Mi emberek nem is vagyunk tudatában annak, hogy egy nap hányszor reagálunk olyan elraktározott sebek mélyéről, amelyeket eddigi traumáink okoztak bennünk. Sőt, tulajdonképpen minden reakciónk mögött sokkal több érzés, gondolat, ott lapul. Az egész addigi életünk. Kosztolányi Dezső híres idézete csodálatosan reprezentálja ezt a gondolatmenetet: „Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.”

És valóban így van. Korábbi tapasztalataink mind velünk maradnak. Sokszor amikor hirtelen reagálunk, amikor valaki tettére nagyon intenzív belső és akár külső reakcióink vannak, akkor nem is az adott helyzet okozza a problémát, hanem az, hogy egy olyan múltban történt eseményre emlékeztet az adott szituáció, ami a múltban megsebzett minket. Az agyunk pedig elsődlegesen a biztonság fenntartására törekszik, nem pedig a boldogságra. Ezért az ilyen helyzetekben is bekapcsol az úgynevezett üss, vagy fuss reakció, hiszen attól félünk tudat alatt, hogy egy fájdalmas esemény újra meg fog történni.

Sokszor pont ebből adódik, hogy teljesen félreértjük egymást a környezetünkkel. Hiszen mindannyian másokat tapasztaltunk, más dolgokat hozunk és egy ártatlan gondolatba is beleláthatjuk mindazokat a szándékokat, amiktől rettegünk. Minden túlgondolás ilyen körökből származik. Nemrég olvastam egy gondolatot: „Ha túlagyalsz, az azért van, mert alulérzel.” Ha kicsit mélyebben megnézzük ezt a gondolatot, megláthatjuk mekkora igazság van benne. Hiszen ha mindig a gondolatainkra fókuszálunk, és mindent forgatókönyvet ezerszer lefuttatunk a fejünkben, akkor azt azért tesszük, mert valamit nem akarunk érezni.

Ezzel védjük önmagunkat, hiszen ha mégis szembesülnünk kell a fájdalmas érzésekkel, érezhetjük azt, hogy nem vagyunk hozzá elég erősek. Így az elménk inkább különböző stratégiákkal igyekszik elterelni a figyelmünket, amivel a szorongás viszont még íntenzívebbé válik bennünk. S ráadásul minél fontosabb számunkra valaki, annál jobban félünk attól, hogy fájdalmat fog okozni, el fog minket hagyni, s pont ezért az ilyen kapcsolatokban mindig kereshetjük azokat a jeleket tudat alatt, amik ezeket a félelmeket megalapozhatják.

Nagyon fontos tehát az, hogy igyekezzünk az ilyen reakcióink elébe menni, akár terápiás segítséggel, akár önreflexióval, hiszen nagyon sok külső és belső konfliktust megelőzhetünk így és a lelkünkön is sokat könnyíthetünk, ha nem terheljük mindig a legrosszabb forgatókönyvekkel, s másokban sem okozunk akaratlanul sebeket a reakcióinkkal. Ha egyedül nem sikerül ezeket észrevenni, kérjünk segítséget, sokszor egy külső személy reálisabban, más kontextusban látja az összefüggéseket, mint mi magunk.

fotó: pixabay