257. Ez a szám jön ki, ha összeadjuk Vitray Tamás korát (években) és testmagasságát (centiméterben). Na. Most azoknak, akik nincsenek tisztában egyik adattal sem, jöhet a tippelgetés, vajon hány éves a televíziózás legendájaként számon tartott szakember. Ez, mármint a legenda kifejezés, már finoman utalhat az évszámokra. Ami egyébként nem zavarja, mármint a kora. Nem mintha a magasságával nem lenne kibékülve. Annak idején, ahogyan mondta, főként a lányokkal való ismerkedésnél nem érezte ki tudja, milyen előnynek, hogy egy-két fejjel alacsonyabb náluk. Ám a szebbik nem gyorsan szembesült azzal, hogy amit a természet magasságban elvett, azt észben és sármban adta vissza. Vitray pedig ki is használta. Egyszer egy diszkoszvető lányt kísért haza, s a kapualjban – a szokásoktól merőben eltérően – nem a lányka állt a lépcsőfokra, hogy a búcsúcsók tökéletes legyen.

„Felálltam egy tornasámlira, hogy legalább valahogyan egy szintben legyünk. Ez annyira meglepte Rafer Johnsont, a világhírű atlétát, meg persze tetszett is neki, hogy kacagni kezdett. Mindenki követte a példáját, én is mosolyogtam saját magamon. Annak idején a jókor, jó helyen alkalmazott nevetés főnyereménnyel ért fel. Elmosolyintottam magam, s ezzel megalapoztam a karrierem 67 évre”

– mesélte Vitray, amikor a Kikötő – Polgári szalon műsorvezetője, Bödők Gergely, épp azt igyekezett megtudni a riportertől, érték-e bármikor is munkája során testmagassága miatt kellemetlenségek.

„Az igazat megvallva, sosem voltak magasságbeli gondjaim, mert mindenki magasabb volt nálam”

– tette hozzá. Aztán sztorizgatásai sorában maradt még a sportnál, hiszen mégiscsak ez volt a vesszőparipája, bár a talk-show sem állt távol tőle.

„Annak idején a tévében, ha volt valakinek egy jó ötlete, akkor nem gátolták benne: lehetett ötletelni, dolgozni, csinálni. De nyilvánvaló volt, hogy a teljes felelősség a szerkesztőé. Ha bejött a műsor, akkor mindenki örült. Ha nem: a szerkesztő megütötte a bokáját. Amikor Magyarországon még nem voltak talk-showk, elküldtek Amerikába, tapasztalatokat gyűjteni. Elképedtem, mennyire remek ötlet: ülni és beszélgetni. Mondtam is, hogy ehhez nem kell Amerika, ezt mi idehaza is nagyon jól meg tudjuk csinálni. Kicsit féltek ugyan a főnökeim, mert zsigerből elutasítottam a parancsszóra felhangzó tapsot és nevetést”

– tett egy kis kitérőt az egykori Ötszemközt műsorvezetője, majd vargabetűvel visszatért a sporthoz. Muszáj volt neki, mert Bödők Gergely épp Milák Kristófról faggatta. Tudják, ő az a klasszis úszó, akibe hatalmas bizalmat fektetett mindenki, a párizsi olimpián mégis furcsa találgatások és híresztelések célpontja lett. Azt mondták, nem készült fel. Meg azt is, hogy elvesztette az érdeklődését. Vitray Tamás is meghallotta ezeket a háttérhangokat, és még az olimpia előtt alaposabban ránézett Kristóf munkájára.

„Megnéztem a belgrádi versenyen nyújtott teljesítményét, és azonnal világos volt előttem a kép! Milák egy rafinált, tökéletesen felkészült fiú! Már akkor tudtam, hogy nem kell őt félteni semmilyen megmérettetéstől, az olimpiától sem”

– emlékezett vissza az újságíró. A belgrádi győzelem után írta meg „Milák mosolya” című írását a Vasárnap hetilapnak.

„Azt hiszem, az a legnagyobb gond a mai médiával, hogy legtöbb esetben karaktergyilkosok. Ó, ha tudnák, milyen vádakat kaptam! Egy bizonyos lap újságírója egészen összeboronált engem Karády Katalinnal. Azt állította, a színésznőnek miattam kellett menekülnie az országból, miattam verték meg. Csak hozzáteszem, Karády fénykorában én négyéves voltam. S mindezt miért? Mert volt egy beszélgetős műsor, ahol a vendégem felhívta az akkor már Amerikában élő Karádyt, aki örült, hogy válthat velem pár szót. Sőt, még énekelt is nekem! Szerenádot kaptam Karády Katalintól!”

Vitray Tamás beszélt a könyvéről is, amelyet magával hozott és kérésre dedikált is. Kiképzés – ezt a címet kapta. Gyermekkorától a tévébe való belépéséig meséli el az életét, egyes szám, harmadik személyben. Volt mit mesélnie, hiszen 1932-ben született (aki még eddig nem találta ki a korát, most kiszámolhatja). Kölyökként vészelte át a háborúk borzalmait.

„Ha nem gyerekfejjel élem meg ezeket, ha már fel tudtam volna fogni a körülöttem zajló eseményeket, állítom, hogy súlyos árat fizettem volna lelkileg, ha egyáltalán túlélem. Önfeledt, ostoba vakmerőség dúlt akkor bennem, ezzel vetettem bele magam a fegyverropogástól és fájdalmas sikolyoktól hangos mindennapokba. Megúsztam: így is, úgy is. Nem vagyok vallásos, de hiszek a csodákban. Hiszem, hogy van valahol valaki, aki mindig segít nekem”

– szavai hatására hosszú sor kígyózott a dedikálóasztal előtt. Na, kérem, hát milyen jó véget ért az igazán rendhagyóan induló Kikötő-est! A technika ördöge ugyanis jött egy kicsit trollkodni, ami miatt az est első szava nem Bödők Gergelyé volt, hanem a feleségéé, mert volt egy kis csúszás, egészen kicsi késés. Vitray nem csinált ügyet belőle:

„Úgy voltam vele, hogy bejövök (egyébként nagyon tetszik ez a hely, ez a Rév, gyermekkoromat idézi, akkor voltam utoljára ilyen óvóhelynek is beillő helyiségben), és aki bújt, aki nem, én elkezdem a mesémet!”

fotó: a szerző