-
A lakosság 95%-a visszaváltja a palackokat
Az emberek 95%-a visszaváltja a palackokat Szlovákiában, 77%-uk pedig környezetvédelmi és újrahasznosítási szempontból fontosnak tartja a rendszert – derült ki a 2muse ügynökség augusztus 27-e és szeptember 10-e között végzett felméréséből, melybe 1220 megkérdezettet vontak be. A felmérést a Betétdíjrendszer-kezelő Társaság rendelte. „A fő célunk, hogy minél többen visszaváltsák a palackokat, és ez tartósan így […]
-
Ízelítő a Remény hetilap 47. számából…
A Remény hetilap legújabb száma, amely november 24-én, évközi 34. vasárnap jelenik meg, rengeteg különleges olvasnivalót kínál. Az újság első oldalán, „Égi hatalom” címmel megjelent szerkesztőségi bevezető ezúttal Jakubecz Márta tollából származik. A harmadik oldalon található vezércikket Zsidó János írta meg. A Faggatózó elnevezésű rovatunkban Bodzsár Gyula az oroszkai Vorák Dáviddal beszélgetett. Bali Mária a […]
-
Testkamerák lesznek a pozsonyi és a kassai rendőrökön
Decembertől testkamerát fognak viselni a pozsonyi (Bratislava) és a kassai (Košice) rendőrök – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány. Hozzátette, a rendszer egyrészt dokumentálja a rendőri intézkedéseket, másrészt a rendőröket is védi. „Decembertől testkamerát fognak viselni a pozsonyi (Bratislava) és a kassai (Košice) rendőrök, a próbaprojekt célja, hogy minél több kamera legyen az […]
-
Ted Bundy, a kegyetlen sorozatgyilkos élete
Ted Bundy az Amerikai Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa. 1974 és 1978 között fiatal nőket erőszakolt és gyilkolt meg. Több mint tíz évnyi tagadás után beismerte 30 nő meggyilkolását, bár az áldozatok pontos száma a mai napig ismeretlen. A védtelen nőket gyakran agyonverte vagy megfojtotta, és nekrofíliával is gyanúsították. Brutalitása ellenére művelt, megnyerő külsejű férfiként […]
-
Stressz és szépség
A bőrünk állapota nemcsak a genetikai adottságainktól vagy az általunk használt kozmetikai termékeinktől függ, hanem attól is, hogy milyen az érzelmi állapotunk. A stressz, a szorongás és az alvás hiánya egyértelmű jeleket hagyhat a bőrünkön – és ezek az összefüggések nem véletlenek. A bőr ugyanis szoros kapcsolatban áll az idegrendszerünkkel, így minden érzelmi megterhelés nyomot […]
-
Solák: Folyamatban van a kassai incidensben érintett két rendőr elbocsátása
Kezdeményezték a kassai (Košice) incidensben érintett két rendőr elbocsátását a rendőrség kötelékéből – jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány. A rendőr november 5-én egy áruház mellékhelyiségében súlyosan bántalmazott egy gyanúsítottat. „A bántalmazással gyanúsított rendőr előzetes letartóztatásban van, kezdeményezték szolgálati viszonya megszüntetését. A másik, az ügyben tanúként szereplő rendőrt felfüggesztették a szolgálat alól, […]
-
10 érdekesség, ami november 19-én történt
Íme 10 érdekesség, ami november 19-én történt: Ezek az események jól mutatják, milyen változatos és izgalmas történések kötődnek ehhez a naphoz az emberiség történetében. fotó: pixabay
-
Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Nyitra megyében
Múlt héten csökkent az influenzás és az influenzaszerű megbetegedések száma Nyitra megyében – tájékoztatott a közösségi hálón a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). A 46. naptári héten összesen 5128 akut légúti megbetegedést jelentettek. „Ebből 956 influenza volt. Ez 12,3 százalékos csökkenést jelent az előző naptári héthez képest. A legtöbb beteg öt évnél fiatalabb gyerek” – […]
-
Több pénzzel támogatja a terrorizmus elleni mozambiki fellépést az EU
A Ruandai Védelmi Erő (RDF) kiegészítő támogatásról döntött az Európai Unió Tanácsa hétfőn, hogy segítse a terrorizmus elleni küzdelmet a mozambiki Cabo Delgado tartományban – közölte a testület. A brüsszeli közlemény szerint az európai békekeret forrásaiból származó 20 millió euró támogatja a Mozambikba telepített ruandai erők fenntartását, fedezi a katonák légi szállításának költségét és lehetővé […]
-
Diákoknak tartott rendezvényt a bársonyos forradalomról a tudományos akadémia
Középiskolás diákoknak tartott rendezvényt a bársonyos forradalomról a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) hétfőn, a rendszerváltás kezdetének 35. évfordulója alkalmából, ugyanis az akadémia számos tagja játszott fontos szerepet az akkori eseményekben. „’89 novemberében sok tudós és kutató csatlakozott a diákokhoz és a színészekhez, a Szlovák Tudományos Akadémia is demokráciát és gyökeres társadalmi változásokat sürgetett. A diákok […]