A komáromiaknak van a leghosszabb kígyójuk!


Szerintem ez egyben világrekord is, nem csak országos. De sajnos világviszonylatban nem történtek efféle mérések, ha mégis, nincs dokumentálva” – harsogja a fülembe Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora. Harsogja, mert körülöttünk zúg a tömeg. Teli szájjal éljenez.

A legjobb reklám: Keszegh Béla, Komárom város polgármestere épp belekóstol Komáromba
fotó: a szerző

Mi, komáromiak, büszkék vagyunk a méreteinkre! De baráti jobbot nyújtunk a nyúli közösségnek (Győr vármegye), és felhúzzuk őket magunk mellé, a dobogó legfelső csúcsára. Mert míg a komáromiak ipari körülmények bevetésével érték el a maguk 1010 méterét, addig Nyúl csapatai a 740-et serény kézimunkával.

Olyan sokan voltunk, hogy térkép kellett
fotó: a szerző

A minap azt olvastam a Magyar Konyha magazinban, hogy neves magyarországi séfek szinte kart karba öltve álltak ki az „újragondolt” jelző ellen. Azt mondják, elegük van az újragondolt gulyásból, töltött káposztából, lecsóból, marinált halból. Mert eleinte ez a kifejezés még jól hangzott, volt benne valami titok, valami plusz és jövőbe mutató.

“Újragondolt” bableves a kinyomózsákban
fotó: a szerző

Olyan volt, mint egy konyhai kísérletezés: alkotni meglepőt akár meghökkentőt. Zsonglőrködni ízekkel, formákkal és textúrákkal. Mára viszont már – azt mondják – ez a kifejezés annyira elcsépelt lett, hogy ha valaki kolbász helyett sonkakockát rak a lecsóba, már az is „újragondolt”.

Cserkészi precizitás
fotó: a szerző

Értem én az ételmágusok gondolatmenetét, de sajnos még nem tört utat magának egy újabb remek kifejezés. S amíg ez nem történik meg, bizony kénytelenek vagyunk az újragondolás mellett maradni. Máskülönben hogyan magyaráznánk meg, ha a Jókai bablevest, némi lilahagymával feldobva, pürésített állapotban, habzsákból kinyomva látnánk?

Polgármesterünk jól mutatna a vendéglátásban is
fotó: a szerző

Mert bizony ez történt Dél-Komáromban, június első péntekjén. A Szabadság téren szinte mozdulni sem lehetett a szorosan egymás mellé tett asztaloktól. Rajtuk fehér abrosz, körülbelül 2-3 méterenként tálca, habzsákká formált nejlon zacskókkal, kördobozokkal. Belelestem: egyikben tejföl, a másikban ropogósra sült kolbász chips.

Komáromi ínyenc vezetők
fotó: a szerző

Aztán már nem csak az asztalok miatt nem lehetett mozdulni. Egyre több, színes pólókba öltözött csapat kereste a saját helyét, hogy elfoglalja és felkészüljön a nem mindennapi megmérettetésre. Csapatok jöttek, összesen huszonöt, de nem versenyezni egymás ellett, hanem alkotni valami monumentálisan – közösen.

A Brigetio Gyógyfürdő is hódolt a palacsinta mániának
fotó: a szerző

Komárom ugyanis úgy döntött, ha már van saját ételkülönlegességük, akkor ideje lenne azt felvésni a világ, de legalábbis az ország gasztro térképére. S hogyan lehet ezt a leglátványosabban véghezvinni? Rekordkísérlet kapcsán: megalkotni egy olyan hosszú ételkígyót, amit még a Holdról is látni lehet!

A jó példa mindig ragadós
fotó: a szerző

Nem csigázom tovább a kedélyeket, íme az étel maga: a Komáromi Jókai palacsinta! Tésztája klasszikus palacsinta, a töltelékbe kerül száraz kolbász, füstölt-főtt csülök vagy tarja. Ez kiegészül paradicsomos babkonzervvel, lilahagymával, étolajjal, tejföllel, habtejszínnel, balzsamecettel, szójaszósszal, fűszerekkel. A töltelék turmixolva kerül a palacsintába.

Csapatmunka
fotó: a szerző

Az amerikaiak – láthatjuk sokszor filmekben, animációkban – előszeretettel pakolják magasságba palacsintáikat, és öntik nyakon gazdagon juharsziruppal. A magyar virtus nem felfelé, hanem hosszában építkezik. Tekergőző kígyót alkot a palacsintából. S hogy ez mekkora divat, arra éppen Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora a leghitelesebb tanú. Állítása szerint a komáromi már a sokadik palacsintakígyó, amelyet lát, mér, hitelesít és kóstol. De! Ilyen hosszúval még ő sem találkozott!

Kolbász chipsszel díszített Komáromi Jókai palacsintakígyó
fotó: a szerző

Ott tartottam azonban – hogy ne rohanjak ennyire előre –, hogy megérkeztek a csapatok, elfoglalták a helyeiket. Hamarosan kis kocsikon nagy ládákban tolták be a korábban egy pékségben, gépek segítségével megsütött 6325 darab, kör alakú palacsintát. Az asztalokra ezeket négy sorban rakták fel, 2-2 cm-es takarásban. Erre azért volt szükség, hogy a végén, amikor már feltekerve, feldíszítve pompázik, mindenhol összeérjen.

Fiatalok. Szépek. Ügyesek. S ennyi munka után már biztosan éhesek is
fotó: a szerző

Már a tészta felrakásánál is voltak problémák, mert itt-ott hiányzott. A rekordkísérlet fő koordinátorai, Sági Szilárd gasztrokibic és Proczeller Tamás, a Tourinform Iroda vezetője, egyben a Komgasztro házigazdája azonban mindig időben és ügyesen beavatkoztak, hogy a problémák elháruljanak.

Balról: Sebestyén István, Sági Szilárd, Keszegh Béla, Molnár Attila
fotó: a szerző

Amikor már minden csapatnál minden palacsinta elfoglalta a helyét, akcióba léptek a habzsákok. A töltelék bekerülése után klasszikus felcsavarással kellett formázni a palacsintát, ügyelve, hogy továbbra is összeérjenek, hogy a kanyarokban is szépen tekeredjen a kígyó. A felületét megkenték tejföllel, majd díszítés gyanánt felkerült a kolbász chipsz is.

Az ítész centiméterenként vizsgálta a művet
fotó: a szerző

Ezután a csapatok már csak tisztogatták az asztalokat, egyenesbe helyezték a kígyót, és várták, hogy Sebestyén István megszemlélje, elbírálja. Ez utóbbi folyamat nem kis izgalmat okozott, nem is született meg azonnal az eredmény, hiszen egy kilométeren keresztül kellett ellenőrizni a művet.

Hangulatok
fotó: a szerző

Végül aztán, a mikrofontól legtávolabb eső sarokban üdvrivalgás és tapsolás hallatszott, ami hullámként ért el a városháza lépcsőjéig. A Komáromi Jókai palacsintakígyó hiteles, általa új magyar rekord született: 1010 méterrel!

Hogy ízlik tíz centi az egy kilométerből?
fotó: a szerző

A nagy tettek nagy étvágyakat csinálnak! A palacsinta meg egy olyan étel, amit nem lehet sokáig parlagon heverve hagyni. Amint tehát feljegyezték a hivatalos végeredményt, a csapatok azonnal nekiestek, és a téren együtt örülő közönséggel felfalták az egy kilométeres finomságot.

fotó: a szerző