Napjegyünk eleme, amit csillagjegyként is emlegetünk, a születési hónapunk. Ha valaki asztrológiai elemzést kér, az asztrológus több összetevőből megmondja, hogy az illető karakterében melyik elem dominál. Azonban enélkül is tudunk részeredményt kapni, ha ismerjük a napjegyünket.
Tűz elem (Kos, Oroszlán, Nyilas)
Felpörgött, inspirációtól fűtött egyének, muszáj fent tartaniuk ezt az állapotot különben megbetegedhetnek fizikálisan és mentálisan is. Ezek a jegyek optimistán állnak az élethez, szeretnek a szabad ég alatt a napsütésben tevékenykedni. Itt szívják magukba ugyanis a Nap tüzét. Tüzes energiájukat pedig kénytelenek fizikai vagy szellemileg nagyon megerőltető munkával levezetni.
Víz elem (Rák, Skorpió, Halak)
Az életüket az érzelmeik határozzák meg, mondhatnánk azt is, hogy ők aztán tipikusan hangulatemberek. Empatikus személyek, így mások védelmezőivé válhatnak, de alacsony spektrumon érzelmi zsarolók és kiváló manipulátorok. A víz jegyűnek lételeme maga a víz, így valószínű kedvenc szabadidős tevékenysége is ehhez kapcsolódik. Mivel az alkohol is folyadék, vigyázni kell, hogy töltődését más fajta vizek segítségével elégítse ki.
