Már megint egy megtévesztő cím! De most én hívom fel rá a figyelmet jó előre, megelőzvén az utólag kapott fejmosásokat. Mert nem is a kazamatákról írok most majd, vagyis nem közvetve. Mert talpam alatt (sár és ingovány – ahogyan énekli a Quimby) keresztül-kasul húzódnak ezek az építmények, ám történetem mégis a felszínen játszódik. A kazamaták felett. Vagy mellett. Lényeg, hogy a Komáromi Öregvár falain belül, mely szélesre tárta a kapuit, hogy minél többeket befogadhasson, nekik felejthetetlen élményt nyújthasson.

Egyik újságíró kollégámmal épp az évszámokat vadásztuk. Próbáltunk rájönni, mikor is voltak azok az évek, amikor először, másodszor, harmadszor nyitották meg a vár kapuit a széles közönség előtt, megtöltve a történelmi teret érdekes, látványos családi programokkal. Mindketten másra tippeltünk, ám a lényeg az emlékek azonossága. Emlékeztünk például sok-sok zseblámpára, amivel felszerelkezve bújtak a bátrabbak a falak közé, mögé, alá. Ez volt a járatvadászat. Emlékszem, én is alig vártam, aztán meg olyan hamari voltam, hogy zuhantam egy-két métert, megijedtem, poros lettem, és mégis mennyire jó volt!

Aztán felidéztük együtt a nagy csatajeleneteket. Voltak a törökök: jól megtermett janicsárok, kumbaradzsik, tüfenkcsik, akik borotvált fejükön tetején egyetlen, hosszú hajtinccsel díszelegtek. Vademberek voltak azok! Elrabolták a nőt, az asszonyt, és kiváltani a szebbik nemet bizony csak tüzes vörösbor megivásával lehetett, melyet öblös kupákban löktek a férjek, párok elé. Szemben velük álltak a délceg magyar vitézek. Páncélban, sodronyingben, vagy csak úgy puszta tenyérrel. És durrogtak a puskák, lőttek az ágyúk, robbantak a töltetek.

Az idők változnak. Változik a kereslet ugyanúgy, ahogyan a kínálat. Manapság már másban és máshogyan éljük ki kíváncsiságunkat, szórakozási lehetőségeinket. De az Öregvár nyitott kapui még mindig rengeteg látogatót vonzanak! És igen, igen: most is vannak szépszerével, akik alig lépnek be a vár széles, szabadtéri udvarára, máris kapják elő a világítóeszközt, és nyomulnak felfedezni a sötétséget.

Másoknak meg első útjuk a vár bástyáira vezet: méteres fűben gázolva keresik a legjobb kilátást a Dunára, annak túlpartjára vagy a vár közepén zajló műsorra.

Mert műsor is van továbbra is! Nem is akármilyen. A csatazaj szerelmesei most sem maradnak dobhártya-szakadással fenyegető durranások nélkül! Huszárok masíroznak teljes menetfelszerelésben, nem törődve a meleggel, a tűző nappal vagy az ínycsiklandó illatokkal, amelyek a 4. Komáromi Ostromlakoma sátrai felől szállnak. Na, azért katona még nem maradt éhesen e vár falai között! Most is türelmesen kivárják a sorukat, hogy hozzájussanak a tárkonyos leveshez, ami a huszárok kedvenc eledele – mondja az egyik megtermett hagyományőrző.

De, mint már korábban említettem, az Öregvár nyitott kapui egész családokat hivatottak vendégül látni, ehhez pedig hozzátartozik, hogy pompás műsorokkal szórakoztassanak a szervezők minden korosztályt.

Kézműves foglalkozásokon a gyerekek próbára tehetik kreativitásukat, kézügyességüket. Lehet szőni, fonni, agyagozni. Meg szivárványszín képeket készíteni, valamilyen színes apró gyöngyöcskékkel. Bevallom, első ránézésre azt hittem, ez ilyen apró zizi cukorka, ami rákerül a képekre, megszárad, aztán majd le lehet nyalogatni. Tévedtem – nevet a foglalkozásvezető. A díszítés nem ehető, a végeredmény azonban annyira látványos, hogy eszébe sem jut senkinek, hogy elfogyassza.

Csak nekem. Ez kicsit gáz. De meg tudom magyarázni: a fentebb már említett mennyei illatok, amelyek az ostromlakoma 19. századi, nyílt tűzön készült ételeinek főzése, sütése közben felém lengedeznek, eléggé behatárolják gondolkodásom tárgyát. Viszont, aki nem éppen valami zsírosabb ételre vágyna, az sem kell, hogy korgó gyomorral menjen haza. A vár bejáratához közel ütöttek ugyanis sátrat az ügyes kezű rétesnyújtók, akik többféle töltelékű finomságot sütnek. Igazi látványkonyha: a türelmesebbek végigkísérhetik a réteskészítés minden mozzanatát, egészen a kóstolásig.

Előadásból is van bőven! Előbb Fabók Mancsi Bábszínháza lép fel, marionett bábukkal mutatja be Vitéz László és Vas Juliska történetét. Aztán van eredeti, hagyományos verklimuzsika Ivan Gontko prezentálásában. Ő később színházat is játszik a nagyérdeműnek, szintén marionett bábukat használva. A Török sziget címet viseli a Tyjátr hagyományos bábszínház előadása.

Azok a látogatók, akik az izmaikat, ügyességüket is próbára tennék, kalapácsot ragadhatnak a vár kovácsánál, aki – most éppen – csak egy vasat tart a tűzbe, de azt aztán ütni kell rendesen, hogy formálódjék a megálmodott képre. A komáromi Szabadidőközpont trénerei szintén megjelennek, náluk régi vásári játékokat lehet próbálni. A gólyalábak rendkívül népszerűek, ugyanúgy a célba dobás, a fajátékok.

Az Öregvár már csak ilyen. Teljesen mindegy, milyen évet írunk. Mindegy, mik az aktuális trendek. Mindegy, hogy az év többi napján mi érdekli vagy köti le az embert. Mert amikor szélesre tárulnak a történelem kapui, akkor olyan jó időutazni egy kicsit! Kilépni a komfortzónából, és legalább egy napon át olyasminek élni, ami nagy élmény, és csak évente egyszer van rá lehetőség.

fotó: a szerző