Képzeljünk el egy romantikus pillanatot egy jellegtelen helyiségben, ahol tiszta szívvel hangzanak el a szavak, ahol megáll az idő és összeérnek a lelkek. Őszinte vallomások, mélyről jövő bocsánatkérés, majd egy ölelés. A búcsú karjai, az elválás pillanatai. Egy lopott darab a szívből, amely örökre ott marad a másiknál. És jő a rút igazság, a magány szüntelen duruzsolása. De hát valahogy majd csak lesz, hisz úgy még sohasem volt, hogy sehogy se lett volna, nem igaz?

Az emberek követnek el hibákat, olykor hatalmasakat. De mentségükre szóljon, hogy nem is tudatosítják. Ez egy ilyen belső energia, tudattalan önvédelem, elzárkózás, a félelem magja, amelyet az évek vetettek el mélyen a szívben. A negatív, fájdalmas tapasztalatok gyakran vesznek el egy szeletet a lélekből. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az a mesebeli dobogó szerv vaskos falak mögé rejtőzik. Reszketve figyeli a történéseket, hitetlen, és mikor jön egy fényes jelenség, egyszerűen elfut. A tévhitek, berögzült minták, arra késztetik, hogy meneküljön. Veszélyben van. Legalábbis azt gondolja.

A világ épp a különbözőségektől szép, hogy minden ember egyedi. Te is és én is, meg ők is ott. Ez a tulajdonság, a „másság”, a válasz arra, hogy miként reagálunk dolgokra. Van, akit felemésztenek az érzései, mások hidegen, rezzenéstelen arccal zárnak ki bármit. Néhányan könnyen esnek szerelembe, másoknak idő kell arra, hogy igazán bízzanak és megnyíljanak. Valaki hetente váltogatja a partnereit, bármikor bárhol talál magának játszóeszközt az éjszakára, és vannak azok, akik egyvalakire vágynak, még akkor is, ha csak az intimitásról van szó. Belőled sincs ám még egy, ahogy belőlem se. Te gond nélkül becsukod az ajtót, én talán napokig várom, hogy belépj. Az egyik ember újra és újra szerelembe esik, a másik akkorát csalódott, hogy lehet sosem tudja kiheverni. Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel kereste meg portálunk Hevesi Krisztát, Magyarország legismertebb szexuálpszichológusát.

Kriszta, mi a véleményed a szerelem nélküli szexről? Létező jelenség, vagy jól leplezett pillangóhatás?

Természetesen létező, nagyon is. Mai fiatal srácok szokták mondani, hogy maximum három szexet engednek meg maguknak, ugyanis utána már elkezdenek kötődni. Ebben a témában a nemek rendkívül aszimmetrikusak: a nők az első szex után kezdenek el ragaszkodni, ellenben a férfiak sokszor már az első együttlét után azt érzik, hogy zsákmányok. Erre létezik egy szellemes mondás is, miszerint minden hím azt hiszi, hogy az összes nő feltétlenül, rögtön hozzá akar menni, sőt a világ összes hölgyeménye épp őt nézte ki magának férjként.

Tehát, ha jól értem, ez egy tudatos dolog a részükről? „Egy, kettő, három és aztán lépek?” – gondolják magukban?

Rögtön megijednek az elköteleződéstől. Pláne a mai világban, ahol sokkal nagyobb szabadsági fokuk van. Azt kell, hogy mondjam, nincs jó PR-ja a kapcsolatoknak. A férfiak rettegnek, a lányok ugyanúgy megmaradtak kapcsolatorientáltaknak. Hisz mit látok a szociális hálók felületén: a nő kiírja, hogy immár elkelt, a férfi semmi. Az előbbi háttere egy közös kép, utóbbinak egy autó, vagy pár hegycsúcs.

Sokszor előfordul, hogy az egyik fél úgy megy bele ebbe az egészbe, hogy „én nem szeretnék párocskára játszani és nem szeretnék többet”. Megváltozhat ez?

