Lényegtelen, hogy valaki a földszinten, a harmadikon vagy a tizenharmadikon lakik, az utóbbi pár hónapban biztosan kipróbálta a ház- és lakáshűtés összes létező variációját. Rolók behúzása, ventilátor fújatása, jégkockák dobálása a vizespohárba. Mindegyik metódusról hallottunk egyet s mást, azonban a legnagyobb bumm idén is a klímaberendezés volt. Na, de vajon tényleg megéri ezzel foglalatoskodni, vagy csupán a hirtelen fellángolás készteti ilyesmire az embert?
A brutális hőhullám miatt megközelítőleg negyven százalékkal nőtt a klímák, ventilátorok és egyéb hűtőberendezések utáni igény. A rohamos vásárlásokra sem az áruházak, sem a raktárak nem voltak felkészülve, így az egyszerűbb és kisebb költségű eszközök rögtön hiánycikké váltak. A klímaberendezések utáni heves érdeklődés minden évben felüti a fejét, viszont ezúttal már május végén kezdődött, s mostanáig sem csappant meg. A beszereléssel foglalkozó vállalatok sem tudhatják még maguk mögött a kellőképpen zsúfolt időszakot.
„Ez egy természetes jelenség, hogy az embernek akkor van szüksége, amikor érzi azt a problémát. Tehát, ha melege van, akkor nyáron lesz neki melege. Csak annyira sok munkánk van, meg annyira sok a megrendelés, hogy nem tudunk mindenkinek eleget tenni” – fejti ki Tőre Krisztián, a füleki DostupnáKlíma cég ügyvezetője.

A késő tavasz és kora ősz közé eső rengeteg megrendelés mellett további problémát jelent az, hogy az óriási kereslet miatt olyan vállalatok is klímaszerelésbe kezdtek, amelyek nem rendelkeznek kellő tapasztalattal és szakértelemmel. Ezek a főszezon után eltűnnek a piacról, így a berendezések megjavítása az évek óta működő cégeket terheli. A beszerelést megannyi tényező befolyásolja, ezért kiváltképp fontos a megbízó és a megbízott közti bizalom és megértés. Továbbá különbség van a családi házakban és a panelházakban való klímaszerelés között is.
„Egy szakember, aki ért a klímához, egyszerűen több szempontot figyelembe vesz: hogy hány négyzetméter az a helyiség, az egy alap. De azon kívül a háznak az elhelyezkedése, ablakoknak a nagysága, a falaknak az izolációja, vastagsága, miből van a fal készítve“ – magyarázza tovább Krisztián, aki kilenc éve foglalkozik hűtőberendezésekkel.
Néhányan viszont már a téli hónapokra gondolva üzemeltetik be otthonukban a klímaberendezéseket, hiszen egyes modellek hűtő és fűtő funkcióval is rendelkeznek. Kettő az egyben megoldás, mely a költségek szempontjából mindenképp meggondolandó.

Na, de a fő kérdés mégis az, miért érdemes beleinvesztálni egy ilyen zúgó-búgó gépezetbe? Felsorolható a pro, jegyezhető a kontra, de erre a kérdésemre a szakértők egyetlen, egyszavas választ adtak: életkomfort. Persze az csak és kizárólag a megfelelő használatnak és paramétereknek köszönhető, egészítették ki, nehogy aztán véletlenül valaki tizenkilenc fokos különbségeket teremtsen otthon erre a felhívásra hivatkozva.
fotó: Tőre Krisztián