„Csak rossz kedved van, majd elmúlik…”-
A mindennapokban gyakran használjuk a „depressziós” kifejezést, ami rosszkedvre, motiválatlanságra, lehangoltságra utalhat. Fontos azonban megjegyezni, hogy a depresszió valójában egy betegség, amely súlyos következményekkel járhat, ha nem megfelelően kezelik.
A hatással van a testre, a lélekre és a szellemre. Általában kezdetben bátortalansággal jár, majd reménytelenségbe hajlik át, és kétségbeeséshez vezethet, ha a gondolati sémák nem változnak. Amikor a kétségbeesés elér egy pontot, az ember teljesen elveszítheti a valósággal való kapcsolatát.
Bármilyen mélyen érintő esemény kiválthatja, például egy szeretett személy elvesztése, egy szerelem végetérése, vagy egy munkahely megszűnése. Mindez a modern világunk felgyorsult életstílusának következménye. Az antidepresszáns gyógyszerek, melyeket a gyógyszeripar és az orvostudomány fejlesztett ki, gyakran nem hoznak teljes gyógyulást és számos nem kívánt mellékhatással járnak. Emellett, mivel az embert nem egységben szemlélik, csak tüneti kezelésre képesek, mivel a gyógyszerek az agy belső funkcionális működésére hatnak, de magát a betegséget nem gyógyítják.
A depresszió, a nevéből is adódóan, az életenergiákra gyakorolt nyomás nélküliséget, lenyomottságot jelent ( „de”- nélkül,el; „presszió”- nyomás). Ahogy Rüdiger Dahlke is megfogalmazta, a vitális energiák nem hagyhatók el tartósan, és ha hosszú ideig elnyomják, az nyomasztóvá válik, még a hosszan elfojtott érzések szorongássá alakulnak. Ez magyarázza a depresszió során gyakran előforduló agressziót, amelyet az érintettek saját maguk ellen irányítanak.
A depressziót értelmezhetjük úgy is, mint valamennyi nyomástól való szabadulást, azaz az ellazulást és elengedést testi szinten kikényszerítő jelenséget. A probléma az, hogy általában a depressziós személy tudattalanul elhagyja önmagát az ellazulás helyett. Lelkileg és testileg is teljesen kimerül, szinte semmi életenergiát nem érez magában. Gyakorlatilag egy nem végrehajtott öngyilkosság.
Az orvostudomány, mint már említettem, gyakran gyógyszerekkel próbálja elfojtani a depressziót, kezelni a tüneteket. Habár ezek a kezelések néha életet menthetnek, magát a depressziót nem gyógyítják meg. A betegség mentális és érzelmi síkon való érintettség nélkül nem alakulhat ki.
Fontos megvizsgálni, hogy mit próbál nekünk „tanítani” a depresszió. Személyiségünkben, gondolatainkban és élethelyzetünkben milyen változásokra van szükség. Amint megtaláljuk az okot, a betegség önmagát kioltja, felszámolja magát és megszűnik.
A betegség mindig csak egy tükör, amelyben láthatjuk, mi az a tudati blokk, amit fel kell oldanunk, mi az, amiben változtatnunk kell. A depresszió egyfajta vészfék, lelassít minket, ha túl gyorsan robogunk, rossz irányba tartunk. Összeütköztet minket önmagunkkal, megmutatja magányunkat és szembesít a halállal.
Az életünk középpontjába helyezhetjük magunkat, és időt szentelhetünk önmagunknak, ha szomorúság ér, engedve a szomorúságnak, bánatnak, miközben egyszerűen csak létezünk, és nincs sürgető dolog körülöttünk.
Az élet útja melyről vezet fel a hegyre, majd a csúcsról ismét le a mélybe. Ez tükrözi az életünket is. A boldogságot árnyékolja a szomorúság, de a borút derű követi.
Az önmagunkkal való szembesülés a legnagyobb katarzisa. Amikor felfedezzük lelkünk legmélyebb, legsötétebb bugyrait, amikor leszállunk önmagunk legmélyére. Ebben a helyzetben lerázhatjuk magunkról a béklyókat, és új emberként, újjászületve törhetünk a felszínre.
A lelki szenvedéseinek legfőbb oka az önsajnálat. Valami történik az életünkben, ami haragot, elutasítást, megbántottságot, veszteségérzést vált ki belőlünk. A gondolatok fájdalmat okoznak, rosszul esnek, és jól elraktározzuk a harag és csalódottság érzéseit. És elkezdjük magunkat sajnálni. Ahogy növekszik bennünk ez az érzés, életünket már – már elviselhetetlennek, kibírhatatlannak érezzük. Így válik egyre kilátástalanabbá a megoldás . És máris megérkeztünk, már „ugat” a fekete kutya, a depresszió.
Amikor megszelídítjük a haragunkat, és objektíven megvizsgáljuk , rá fogunk döbbenni arra a néha kényelmetlen tényre, hogy a ránk irányuló kritikának van némi valóságalapja.
Adjunk hálát, vegyük számba, mi mindenért lehetünk hálásak. Kezdetnek vehetjük sorra, mennyi minden szolgálja kényelmünket, a jólétünket ,- máris rájöhetünk, hogy sokkal több jó vesz minket körül, mint rossz. A hála feloldja a negatív gondolatainkat, energiát mozgósít.
Ne feledjük: a választás a mi kezünkben van. Éljünk vele!
Jó egészséget kívánok!
Húštava Adrienn – rehabilitációs terapeuta
fotók: pixabay