Soma Mamagésa neve egyet jelent a mély gondolatokkal, a határok feszegetésével és a lélek ápolásával. Az énekesnő, író, előadó, és spirituális tanító Soma különleges nézőpontból látja a világot és az emberi lét rejtelmeit. Soma a dunaszerdahelyi VovoLand-ben tartott előadása után adott interjút lapunknak. Beszéltünk az álmodozás fontosságáról, az önmagunkhoz vezető út kihívásairól, valamint arról, milyen szerepet játszik a karácsony az életében.

Nagyon megfogott a gondolatod a földi lét legfőbb céljáról. Beszélnél róla?

A földi létünk legfőbb célja, hogy eljussunk önmagunk feltétel nélküli szeretetéhez, ami óriási munka. Ez azt jelenti, hogy nem zuhanunk vissza a múltba, vagyis a bennünk élő sérült gyermek már meggyógyult.

Fontos leszögezni, hogy minden ember sérült, így vagy úgy. Ha nem tudjuk a belső gyermeket meggyógyítani, akarva-akaratlanul mindig visszazuhanunk abba az illúzióba, hogy nem vagyunk elég jók. Mert valamikor nem voltam valakinek elég jó, lehet, hogy nem a szüleimnek, hanem az óvónéninek, a tanárnőnek, a szomszédnak, a rokonomnak. Vagy nem voltam elég jó a bennem kialakult szépségideálnak, ami alapvetően már kamaszkorban belép. Akkor kezdjük el méricskélni a külsőnket – hogy nekem rövid a hajam, neki hosszú, nekem nem hosszú a lábam, neki igen… – és ebben az őrületben ragadunk, ami ebben a korban egy óriási manipuláció. Most kötőjelet teszek: mani-puláció. A szépségbiznisz a harmadik legnagyobb terület, amiből pénzt lehet csinálni. Az első sajnos a hadiipar, a második az egészségügy, a harmadik pedig a szépségipar, ahol nagyon erősen építenek arra a manipulációra, hogy nekünk milyennek kéne lenni ahhoz, hogy szépek, és szerethetőbbek legyünk. Egyébként minden arra megy ki, hogy elhiggyük, hogy jobban fognak szeretni minket.

Mi a határ, ameddig még megengedhetjük magunknak, hogy álmodozzunk?

Azt szokták mondani, hogy az álmodozás az élet megrontója – az egyik oldalról. Minden mondat, ami elhangzik, az igaz is és nem is. Ami szavakba formálódik, az mind pontatlan. Annyira sok aspektusú a létünk – most ha csak megnézem ezt a mobiltelefont, ami a kezedben van – egyik szögből egy csíkot látok, ha máshonnan nézem, már egy négyzetet. Tehát bármit nézek, ahonnan épp nézem, mindig más és más lesz. Azt a mondatot, hogy az álmodozás az élet megrontója, úgy is lehet nézni, hogy igaz. Mert te vágyakozol valamire, ami nincs, tehát nem értékeled azt, ami van. Ahelyett, hogy örülnél annak, ami van és hálás lennél, te inkább álmodozol – ez az egyik igazsága. Viszont, amikor egy másik oldalról nézem ezt, egy teljesen más dolgot látok.

De mi a másik igazság? Az, hogy, ha én elképzelek valamit, ami még nincs meg, de már van egy képem róla, akkor én képessé válok arra, hogy leképezzem magamnak. Vagyis hogy leképződjön, és ne képtelenség legyen, el kell képzelnem. Álmodoznom kell róla. Nagyon fontos, hogy álmodozzak, lássam, átéljem és érzékeljem azt, ami még nincs meg.

De közben hálás is legyek azért, amim már van, és ne a hiányra fókuszáljak, mert abból hiány lesz.

Mit tanácsolsz azoknak, akik nem találják meg önmagukat?

Legyenek minél többet egyedül és csendben, ami lehet, hogy eleinte szokatlan vagy egyenesen idegesítő lesz. Azt fogják érezni, hogy a fejük egy 10 sávos autópálya, amin cikáznak a gondolatok. Az elme, vagyis az ego folyamatosan akar valamit, hogy nehogy eljussunk a lélekig, hanem az egóval azonosítsuk magunkat és állandóan legyünk zajban.

De csakis egyedül és magamban tudok kapcsolódni a lelkemhez. Meg kell tanulni egyedül lenni, élvezni az egyedüllétet. Aki nem szeret egyedül lenni, nincs igénye az egyedüllétre, az nem lesz soha felnőtt, csak nagykorú. El kell kezdeni egy kapcsolódást kialakítani a saját lelkemmel. Tudni kell kérdezni magunktól, hogy mit is akarunk.

Minden kérdésünkre ott van a válasz belül.

