„A Vadászat alapelvei. A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”

Az idézet a Hobo Blues Band talán legnagyobb sikert aratott, mindig aktuális albumának, a Vadászatnak prológusa. Az idézett szöveg magasba emeli és fénnyel árasztja el magát a vadászt. De nem lennék jó újságíró, ha rögtön az elején nem jelezném a másik oldal meglétét is. Vuk oldalát. Aki félte és gyűlölte egyszerre a simabőrűt, aki ellen bosszút esküdött. Rábízom hát most az olvasóra, döntse el, beszélgetőpartnerem, a lakszakállasi Szuha Imre, melyik oldal jeles képviselője?

A Lakszakállasi Vadásztársaság elnökének, Szuha Imre házának teraszán ültünk le beszélgetni. Tulajdonképpen nem ő maga fogadott a kapuban, hanem Ajax, a hétéves német vizsla. Nagyon okos, csendes kutyus. Gyorsan összeismerkedtünk, a fül- és nyakvakarást már barátságos csóválással köszönte meg. Sem ő, sem az Erdélyből származó jack russel nem adott ki egyetlen hangot sem. Nem úgy a magas kennelben repkedő, pörölő hullámos papagájok, nimfák és barabandok. Ők bezzeg egymás szavába vágva üdvözöltek vagy fejezték ki véleményüket a kánikulával vagy a szomszéd kertjével kapcsolatosan. Ez utóbbit jómagam nem láttam ugyan, de a Szuha-porta után nem is nagyon érdekelt. Vendéglátóm ugyanis igazi természet gyermeke: az udvaron hatalmas, sűrű, méregzöld fák és bokrok sorakoztak, rajtuk több helyen madárfészkek. Az állatok is tudják, hol jó lenni. Pedig – ismétlem – Szuha Imre vadász. A helyi vadásztársaság elnöke.

„1952-ben alakult meg Lakszakállason a Vadásztársaság. A vadászat, mint olyan, komoly múltra tekint vissza. A vad kordában tartása mellett nemesi szórakozás is. Édesapám alapítótagja volt ennek a szervezetnek, úgyhogy elmondhatom, hogy gyermekkoromat is nagyban meghatározta a vadászat. Már egészen kicsiként is felfigyeltem, hogy vannak fegyverek a háznál. Legjobban azt sajnálom, hogy együtt sosem vadásztam édesapámmal, ezt már nem érhette meg. Tízévesen volt először légpuska a kezemben, azóta forgatom a puskát. Hivatalosan 1991. április 24-től vagyok vadász”

– mesélte Szuha Imre, aki a Lakszakállasi Vadásztársaságnál hosszú ideig vezetőségi tag volt. A vadászház gondnoki tisztjét is betöltötte. Az ő felelőssége volt az épület tisztán és rendben tartása, környezetének gondozása, a rendezvények helyszínének biztosítása. 2022-ben majdnem összhangú szavazással elnökké választották. Mert a 18 fő + 2 várólistás tagság tudta, hogy szívvel-lélekkel végzi majd elnöki teendőit.

„Legfontosabb feltétele annak, hogy bárki a vadásztársaság tagjává válhasson, hogy rendelkezzen jól kiképzett, a vadászatnak megfelelő tudással rendelkező vadászkutyával. Ezenkívül három éven át aktív önkéntesnek kell lennie a várományosnak. Ez azt jelenti, hogy a tagsággal együtt részt vesz a különféle rendezvényeken, brigádokon. Besegít a társaság munkájába, napi teendőibe. Szorgalmasnak kell lennie, és láttatni, hogy valóban érdemes a tagság bizalmára. Ennek pontosan vezetett jegyzőkönyvei vannak. Amiatt is szükséges ez, mivel a társaságnak komoly szabályai vannak. Egyik ilyen, hogy minden tag kötelezően harminc brigádórát kell ledolgozzon évente. Ez alól az elnök sem kivétel! Ez a 30 óra feljogosítja a tagot, hogy nyúl- vagy fácánvadászatkor meghívhat egy vendéget”