Nézzük a lányok szemszögéből. Én azt szoktam tanácsolni az ilyen rapid randikon, hogy ne akarjanak rögtön mindent megtudni. „Te, figyelj, tisztázzuk: most akkor komoly kapcsolatot akarsz, vagy csak játszadozol velem?” Csajok, ennél legyetek rutinosabbak, ugyanis lehet, hogy még nem tudja, hogy komoly kapcsolatot akar. De most majd rá fog jönni.

Ezt a támadó, vagyis inkább letámadó jellegű kérdést nem tartom túl jó ötletnek. Egyrészt olyanok leszünk, mint az előző két tucat, másrészt pedig azt hazudik, amit akar. Könnyen érezheti azt, hogy hurok van a nyaka körül, így a célját elérve odébb áll, ghostingol.

Azt szoktam tanácsolni, hogy játékosnak kell lenni. Nem játszadozni, az más. Legyetek felszabadultak, ugyanis mit is keres valaki egy ködös novemberi estére? Játszótársat. Izgalmakat, pajkosságot, vicces pillanatokat. Könnyed beszélgetések kellenek, nem egy bevásárlólista.

Tegyük fel, hogy valakinek volt egy erős, tökéletesnek tűnő kapcsolata, majd vége lett. Ez a tapasztalat, hatással tud lenni a személyiségére? Úgy értem, meg tudja változtatni az illetőt olyannyira, hogy immár nem lesz képes nyitni más felé?

Ha már túl van rajta és becsukta az ajtót, tud majd újra nyitni. Azt gondolom, hogy kellenek ezek az élmények. Az az adott személy már tudja, hogy igen, létezik az ilyen kapcsolat, már tudja, hogy mit keres és azt is, hogy miként jut el oda. Persze, ehhez azért az is kell, hogy ne egy másolatot keressen, hanem legyen nyitott. Lehet egy másik karakter lesz végül a nagy ő. Sőt, sokkal nagyobb ő lesz, mint az előző.

Léteznek olyan személyek, akik képtelenek a megállapodásra, vagy csak a megfelelő partnert kell megtalálniuk? Ha léteznek, miben mutatkozik meg a leginkább?

Miben látszódik? Ezt nehéz megmondani. Mi mindent a gyerekkorban keresünk. Nézzünk meg egy ismeretlen embert. Vajon milyen volt a gyerekkora? Milyen volt a kapcsolata a szüleivel, az édesanyjával? Vajon jó élményei voltak? Mit tanult meg egészen pici korában? Jó a másikkal lenni? Lehet rá számítani? Nem kell attól rettegni, hogy esetleg elveszíti?

A kötődésképtelen embernek valószínűleg egy fájdalmas, rossz élménye volt gyerekkorában. Talán egy szülői élmény, ahol azt tanulta meg, hogy senkiben sem lehet megbízni, senkinek sem lehet hinni, és az a legjobb, ha elmenekül. A bástyák, amelyek körülveszik, valóban sikeresen tudják távol tartani a negatív érzéseket. Sajnos azonban kizárják a pozitívakat is, nem engedik beszivárogni. Nem jó stratégia.

Mit lehet tenni az ilyen emberrel? Két lehetőség van: megváltozik a jó tapasztalatok révén, amelyek megcáfolják az ismert mintát, vagy elmegy terápiára. Persze ez sincs kőbe vésve. Aki már régóta menekül, valószínűleg nem fog megállni. A terápiát illetően pedig nem rukkolhatunk elő az első randin azzal, hogy „figyelj, te nem egy playboy vagy, aki minden nőt akar, hanem egyszerűen nem tudsz kötődni. Neked csak egy jó kis pszichoterápiára van szükséged.”

Kriszta, de van értelme újrakezdeni, megint és megint? Csalódni egyszer, tízszer? Vagy akár százszor?

Mindenképpen. Én azt gondolom, óvatosnak kell lenni, esetleg megnézni, mi romlik mindig el. Az önismeret segíthet ebben. Mindenki megérdemli a boldogságot. Megéri nyitottnak lenni.

fotó: a szerző