Gidró Bonifác Napok a Selye János Gimnáziumban


A kilencvenes évek elején Dr. Ipóth Barnabás, a gimnázium akkori igazgatója és Oláh György tanár úr indították útjára a Gidró Bonifác Napokat. A nap névadója Gidró Bonifác, az egykori Komáromi Bencés Gimnázium tanára, és 1921 és 1939 között legendás igazgatója volt. Az ő munkásságának is köszönhető, hogy a két világháború között a bencés gimnázium megőrizte magyar jellegét. Iskolánk jelenlegi igazgatója, Andruskó Imre a tavalyi iskolai évben Selye 100 emlékévet hirdetett Selye János tiszteletére, aki 100 évvel ezelőtt, 1924-ben érettségizett a komáromi bencés gimnáziumban. Idén Bencés emlékévet hirdettünk, hisz 80 évvel ezelőtt, az 1944/45-ös tanév volt az utolsó bencés tanév Komáromban. Az idei Gidró Bonifác Nap is része e meghirdetett emlékévnek.

Szeptember 13-án Gidró Bonifác Nap alkalmából lehetőségünk volt megtekinteni két nagyszerű tudományos témakörű prezentációt iskolánk volt tanulóinak előadásában. Először Jánosdeák Márk, a manchesteri egyetem elméleti fizika hallgatójának bemutatóját láthattuk, benne érdekességeket a csillagászatról és a kozmosz rejtelmeiről. Különösen tetszett, ahogy labdákkal demonstrálta az égitestek egymástól való távolságát és nagyságát a világűrben. A fizikai gyorstalpalója remek volt, könnyen meg lehetett belőle érteni az Einstein által kidolgozott relativitáselméletet, illetve a Newton-féle gravitációs elméletet.

Gidró Bonifác

Megismerkedtünk a geocentrikus világnézettel s annak hibáival is. Az előadást egy frappáns idézettel zárta: ,,Az ismeret olyan, mint egy végtelen óceán: minél többet tudunk, annál inkább rájövünk, hogy még mindig csak a szárazföld szélén állunk.’’ A második prezentációt Marosi Botond Máté, csillagásztanonc adta elő. Botond a svájci CERN látogatásunkat mutatta be. Részletesen beszámolt a kirándulásról, melyről képeket is mutatott. Elmesélte a lausannei EPFL plazmareaktor működését és az intézmény terveit a jövőbe nézve. Habár a svájci tanulmányi út során sok mindent megtanultam, Botond prezentációjában több dolog elhangzott, ami Svájcban elkerülte a figyelmem. Mindkét beszámoló lenyűgözte a fizika szerelmeseit, és felkeltette az érdeklődésünket.

szerző: Danis Dorián

fotó: Selye János Gimnázium