-
Veszélyben a gyermeked?!
A modern világ számos előnyt kínál a fiatalok számára, de ugyanakkor több veszélyt is rejt, amelyekkel szemben különösen sebezhetők lehetnek. Íme néhány kihívás és veszély, amellyel a mai fiatalok szembesülhetnek. Ezeket ismerve szülőként jobban tudunk segíteni gyermekünknek, ha észrevesszük nála bármelyik veszély jelét. Mik ezek a veszélyek? Mutatom: Közösségi média és mentális egészség: A közösségi […]
-
A szövetségi hatóságok intézkedtek a baltimore-i hídomlást okozó konténerszállítót üzemeltető cég egy másik hajóján is
A szövetségi hatóságok emberei jelentek meg a baltimore-i hídomlást okozó konténerszállítót, a Dalit üzemeltető hajózási társaság egy másik járművén szombaton – erősítette meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A szövetségi ügynökség és Maryland állam ügyészi hivatalának közös közleménye szerint az FBI ügynökei, a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség bűnügyi nyomozói, valamint a parti őrség nyomozati szolgálatának munkatársai […]
-
Véget ért Horvátország egyik legnehezebb tűzvédelmi szezonja
Véget ért Horvátország egyik legnehezebb tűzvédelmi szezonja, amelyben közel 15 ezer hektár terület égett le, és 40 százalékkal több volt a tűzeset, mint 2023-ban – írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap a tűzoltókat idézve. Horvátország erdeiben – főleg a tengermelléken – a kánikula és a csapadékmentes időjárás miatt minden évben fokozott tűzveszély alakulhat […]
-
Készíts egyedi, hangulatos gyertyát
Az illatos gyertyák hangulatos légkört teremtenek otthonunkban, és az ősz beköszöntével bizony érkezik is a szezonja. Az elkészítésük egyszerű, és remek DIY projekt lehet, ha valami egyedi, kellemes illatú gyertyát szeretnénk készíteni. Hoztam nektek egy tippet, amely segítségével te is elkészítheted a saját gyertyádat. Hozzávalók: Elkészítés lépései: Előkészítés lépései: Válassz ki egy tartóedényt (befőttesüveg, fém […]
-
Spirituális gondolatok az anya-gyermek kapcsolatról
Az anya-gyermek kapcsolat különleges spirituális kötelék, mégpedig azért, mert ez a kapcsolat az élet egyik legősibb és legszentebb formája, ahol az anya nemcsak testileg ad életet a gyermeknek, hanem lelkileg is táplálja őt. Az anya energiája, szeretete és gondoskodása egy spirituális pajzsként veszi körül a gyermeket, védelmet és biztonságot nyújtva. Ez a kötelék -talán ebben […]
-
Több száz klímaaktivista tüntetett Brüsszelben
Több száz klímaaktivista tüntetett pénteken Brüsszelben, a demonstráció során a párizsi klímaegyezemény és az európai Zöld Megállapodás tiszteletben tartását követelték – jelentette a Belga belga hírügynökség. A tüntetést több környezetvédelmi szervezet, a többi között a Youth for Climate (Fiatalok az Éghajlatért, Y4C) nevű csoport szervezte, a megmozdulás pedig része az évek óta tartó, péntekenként tartott […]
-
DIY arckrém a hideg időre
A hideg időszakban bőrünk különleges gondoskodást igényel, hiszen a szél, a hideg és a száraz levegő könnyen kiszáríthatja és irritálhatja. Készítsd el otthon ezt a tápláló arckrémet, ami megvédi és hidratálja bőrödet a hűvösebb hónapokban! Hozzávalók:2 evőkanál shea vaj2 evőkanál kókuszolaj1 evőkanál jojobaolaj vagy mandulaolaj1 teáskanál méhviasz (opcionális, a krém állagának stabilizálásához)5-10 csepp illóolaj (például […]
-
Tippek a hideg, őszi estékre
Ahogy az őszi esték egyre hűvösebbé válnak, a nappalok rövidülnek fontos, hogymegtaláljuk a módját, hogyan élhetjük át mégis az ősz varázsát.Dekor: Készítsd fel otthonodat a hidegebb hónapokra puha plédekkel, melegpárnákkal és gyertyákkal. A hangulatos világítás és a meleg textilek azonnalotthonosabbá teszik a teret.Forró italok: Egy bögre forró csoki, fűszeres tea vagy forralt bor tökéletes társ […]
-
Takarékossági intézkedésekre kényszerül Nyitra megye a kisebb adóbevételek miatt
Takarékossági intézkedésekre kényszerül Nyitra (Nitra) megye önkormányzata a kisebb adóbevételek miatt. A megyegyűlés szeptember 23-i ülésén dönt az egyes költségvetési tételek lefaragásáról. A megyei hivatal közlése szerint a pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézetének prognózisa alapján elkerülhetetlenek a megszorítások, a tervezett kiadási és bevételi oldalt is módosítani kell a megyei költségvetésben. „Az intézet júniusi prognózisa szerint 500 ezer […]
-
40 hónap börtönre ítélték azt a fiatalkorút, aki tüzet okozott a kassai kórházban
40 hónap letöltendő szabadságvesztésre, és az okozott kár megtérítésére ítélte a városi bíróság a fiatalkorú Jaroslav H.-t, aki márciusban tüzet okozott a kassai (Košice) Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP). A vádlott bűnösnek vallotta magát védett személy ellen elkövetett általános veszélyeztetés ügyében. A csütörtöki (szeptember 19.) ítéletet nem jogerős – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Anna Pančurová, […]