztem.

Honnan jött az ötlet?

Onnan jött az inspiráció, hogy huszonévesen már régóta motoroztam, és az esések, csúszások után mindig azon törtem a fejem, hogy milyen jó lenne, ha nem az aszfalton landolnék, hanem valamilyen puha felületen, ami olyan, mint egy gumimatrac. Ez a gondolat, elképzelés nem hagyott nyugodni, így jöttem rá a megoldásra. Egy olyan kabát kellene, amelyben cellák vannak, ebbe csatlakozik egy sűrített levegővel töltött patron. Ennek nyitása pedig úgy történik, hogy egy kábel van a motorhoz rögzítve, esésnél kitépődik onnan, és a másodperc töredéke alatt felfújja a ruhát. Hihetetlen, hogy mindez közel 50 évvel ezelőtt történt.

Nem titkolta, sajnálja, hogy nem vitte végig a szabadalmat. Ugyanis a négyéves védelmi idő lejárta után kellett volna nagyon sok pénzt befizetni, hogy a kért országokban levédjék. Erre akkoriban se pénze, se indíttatása nem volt.

Úgy gondoltam, ha bármikor lesz ebből valami, rendben van, pénzt nem látok belőle, de az erkölcsi elismerés az enyém lesz. Aztán nem egészen így lett. Az történt, hogy öt évvel később egy francia állt elő ugyanezzel az ötlettel mint saját találmánnyal, majd 22 évvel később egy japán is. A japán úriember ötletét először a hazájában, majd később számos országban elfogadták szabadalomként. Ami nagy hiba volt a japán hivatal részéről, mert, ha kellően körültekintők, nem tehették volna meg, a nyomára kellett volna bukkanniuk, hogy ezzel az ötlettel korábban már előállt valaki.

Tényleg nem sajnálja, hogy nem vitte végbe a szabadalmat?

Nincs értelme azon bánkódni, ami évtizedekkel ezelőtt történt. Erkölcsileg megnyugtató, hogy a világon lassan már mindenhol tudják, a légzsákos kabát az én találmányom. Ha nagyon akartam volna, családi összefogással valószínűleg össze tudtam volna szedni a pénzt a szabadalmi eljárás lefolytatására. Viszont, minden országban levédetni akkor sem lett volna sok értelme, mert így is megtörténhetett volna, hogy egy olyan országban, ahol nincs levédve, elkezdik gyártani. Ha az ember nem tudatosan, sok millió forinttal a zsebében vág bele ilyen dologba, nincs sok esélye. Ilyenkor marad az erkölcsi siker, amit azért sikerült kivívni.

A 72 éves,  debreceni születésű  Straub Tamás, aki Ipolyszécsénykén talált magának társat, ma is szívesen motorozik, járja a környéket, és természetesen  vezetés közben mindig magán hordja a találmányát.

fotó: Straub Tamás archívumából