Vujity Tvrtko: Mindenben megtalálom a szépet


Vujity Tvrtko a magyar televíziózás és újságírás egyik legismertebb alakja, évtizedek óta izgalmas és megrendítő történetekkel hozza közelebb a világot a nézőkhöz. Legyen szó háború sújtotta területekről, nehéz emberi sorsokról vagy szívet melengető tettekről, Tvrtko tesz róla, hogy történetei mély nyomot hagyjanak bennünk. Nemcsak mesél, hanem meg is éli a történeteket. Tvrtko-val Dunaszerdahelyen, egy nagybetűs magyar előadás után beszélgettünk. Aki ott volt, érti, aki nem, sajnálhatja.

A Youtube csatornádon bemutatod a Földet olyannak, amilyennek te látod. Röviden összefoglalva milyennek látod?

Szépnek. Mindenben megtalálom a szépet, még a csúnyában is. Nekem nagyon-nagyon fontos, hogy az értékeket mutassam meg. Mindegy, hogy az vicces, vagy nem, egy a lényeg: értéket képviseljen. Nyilván, nagyon szépek az épületek, és tudom, hogy milyen professzionális építészeti szaklapok is vannak, csak engem nem érdekel, ezért azt meghagyom azoknak, akik jobban értenek hozzá.

Mi inspirál téged nap mint nap?

Nézd, ha mai napról kérdezel, akkor konkrétan az, hogy le tudjam vezetni az előadást Dunaszerdahelyen. A dunaszerdahelyi közönséget nem érdekli, hogy milyen leszek Lajosmizsén, vagy Debrecenben, esetleg Békéscsabán. A dunaszerdahelyi közönséget az érdekli, hogy a mai nap menjünk fel együtt a Himalája tetejére. Én ígéretet teszek arra, hogy mind az 52 alkalommal egyedi és különleges előadást tartok. Nyilván volt egy elképzelésem, és akaratom, hogy a határon túl kezdjem az előadások sorozatát. Az üzenet remélem át is jött, és az is, hogy nem egy szimbolikus dolog volt, hanem tényleg a szívemből szólt. Remélem, hogy egy nagyon magyar, de nem magyarkodó este volt a mai.

fotó: a szerző

Hogy látod a jövőt a földön újságírói szemmel?

Elsősorban emberi szemmel nézem, azon kívül, hogy újságíró vagyok. Igazából, sajnos azt kell mondanom, hogy nem könnyebb az élet, mint volt. Háborúkkal, ellenségeskedéssel, agyonpolitizálással, és nem szeretettel van tele. Viszont, aki meg akarja találni, az megtalálja az értékeset, az erőset, az előremutatót.

Miért tartod fontosnak az emberi sorsok bemutatását?

Azért, hogy inspiráljak másokat. Inspirálódtál ma este? Ha igen, akkor nekem már megérte. Ha te csak egy milliomodrésszel jobb újságíró lettél ma, nekem már megérte ez az este, és akkor még a többi félezerről nem is beszéltem.

Nagyon sok veszélyes helyen jártál. Mikor féltél életedben a legjobban?

Csernobilban, a sugárzás miatt. Mert azt nem láttam. Az édesapám, aki szénbányász volt, és egy rendkívül bölcs, de tanulatlan ember, azt mondta, hogy vigyázzak arra, hogy ne legyen rajtam eggyel több lyuk, mint amikor kimentem. Ezt sikerült betartanom. Csernobilban nem láttam a sugárzást, tehát nem éreztem, hogy mennyire nehéz.

Melyik volt életed legmeghatározóbb riportja?

Mindegyikben van olyan, ami valamiért a legmeghatározóbb. A világ legutolsó hadifoglyának hazaérkezése volt a legerősebb számomra.

fotó: a szerző

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra, amivel riporterként szembesültél?

