Engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy kamaszkori emlékemet. Hány éves lehettem? Talán 12-13. A forró nyári napokon is munkába járó szüleim nagy örömére az ROH nyári tábort hirdetett. Liptószentmiklós, Tátra, hegyek, völgyek, jó kis csapat. Tulajdonképpen mindenki ugyanonnan volt: Komáromból és annak szűkebb környékéről. Elment a síksági ember megnézni a csúcsokat. Tetszett neki. Hogy mi volt a táborban? Minden este videódiszkó. VHS-ről mentek a MusicTV klipjei. A tábor végére már kívülről fújtuk a szövegeket úgy, hogy kukkot sem tudtunk angolul. Voltak ilyen színes papírlapokra írt kis üzenetek, amit át lehetett adni bárkinek – titokban. Ó, kérem, ott mindenki szerelmes volt mindenkibe! És a túrák, kirándulások alatt lehetett páfrányból nyakláncot készíteni. Pontos menetére már nem emlékszem, csak arra, hogy olyanok voltunk, mint a gittegylet a Pál utcában. Mert ahhoz, hogy a páfrányszárból nyert nyaklánc tartós legyen, bizony nyállal kellett nedvesen tartani. Egész túra alatt. Bűn-rossz íze volt! Hát, ennyi. Erről is szól a kilencvenes évek eleje, nem csak arról, hogy mindenki táncolt, ahogy Majka papa mondja! Bezzeg manapság! Olyan attrakciók vannak a nyári táborokban, hogy tátva marad a szánk!

„Sok gyermeknél az alapvető kézügyesség is hiányzik. Nem tudnak ollóval vágni, vagy a legegyszerűbb varrásokat, öltéseket sem ismerik. Úgyhogy sokszor tényleg a nulláról kell kezdenünk. Azzal együtt, hogy egyik küldetése a Kreatív tábornak, hogy olyan újdonságokat mutassunk meg a gyerkőcöknek, amivel otthon egyáltalán nem, vagy csak a legritkább esetben találkoznak”

– mondta szinte egyszerre Bajcsi Éva és Kliment Andrea, akik a „hátukon viszik” a kézműves, szórakoztató nyári napközis tábort, immár 17. éve. Már az indulás is kalandos volt. Bajcsi Éva akkoriban a nemesócsai kultúrházat vezette, és – elmondása szerint – egy nyári délután nem tudott a munkájára összpontosítani a ricsaj végett. Az ominózus ricsaj forrása a kultúrház melletti parkban volt: a nyári szünidejükkel mit kezdeni nem tudó gyerekek gyülekeztek ott. Éva gondolt egyet, behívta őket, és együtt kitalálták, milyen aktivitás lenne a legmegfelelőbb, ami érdekli és leköti őket, sőt még tanulhatnak is belőle. Ez volt hát a Kreatív táborok ugródeszkája. S hogy hol tart most?

„Az évek során készítettek már a gyerekek szappant, gyertyát, bonbont is akár. A legkülönbözőbb, néha igazán meglepő és rendhagyó módszerekkel alkottak. Mire gondolok? Itt van például az idei tábor egyik nagy sikere: a vízipisztolyos festés. Nem sok kelléke van: rajzlap, amit kifeszítünk, lehetőleg szabadtéren. Vízipisztoly, amit a festékkel kevert vízzel töltünk meg, és egy gyermek, aki igyekszik formákat célozni a lapra. Ugyanez működik buborékfúvóval is, illetve szívószállal. Ez utóbbi esetében kimondottan szép, érdekes művek is születtek”

– büszkélkedett Éva. Közben Andrea épp kis vászontáskákba karton lapokat helyezett. Ez is az egyik foglalkozás kelléke: vászonfestés. Hogy mi kerül rá, az a gyerekek fantáziájára van bízva. Jó hírem van: lehet, hogy az olló és a tű idegen egyesek számára, de a fantáziájuk, szerencsére, egészségesen jó és kellően vad vagy huncut is.

„Idén a képalkotáson, gyöngyfűzésen, a többi hagyományos foglalkozáson kívül gasztroangyalokká is váltunk. Egyik nap zsemlét és gyümölcsfeltétes lepényt sütöttünk. Másnap pedig elkészült a focaccia. Ez egy olasz lepénykenyér. Mindhárom finomságot itt, helyben készítettük, egészen az alapoktól. Kimértük a hozzávalókat, és a gyerekek dagaszthattak, gyúrhattak. Megtanulták az élesztő használatát, alapvető konyhai fogalmakat is. Maguk díszítették az általuk elkészített finomságokat. Aztán a falu szabadtéri kemencéjében jó nagy tüzet raktunk, és megsütöttük őket”

– mesélte Andrea, telefonjában mutatva a végeredmény fotóit. A reakcióm? Nos, majdnem 100%-ban hasonlítottam Dodó nevű keverék kutyámra. A különbség csupán annyi volt, hogy Dodó hagyja is elcseppenni az összegyűlt, vágyakozó nyálát, én viszont nagyot nyeltem. Viselkedni kell, na!

„Két trikót is választottam. A fehéret magamnak csinálom. A kéket a majd egyszer megszülető gyermekemnek. Direkt olyan színeket választok, amiket szerintem ő is szeretni fog. Aztán majd összehajtogatom, elrakom, és ha megszületik, neki adom”

– kápráztatott el jövőbe vetett őszinte hitével a kilencéves Szajkó Dénes Csongor, miközben sorra járta a segítő lányokat, akik a festékes patronokat felügyelték. A batikolás – mint megtudtam – minden évben az egyik legnagyobb tetszést arató foglalkozás. Sokan szinte kincsként őrzik otthon a Kreatív táborban készített alkotásaikat. Sőt nemcsak őrzik, hanem hordják, viselik is. Így volt ezzel a 12 éves nemesócsai Molnár Ingrid Zselyke is, aki egy saját nevével jelzett pólóban feszített.

„Nekem legjobban a pólófestés tetszett, de egyébként mindent szívesen csináltam. Ez a póló, ami most rajtam van, nem itt készült. Várhosszúréten voltunk az iskolától természetsuliban, ottani emlék”

– mondta Zselyke, és kérésemre meg is fordult, hogy felsője hátoldalát is lencsevégre kaphassam.

A Nemesócsa önkormányzata által szervezett és támogatott Kreatív tábor idén 25-30 gyermeket vonzott. Legtöbben ócsaiak, ám érkeztek a környékbeli településekről is. A tábor népszerűségének titka talán pontosan abban rejlik, hogy valóban kreativitásra, némi önállóságra, türelemre is nevel. S mindezt úgy, hogy közben boldog és elégedett gyereksereg mesél végtelen történetben élménybeszámolót a szülőknek.

fotó: a szerző, Kliment Andrea