Manapság mégis inkább állandóan elfoglalják magukat az emberek, ahelyett, hogy egy kicsit csendben elvonulnának.

Igen, mindig legyen valami zaj, szóljon a rádió, a tévé, a telefon. Ha fölkelnek, azonnal valami zaj jöjjön, mert menekülnek maguk elől. Ha időnként elmegyünk elvonulásokra, vagy akár havonta egy-két szombatot egyedül kószálunk az erdőben, vagy a vízparton, már megtapasztalhatjuk milyen lecsendesülni. Csak hagyni kell, hogy kipörögjenek a gondolatok, szemlélődni, nézni a víz folyását, a vízen tükröző fényt, a falevelek sokszínűségét. Ilyenkor lehet meghallani a belső hangot, hogy mit is akarok én valójában, kiknek akarok megfelelni, mi az én utam.

Ha egy dolgot megváltoztathatnál a világban, mi lenne az?

Egyrészről tökéletes rend van a világban. Mindannyiunknak keresztül kell mennie azon az úton, amin vagyunk. Tehát, ha azt mondanám, hogy bármit meg szeretnék változtatni, akkor azt hinném, hogy létezik véletlen, és hiábavalóság. Másrészről meg nyilván, csodálatos lenne, ha nem lenne háború sehol. A legalapvetőbb az emberiség számára, hogy minden szinten lévő béke legyen.

Az, ami most jelenleg Izrael és Palesztina között, vagy Ukrajna és Oroszország között folyik, borzasztó. Az a végtelen sok ártatlan áldozat, konkrétan az éhező emberek szenvednek és fáznak, azért, mert elmebetegek vívják a harcukat, mint a megkattant skizo és pszicho kisgyerekek. Azt gondolom, hogy a háború a legnagyobb nonszensz.

A másik pedig az, hogy a férfiak elvették a nőktől a szülést. A férfiak vezetik a szüléseket és ők kitalálták, hogy fekve szüljenek a nők, amikor évezredeken keresztül nem a gravitáció ellenében szültek. Gravitáció van, nem szültek soha fekve a nők. Fogalma sincs a férfiaknak, milyen, amikor jönnek a görcseid, milyen, amikor elfolyik a magzatvized.

Ahhoz képest, hogy már évtizedek óta köztudott, hogy az életünket leginkább meghatározó tényező az, hogy hogyan születünk meg, a helyzet egyre torzabb, és betegebb a világon. Magyarországon annyira kevés a szülész-nőgyógyász, és útját állják a dúláknak, hogy vannak olyan városok, ahol szombat-vasárnap nem lehet szülni. A kismamáknak adnak olyan hormoninjekciót, amivel késleltetik a szülést, vagy éppen siettetik. Mindjárt lejár a doktor úr műszakja, adjunk egy kis oxitocint az anyukának… – ezt változtatnám meg. Addig nem lesz rend a világban, amíg háborítottan, abuzáltan születik a gyermek. A gyermekeknek nincs ősbizalmuk, mert még megszületni sem tudtak úgy, ahogy kellene. Ezen mielőbb változtatni kell!

Mit jelent számodra a karácsony, és hogy készülsz rá?

Nagyon családcentrikus vagyok. Ez az időszak, amikor tényleg napokon át együtt vagyunk, nálunk van a férjem 97. éves apukája is. Öten vagyunk testvérek, felosztjuk, mikor megyünk anyukámhoz, mert ő már nem hajlandó elhagyni a hajdúnánási otthonát. Fel van építve az egész 4-5 napos családi együttlét, aminek sok hagyományos eleme van.

Már hetekkel előtte tervezünk, folyamatosan küldöm a lányomnak az új recepeket, ő a partnerem ebben. A fiam és apósom válogatós, és csak a hagyományost szeretik, de Hanna imádja az újítást. A vejem vegetariánus. Megvan a mi kis rituálénk, van egy zongoránk a nappaliban és a férjem nagyon szépen zongorázik, a Mennyből az angyal, és a Kis karácsony sem maradhat ki. A halászlé hagyományos étel nálunk, a férjemmel úgy gondoljuk, hogy a világon a legjobb halászlé a miénk. A sűrű passzírozottat szeretem, amiben megáll a kanál, és legalább háromféle paprika van benne, amit Hajdú-Biharból a háztájiról hozok. Bejgli is van. Mindig találunk új társasjátékot, amit felavatunk, ez kiskoruk óta szokás nálunk.

Ha csak egyetlen üzenetet hagyhatnál az utókornak, mi lenne az?

Az, hogy elég jó vagy. Ennyi. Hagyjuk abba a hasonlítgatást, mert belebetegszünk, és azzal fog telni a rövid kis életünk, hogy mindig valakihez hasonlítgattuk magunkat. De egyébként meg kihez, mihez, és miért kell? Minden ember egyedi.

fotó: Virág Csenge