A szó az ótörök basirgan szóból ered aminek a jelentése nyomó (a nyomni törökül bastirmak).  Eredetileg olyan lényt jelent, aki rátelepszik az alvó ember mellkasára, amit megnyomva rémálmokat idéz elő, és ez a jelentés a lidércnyomás szóban maradt fent a mai napig. A középkorban a boszorkányoknak két csoportját különítették el:  az első csoportba tartoztak a kereszténység megjelenése előtti idők boszorkányai, akik a hiedelem szerint képesek voltak különböző állatok alakjába bújni. A seprű viszont csak a 15. században jelent meg, mint boszorkánykellék. A 2. csoportban pedig a malefica nevezetűek tartoztak, akik ártó szándékkal egyezséget kötöttek a gonosszal. Az első boszorkányellenes rendeletet VIII. Ince pápa adta ki 1485-ben, amiben felsorolja a boszorkányok gonoszságait, perbefogásukra pedig teljes hatalmat ad az inkvizítoroknak.  Emellett 1487-ben megjelent a Boszorkányok pörölye című könyv (Malleus maleficarum), amelyet az inkvizítorok írtak. Bár az üldözések már a középkorban megkezdődtek, a 16. századig nem váltak tömeges méretűvé. A boszorkányságot könnyet rásütötték bárkire, sokszor elég volt egy testi hiba, túlságosan szép ,vagy éppen csúnya külső, túlzott szegénység, vagy gazdagság. Gyakori vádaskodás célpontjává váltak a bába asszonyok valamint a füvesasszonyok is. A boszorkányégetések ellen elsőként a jezsuiták léptek fel, bár nem nagyon tudtak mit tenni. Magyarországon még Mária Terézia idejében is folytak boszorkányperek. 

Fotó: wikipédia