Egy olyan, amit nagyon nehéz leküzdeni a közép-kelet-európai régióban, de beszéljünk konkrétan Magyarországról. Annyira átpolitizált minden, így hát az újságírás is, hogy fölosztották a társadalmat – így a sportolókat, a művészeket és az újságírókat is, jobboldali, baloldali, ellenzéki, kormánypárti, propagandista, nemzetáruló, hazaáruló stb. – ilyen borzasztó szavakkal. Belegondoltam abba, hogy vajon én most harcolni akarok ez ellen, vagy belenyugodni akarok, esetleg egy teljesen más utat választani. Én más utat választottam, elmentem ez elől, hogy ne szívja le az energiámat, és hogy a világvégi magyaroknak a nagyszerű történeteit be tudjam mutatni.

Mi volt a legnehezebb pillanat életedben?

Egy 13 éves kislány, Ágika halála, 2003. december 3-án. Az a nap számomra a legnehezebb, amikor meghalt és én ott voltam nála, borzasztó emlék. Elkezdtem vitatkozni a Jóistennel, hogy, ha mindennek van valami pozitív kicsengése, ennek mi az értelme. Az én szívemben, és életemben ő egy legenda. Nyilvánvalóan bármit megadnék, hogy visszacsinálhassam. Neki köszönhető, hogy született hét gyerekkönyvtár különböző kórházaknak, gyerekhospice házaknak, határon belül s túl. Hozzáteszem, nekem nincs határon túl, nem határon túli magyarokkal, hanem határtalan magyarokkal beszéltem ma. Mindig elmagyarázom az embereknek azt, hogy hagyják abba a panaszkodást azért, mert dugó van, mert kihűlt a jakuzzi vize, vagy mert egyik párt nyert és nem a másik – egyik sem a bajok közé tartozik.

Hogyan kezeled a kritikát?

Azért jó közönség elé állni, mert a világ legjobb tükre. Bármi történik, nem lehet öt percnél tovább mellébeszélni. Ha föláll a közönség és állva vastapsol, az egy visszajelzés. Azért, mert nem áll ott egy fegyveres őr, aki parancsolná nekik, hogy álljanak föl és tapsoljanak.

Ha az emberek némán hazamennek, rosszul végeztem el mindazt, amit elterveztem mára. Szerencsére ma állva, hosszú percekig tapsoltak. Úgy érzem, a szívük mélyén rájöttek, hogy ez a taps elsősorban nem nekem, hanem saját maguknak, az egész közösségnek szólt.

Mit éreztél, mikor az előadás végén elkezdted énekelni a Himnuszt, majd utánad mindenki folytatta?

Ez egy egyedi alkalom volt, soha nem énekeltem sehol sem a Himnuszt.
Az okát elmeséltem a könyvemmel kapcsolatban. Én azt hiszem, hogy a határon túl az Isten áldd meg a magyart teljesen másképp szól.

fotó: a szerző

Ha egy szóval kellene leírnod, milyen volt ezt a dunaszerdahelyi közönséggel megélni?

Nem kötelező. Megmondom, hogy mire értem. Arra, hogy az iskolában elénekeltették. Itt pedig szívből jött. Tudom, szokták mondani, hogy “Na Slovensku po slovensky“ vagyis “Szlovákiában szlovákul”, ezért is remélem, ez a Himnusz úgy szólt, hogy hallották Dunán innen és Dunán túl.

Milyen jövőbeli terveid vannak?

52 előadásom lesz, illetve már csak 51. Nem fogok unatkozni. Ötvenkétszer kell az embereket a Himalája tetejére felvinni. Nem szeretnék jelenleg távolabbi célokra gondolni, mert egyszerűen most minden energiámat ez viszi el. De ami állandó: sztárriporter helyett sztár apuka szeretnék lenni. Ennyi.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének elindulni az újságírói pályán?

Ne engedd meg, hogy mások megmondják, ki vagy. Mutasd meg te magad, hogy ki vagy.

Az interjú megjelent a médiacsaládunkhoz tartozó Csallóköz hetilap hasábjain.