Szükséges-e még az óraátállítás?


Az utóbbi évek vitatott és megosztó témája az óraátállítás. Szükséges-e vajon, vagy teljesen felesleges? Mi történne, ha megszüntetnék végleg? Cikkünkből kiderül.

Az idő relatív; mondják. Ugyanakkor az életünk részét képezi, az idő koncepciója nélkül eltűnne a valóságérzetünk. Az időzónák létezésének tényével ugyan már sikerült megbirkóznunk, de utazások során sokszor azok is zavart okoznak a biológiai és mentális működésünkben is. Az elmúlt években egyre többet hallani az óraátállítás eltörléséről és ez a visszhang mindig felerősödik akkor, amikor éppen közeledik egy ilyen időpont. Az idei október 27-én vasárnap lesz, amivel meg is kezdődik a téli időszámítás és a Föld körülbelül negyedét fogja érinteni. Óráinkat egy órával visszább kell majd állítani.

A nyári időszámítást a 20. század elején vezették csak be az Európai Unióban, előtte téli időszámításban éltek az itteni emberek. A bevezetést azzal indokolták, hogy a nyári időszakban így több villamosenergiát lehet megspórolni és a napot is sokáig élvezhetjük a meleg estéken. Az átállítást ellenzők szerint a világítással való spórolás elenyésző mennyiségű és az óra előre tekerése károkat okoz az emberek bioritmusában és megzavarja azt. Tehát ezek az egyszerű okok állnak az egész felhajtás mögött, semmi több, mint azt sok ember gondolná. Az óraátállítás amúgy már 2019-ban megszűnt volna, amikor az Európai Bizottság megszavazta azt, de végül sosem történt meg, mert fontosabb események, mint például a Covid19 járvány vagy az orosz-ukrán háború kitörése elvették róla a hangsúlyt. A tagállamok választhattak volna, hogy a téli vagy a nyári időszámításba szerettek volna tartozni.

A jó hírünk tehát az, hogy október 27-én egy órával többet aludhatunk majd. Viszont ne felejtsük el átállítani óráinkat (nem, nem muszáj miatta felkelni hajnali 2-kor), mert vannak még készülékek, amik nem teszik meg azt saját maguktól. A téli időszámítás megkezdésével érkező korai sötétedés rossz hatással lehet kedvünkre, így mindenképpen élvezzünk még ki az utolsó vénasszonyok nyara által itt felejtett napsugarakat a természetben.

fotó: Pickpik