Az élet néha tényleg olyan, mint a legszebb mese: a gyönyörű, bájos, okos, kedves, tűzrőlpattant fiatal lány megtalálja élete párját, a jóképűségéről és férfiasságáról messze földön híres legényt. Sok kacsingatás és kerülgetés után végül keresztezik egymás útját, megtörténik a kézfogó, és két falu apraja-nagyja jelenlétében örök hűséget esküsznek egymásnak. Az élet néha tényleg olyan, mint a legszebb mese. De csak néha. Mert Grimm, Andersen, de akár még Benedek Elek is kikeltek volna a sírjukból, ha a csallóközi farsang egyik legnagyobb durranásán, a Nemeshodosi-Nagyabonyi Dőrejáráson végbement szemkápráztató esküvőt az ő békés, angyali műveikhez hasonlítom. Bár itt is volt kacsingatás is, tánc és szerelmes sétafikálás, csak éppen a boldogító igen kimondása után nem a várva várt és jól megérdemelt nász elhálása következett, hanem egy szegény, szerencsétlen bábú üdvrivalgás közben való elhamvasztása.
Ó, kedves olvasó, bocsássa meg nekem vakmerőségem, hogy azonnal a történet közepébe vágtam, jobban mondva annak a végére, regélve szerelemről, házasságról és nászéjszakáról! Igazán nem ildomos így elmesélnem egy olyan történetet, amelytől még hónapokig hangosak lesznek Nemeshodos és Nagyabony községek utcái. Sokkal szerencsésebb lenne, ha a legelején kezdeném! Szín: a nemeshodosi focipálya melletti tűzoltószertár, majd Nemeshodos és Nagyabony utcái. Időpont: az Úr 2023. esztendejének Böjtelő havában, annak is legelső szombatján, mélyen benne a csallóközi farsangban. A szertárban tűzoltóruhába öltözött tűzoltók és színes, bolondos jelmezekben pompázó hodosiak készülődnek megküzdeni az odakint egyre erősebb széllel, miközben Győri Béla, a Nemeshodosi-Nagyabonyi Dőrejárás főszervezője éppen egy derékban láthatóan alulméretezett kockás zakót húz magára. „A tavalyi, lángolóan vörös parókámat idén felajánlottam bájos menyasszonyunknak, helyette beszereztem egy ugyanolyan színű boát és egy szivárványszínben pompázó póthajat” – kezdi meséjét a télűző farsangi attrakció szervezője. „Idén jubilálunk, ugyanis tizedik alkalommal rendezzük meg a dőrejárást. Hogy kicsit még a számoknál maradjak: az idei az ötödik alkalom, amikor Nagyabonnyal együtt szerveztük. Korábban csak Hodoson elevenítette fel ezt a régi szokást a Szabadidő központ, akikhez csatlakozott a Csemadok, illetve a Megmaradásunkért polgári társulás” – tudtam meg Győri Bélától, aki, miközben egy rakoncátlan kalapot igyekezett a fején megtartani, gyors öltözésre sarkallta a hodosiak idei üdvöskéjét, a gyönyörű és szűzies menyasszonyt, polgári nevén Adiaba Bondoát, aki korábban a DAC-ot, majd a hodosi focicsapatot erősítette tehetségével. Mert bizony, kedves olvasó, ez adja meg szerelmi históriánk pikantériáját: a hodosi menyasszony sokkal férfiasabb, mint az abonyi vőlegény! De nem tisztünk nekünk, hogy belessünk a szoknya alá! Mert a menyasszony bizony tartotta magát jókedvben, bőségben, ropta a táncot mindkét községben, köszönte szívből a megvendégeléseket, jókívánságokat, öleléseket. Büszke is lehetett rá a vőlegénye, később boldog férje, hiszen olyan asszonyka adatott meg számára, aminőt még tíz év alatt nem látott eme nemes községek farsangszerető közönsége!
Hogy mennyire volt hatékony a dorbézolástól sem mentes dőrejárás? Hogy sikerült-e a február másodikán megtörtént malőrt – tudniillik, hogy a szikrázó napsütésben bizony megláthatta minden medve a maga árnyékát – helyrehozni, és síppal, dobbal, dudával kiűzni a telet, helyet adni az újjáéledő természetnek? Nos, ez a a jövő zenéje. Addig azonban még biztosan tartogat számunkra bőven vigadalmakat a csallóközi farsang!
Kalmár Csaba
A szerző felvételei