– avatott be belső szabályaikba az elnök. Arra a kérdésemre, hogyan lehet pontosan meghatározni a vadászatot, úgy válaszolt, embere válogatja. Mert van, akinek csak hobbi, szenvedély, esetleg presztízskérdés maga a tagság, ám vannak, akik komoly munkaként, felelősségként tekintenek rá. Személy szerint naponta kijár a vadászházhoz. Ellenőrzi, minden rendben van-e, és takarosan tarja az épületet és annak közvetlen környezetét. Vásároltak dagasztógépeket is, hogy egy-egy rendezvényük során a popmás vadgulyáshoz helyben készült lángossal szolgálhassanak. Odafigyel a vadakra is: itatót szedetett nekik. Ez azt jelenti, hogy bágerrel a kiszáradt árkokat kicsit feltúratta, hogy újra feltörjön a víz.

„Nyúl, fácán, őz – ezek a vadászható fő vadak. Ragadozókból megtalálható nálunk a róka, megjelent a borz is. Lakon még nem láttunk ugyan, de Csicsónál már lőttek aranysakált is. Eddig nem volt jellemző, most viszont már egyre gyakoribb, hogy találkozunk vaddisznóval és szarvassal is. A szárnyas vadak vadászata egészen speciális, mivel vadászterületünk közel 80%-a madárvédelmi terület. Ez azt jelenti, hogy nem ritkíthatjuk például a szarka-, a dolmányos varjú- vagy a szajkó állományát. A dolmányos (vagy hamvas) varjú nagy károkat okoz, mert megeszi a tojásokat, a kis fácánokat, kis nyulakat akár. A hivatalos indoklás, amiért a dolmányos varjakat és a szarkákat tartják, mert a kék vércsének fészkelőhelyet akarnak biztosítani. Ez utóbbi azonban nem rak fészket, hanem elfoglalja a varjak, szarkák által üresen hátrahagyottakat. Most ott tartunk, hogy van talán egy vagy egy pár kék vércse felénk, viszont túlszaporodott a dolmányos varjú és a szakra is”

– számolt be küzdelmeikről is Szuha Imre. Hozzátette, a vadászat nem csak arról szól, hogy fogják a puskát, és elejtik a vadat. Említettem már, hogy itatókat alakítunk ki. Szeptembertől februárig etetik a vadat. Minden vadászhoz két etető tartozik, amelyeket köteles ebben az időszakban feltöltve tartani. A szövetkezettől szoktak másodosztályú tört kukoricát venni, ezzel táplálják a vadakat.

„Hatvanadik születésnapomra lőttem meg a hatvanadik vadat. Szép, kerek történet lett így. A legnagyobb egy szarvasbika volt, amit kilőttem. Ezenkívül ejtettem már el dámvadat, zergét – ezt Csehországban, egy meghívásos vadászaton. Hogy van-e olyan vad, amit vadászként szeretnék lőni? Lehet, furcsa lesz a válaszom, de nálam ez a borz. 1991 óta vadászom, de azóta élőben talán csak kétszer láttam ezt a vadat. És még a fajdkakast sorolnám ide. Sokan sokkal nagyobb ragadozókat mondanak egy ilyen kérdésre.“

„Farkas? Most lőjek rá egy kicsit vadabb juhászkutyára? Medve? Gyakran járok Erdélyben, az ottani lesen sok medvét láttam már. Bevallom, mikor meglátom, nekem azonnal az Esti mese fogmosós macija jut eszembe. Nem tudnám lelőni”

– búcsúzott tőlem Szuha Imre, akit az egész családja szívesen támogat szenvedélyében. Még ejtettünk pár szót a vadételekről. Azt mondta, ő a vaddisznópörköltre esküszik, mert nagyon ízletesnek találja az állat édeskés húsát. Meglepett egy üveg repcemézzel is, ugyanis állatszeretete a méhekre, méhészetre is kiterjed. Mesélt a vadász, mesélt az erdő. S nekem élmény volt hallgatnom.

fotó: a szerző