-
Nemzetközileg körözött személyt vettek őrizetbe a Losonci járásban
A Losonci (Lučenec) járásban őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ellen európai elfogatóparancsot adtak egy idős nő megerőszakolása és megölése miatt Ausztriában – tájékoztatott a noviny.sk. Mária Faltániová, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR-nek megerősítette az őrizetbe vételt. „Megerősíthetem, hogy a férfit az európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vettük, zajlik a kihallgatása” – közölte […]
-
Gyereksziget a vásárban
Ha szeptember, akkor a hagyományos dunaszerdahelyi Csallóközi vásár. Azonban a vásári fergeteg rengeteg emberrel, számtalan árussal és nagy hangzavarral a gyermekes családok rémálma. A nagy tömegben szem előtt tartani a kicsiket, akik szinte megbabonázva igyekeznek valamely kiszemelt vágyuk felé, igazi kihívás. Azért, hogy a kisbabákkal, totyogókkal, óvodásokkal és kisiskolásokkal érkező érdeklődők ugyanúgy részesülhessenek az ősz […]
-
Az EU a WTO-hoz fordult az uniós tejtermékekre vonatkozó kínai szubvencióellenes vizsgálat miatt
Az Európai Bizottság konzultációs kérelmet nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amelyben kifogásolja, hogy Kína szubvencióellenes vizsgálatot indított az EU-ból származó egyes tejtermékek behozatala ellen – jelentette be a brüsszeli testület hétfőn. Kína a múlt hónapban vizsgálatot indított az EU egyes tejtermékekre vonatkozó mezőgazdasági támogatásai ellen. Peking a 10 százaléknál magasabb zsírtartalmú folyékony tej és […]
-
Az EU több mint egymilliárd eurót hagyott jóvá az árvízkárok enyhítésére több uniós országban
Az Európai Unió Tanácsa hétfőn több mint egymilliárd euró pénzügyi hozzájárulást hagyott jóvá Olaszország, Szlovénia, Ausztria, Görögország és Franciaország számára a tavalyi pusztító árvizek utáni helyreállítás költségeihez. A tanács brüsszeli közleménye szerint az összeget az uniós szolidaritási alapból (EUSZA) fizetik ki, több mint 231,7 millió eurót előlegben. Az összegből 378,8 millió euró hozzájárulást kap Olaszország […]
-
Árvíz – Lengyelországban megkezdődött a helyreállítást támogató katonai akció
Megkezdődött hétfőn a lengyelországi árvíz okozta károk helyreállítását támogató, Feniks (Főnix) elnevezésű katonai művelet, amely a bejelentések szerint legalább az év végéig tart. A művelet keretében a hadsereg a következő hónapokban egyebek között az utak és a hidak újjáépítésében, az áramellátás helyreállításában, a civil lakosság támogatásában segít – mondta el hétfőn Cezary Tomczyk nemzetvédelmi miniszterhelyettes […]
-
Kína óvatosságra szólította fel állampolgárait a tajvani kibertámadásokkal szemben
Kína nemzetbiztonsági minisztériumának hétfői közlése szerint az Anonymous 64, mely állításuk szerint a tajvani hadsereg által támogatott hackercsoport, kibertámadásokat hajtott végre számos kínai célpont ellen, ezért felszólította a kínai állampolgárokat, hogy legyenek óvatosak, és jelentsék az ilyen kísérleteket a hatóságok felé. Az Anonymous 64, amely a kínai nemzetbiztonsági minisztérium szerint Tajvan kiberhadviselési részlegéhez tartozik, az […]
-
Két új alelnököt választott a Nyitra megyei közgyűlés
Branislav Becík megyeelnök egyetértésével hétfőn két új alelnököt választott a Nyitra (Nitra) megyei közgyűlés, Klein Ottokárt és Jozef Stankovskýt. A testület még júniusban váltotta le Branislav Becík javaslatára Martina Holečková megyei alelnököt, a Demokrata frakció tagját, akinek munkájával elégedetlen volt a megyeelnök. Klein Ottokár, Érsekújvár (Nové Zámky) polgármestere a független képviselők frakciójának javaslatára lett megyei […]
-
Egészségügyi tanácsadás és kivizsgálások a Kassai Megyei Hivatal előtt
Ismét megrendezi Kassa (Košice) megye az egészség napját, hétfőn a megyei hivatal előtt az érdeklődők megmérethetik a vérnyomásukat, a koleszterinszintjüket, a szervezetük zsír- és izomtömegét, szemészeti vizsgálaton vehetnek részt, emellett szakértők nyújtanak lelki tanácsadást. Az elsősegélynyújtás világnapjára szervezett akció 13 óráig tart. A megye tájékoztatása szerint bőrorvosi és visszérvizsgálatokat is el lehet végeztetni. A rákbetegségek […]
-
A Legfelsőbb Bíróság dönt Dora Ferenc fellebbezése ügyében
A Legfelsőbb Bíróság dönt Dora Ferenc ügyében, Alsóhatár (Dolný Chotár) volt polgármestere a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) vagyonelkobzásról szóló szeptemberi döntése ellen fellebbezett – tájékoztatta a TASR-t Katarína Kudjáková, a speciális bíróság szóvivője. Dora már 25 éves szabadságvesztését tölti, a bíróság bűnösnek találta több gyilkosság megrendelésében, továbbá gazdasági bűncselekmények elkövetésében, valamint abban, hogy a Sátor-bandának dolgozott. […]
-
10 érdekesség, ami szeptember 23-án történt
Íme 10 érdekes esemény, amely szeptember 23-án történt: Ezek az események különböző korszakokat és területeket érintenek, de mindegyik szeptember 23-án történt. fotó: pixabay