„Az ész a fontos, nem a haj!” – énekelte 1969-ben az Illés zenekar. Ám pontosan tíz évvel később már cáfolódni látszott ez az állítás a tengerentúlon: Amerikában ugyanis leforgatták a máig is kultuszfilmnek számító mozit, melynek címe nemes egyszerűséggel Hair (haj).

Testünk azon része, mellyel a leglátványosabban kifejezhetjük önmagunkat, identitásunkat, mely a leginkább alkalmas az egyén lázadásának hangsúlyozására. A Bibliai Sámsonnak hajában volt titkos ereje, a hírességek relikviáira vadászó gyűjtők pedig néhány éve tízezer dollárt fizettek a Beatles-fiúk egy-egy hajtincséért.

Egyáltalán nem mindegy hát, ki és hogyan ér az ember hajkoronájához. Vontszemű János, a háromgenerációs borbélydinasztia legifjabb tehetsége kacagva sorolja, milyen hajjal tudná elképzelni önmagát: fél hosszan, hátrasimítva, mint Brad Pitt viselte a Z-világháború című filmben. Esetleg Christiano Ronaldohoz hasonlóan: oldalt egy csíkkal, ám mindenképp olaszosra venné a figurát. Ha valaki, hát ő képes lenne bármelyik elképzelést megvalósítani, csak éppen a természet másként gondolta: a férfihajszobrász tarkopasz. Vendégei járnak jól: az összes szenvedélyét, kreativitását így az ő hajukon éli ki.

„Az egyik legfőbb célom – azonkívül, hogy mézzel kenegetem a szalonomba betérő férfiak hiúságát, hogy megvalósítom a hajviseletükre vonatkozó elképzeléseiket, vagy akár jobbat alkotok, mint remélni merték volna –, az, hogy megteremtsem azt a légkört, ami miatt szívesen járnak ide. A hangulatot, ami miatt akkor is benéznek, ha épp nem igénylik a borbély beavatkozását. Vendégkörünk jelentős része érzi, hogy szívesen látjuk őket, sokszor beköszönnek, beugranak egy pacsira, lehuppannak a fotelbe, és anélkül, hogy vágást vagy borotválást igényelnének, elbeszélgetnek. Érzik, hogy jó itt lenni, barátként, kedves ismerősként tekintenek ránk, és ez oda-vissza működik”

– meséli szinte egy szuszra a csillogó szemű borbély mester, Vontszemű János, a legifjabb. Édesapja (szintén Vontszemű János) a középső a generációban, az ő édesapja, Jani nagyapja volt a dinasztia megteremtője, a fodrászat megalapítója. Több jelentős díj, köztük a méltán híres Aranyfésű tulajdonosa is.

„Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk mindenki egyenlő: függetlenül attól, honnan jött, hány éves, mivel foglalkozik. Nálunk mindenki szívesen látott vendég, akinek igyekszünk kitalálni és megvalósítani az elképzelését!”

– fedi fel a hely szellemét a Roma Fodrászat vezető borbélya, aki megérkeztemkor még éppen egy sérót igazított, borostát rövidített. Mindezt szalonja hatalmas kirakatablakában, pompás látvánnyal megajándékozva az éppen Dunaszerdahely belvárosában sétálókat.

„Na, azt remélem, hogy a dauer soha nem jön már vissza! Mikor még én is a szakmában dolgoztam, nagy divat volt ez a viselet a férfiak körében is, sokszor hosszasan csavartam emiatt a hajakat. Nagyon nem szerettem!”

– osztja meg velem emlékeit János, az édesapa. Kérdésemre, miért hagyta ott a borbély szakmát, büszkén tekint fiára, és elmeséli, a legidősebb Vontszemű János nagy nevű, elismert mester, ám világéletében fukarkodott a dicséretekkel. Ám mikor látta a legifjabb Jánost munka közben, halkan odasúgta a fiának: „a gyerek túltesz mindkettőnkön!”

Átadta hát a stafétát Janinak, aki szerint a manapság oly nagy divatnak hódoló arab stílusú dús, testes szakáll még sokáig nem fog kimenni a divatból.

„A legújabb trendekről maguktól a vendégeinktől szerzünk tudomást. Bújják az internetet, a közösségi hálókat, sokszor rendkívül határozott elképzeléssel érkeznek a szalonba. Akkor elbeszélgetünk, próbáljuk együtt vizualizálni az elképzelt végeredményt. A focisták hajviselete mindig vezető szerepet töltött be, de nem mindig a másolás volt a lényeg, hanem kiindulási pontként használtuk.

Kimondottan szeretem, mikor a vendégeim rám bízzák magukat. Egyrészt, mert megvillogtathatom tudásom legjavát, másrészt, nagyon jólesik a belém vetett bizalom. A fodrász szakmában nem lehet úgy meghatározni a trendet, mint mondjuk az öltözködésben, hogy ez meg az a szín, anyag és forma lesz a következő év követendője. Nálunk havonta, akár hetente is változhat az éppen aktuális stílus. Allandóan meg kell újulnunk, mindig követnünk kell a divatot.

Azt vettem észre – szintén a focimeccseket nézve –, hogy egyre nagyobb teret hódít a retró. A hetvenes-nyolcvanas évek német focistáinak nagy bozontjai, hosszú fürtjei visszatérnek, de persze 21. századi tálalásban. Ez azt jelenti, hogy oldalt bőrre megyünk, hátul viszont már nem a felnyírás lesz a módi”

– fedi fel Jani az előttünk álló év várható hajviseleteit.

Jani, beszélgetésünk során többször is utal arra, hogy egy jól elkészített frizura, pompásan vágott arcszőrzet mekkora önbizalmat képes adni a vendégnek. Beszélgetünk a férfiak hiúságáról is, ami engem határozottan meglep. Azt hittem, e téren a nők sokkal vérmesebbek, de hiszek a fodrászok ítéletében. Ha viszont ezt a kettőt összerakjuk, akkor igencsak kíváncsivá tesz, vajon a tükörkép elégedett szemlélésén kívül van-e másfajta, kézzelfoghatóbb sikerük is a szalonból távozó férfiaknak?

„Hát hogyne! Minden héten csütörtökön, pénteken belőjük a csajozós sérót, majd hétfőn-kedden jönnek az infók, hogy tesó, köszi, ez bejött, jövök eggyel!”

– kacag Jani, majd édesapja hozzáteszi, az ápolt külső, az odafigyeléssel megcsinált frizura ápoltságot, pedánsságot, precizitást sugároz. Ez mindig beindítja a kémiát, mert már első benyomásra nagyszerű vélemény alakul ki a gyengébbik nemben.

„Frizura miatt még nem szakított senki, az csak összehozta a párokat!”

– teszik hozzá, majd az idősebb Vontszemű János arca elkomolyodik, és megosztja velem a Roma Fodrászat ars poeticáját.

„A legnagyobb elismerés számunkra az, ha egy gyermek elkezd járni hozzánk. Egyre bátrabb frizurákat vágat magának. Aztán évek múlva bennünket kér meg, hogy kreáljunk neki egy remek sérót az esküvőjére. Egyszer csak már nem egyedül érkezik, hanem hozza a fiát is. Egyértelművé vált számára, hogy itt mindig pont azt kapja, amire szüksége van, és ezen nem változtatna, de hírét viszi az elégedettségének!”

fotó: a Roma Fodrászat archívuma